Nagymamája házából tűnt el egy 10 éves kisfiú, Kakuszi Tamás, Szegeden. A rendőrség közleménye szerint a kisfiú április 23-án vasárnap reggel ismeretlen helyre távozott, azóta pedig semmilyen életjelet nem adott magáról. A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik a kisfiú megtalálásához.
A közlemény szerint a kisfiú 140 centiméter magas, 60 kilogrammos, sötétbarna hajú és sötét szemű. Eltűnésekor szürke, cipzáras tréningfelsőt, sötét színű, hosszú melegítőnadrágot és fekete sportcipőt viselt.
A rendőrség egy képet is közzétett az eltűnt gyerekről:
Police.hu
A rendőrség kéri, hogy aki tudja, hol van most a képen látható kisfiú, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). A névtelenség megőrzése mellett telefonon is bejelentést tehettek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Nagymamája házából tűnt el egy 10 éves kisfiú, Kakuszi Tamás, Szegeden. A rendőrség közleménye szerint a kisfiú április 23-án vasárnap reggel ismeretlen helyre távozott, azóta pedig semmilyen életjelet nem adott magáról. A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik a kisfiú megtalálásához.
A közlemény szerint a kisfiú 140 centiméter magas, 60 kilogrammos, sötétbarna hajú és sötét szemű. Eltűnésekor szürke, cipzáras tréningfelsőt, sötét színű, hosszú melegítőnadrágot és fekete sportcipőt viselt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.
A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.
„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.
A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.
„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”
– mondta a bíró.
A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.
„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.
Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.
A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.
A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.
Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.
A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.
A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd
ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.
A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.
Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.
Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.
A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.
Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.
A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint
egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.
„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”
- közölte a katasztrófavédelem.
Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,
meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.
az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.
Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.
A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint
egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.
„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megcsókoltatták a cipőjüket a 14 éves fiúval középiskolás társai - kiderült, milyen büntetésre számíthatnak
A támadásról felvétel készült, a család szakemberhez viszi a fiút. Négy gyanúsítottnál próbára bocsátást és értékrend-korrekciót kérnek, az ötödiknél közérdekű munkát, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészi javaslatot.
Kisvárdán egy 14 éves fiúval durván bánt egy tízfős társaság: az utcán sarokba szorították, ütötték, majd arra kényszerítették, hogy megcsókolja a cipőiket, derül ki a Tényekből. Az esetet az egyikük rögzítette, a felvételen pofozás és térdre kényszerítés is látszik.
A család szerint a februárban történtek mély nyomot hagytak a fiún. Zárkózottabb lett, és szakember segítségét is kérik számára.
Márk nevelőszülőknél él Kisvárda közelében. Több sportágban is tehetséges, kajak-kenuban, kerékpározásban és szertornában is kiemelkedő eredményeket ért el.
A kisvárdai fiatalok ennek ellenére kinézték, és megalázásáról videó is készült.
Az ügyészség most öt fiú ellen emelt vádat, akik korábban beismerték, mit tettek. A büntetlen vádlottak esetében próbára bocsátást és értékrend-korrekciós programot indítványoznak, a korábban már büntetett kamasznál közérdekű munkát javasolnak. Ha a bíróság jóváhagyja az indítványt, négyen a programban vesznek részt, az ötödiknek közmunkát kell végeznie.