HÍREK
A Rovatból

Milyen jövő elé néz a vendéglátásban érintett közel 52 ezer hely és a sok ezer kapcsolódó vállalkozás?

Többek között erre is választ kaphatsz, ha becsatlakozol a Piqniq Budapest és a Mastercard közös online eseményeire, ami a hazai gasztrovállakozások mostani helyzetére segít rávilágítani.


Tanulj, fejlődj! – Nagykép a gasztronómiáról címmel indítja első online kampányát a Piqniq Budapest. A Mastercarddal közösen megvalósuló kezdeményezésben közel száz szakember megszólalásával, huszonöt témán keresztül mutatkoznak be a hazai gasztronómia szereplői: vendéglátósok, beszállítók, szolgáltatók és a szektorhoz kapcsolódó számos további szakma képviselői.

Milyen jövő elé néz a vendéglátásban érintett közel 52 ezer hely és a sok ezer kapcsolódó vállalkozás? Mi történik kedvenc éttermeinkkel, kávézóinkkal, streetfood-helyeinkkel ebben a vendéget és vállalkozót egyaránt próbára tevő időszakban? Hogyan vészelték át a járványhelyzet kihívásait? Milyen új ötletek, megoldások születhetnek a legnagyobb nyomás alatt?

A három hónapon át tartó kampány során ilyen, és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Piqniq Budapest, elsődleges célja pedig a tudás és a tapasztalatok megosztása. A most induló kampány több oldalról, színes tartalmakkal mutatja be a gasztronómiai vállalkozások hétköznapjait, hogy az egyes szektorok sikeres szereplői milyen válaszokat adnak a mindennapi kihívásokra, és melyek azok a megoldások, amelyek mások számára is inspirációt jelenthetnek.

VIDEÓ: Tanulj, fejlődj! - Nagykép a gasztronómiáról. Piqniq X Mastercard Teaser

A gasztronómia kapcsolódás

A kampány bemutatja az iparágban dolgozók hálózatát, kapcsolatrendszerét, kiemelt figyelmet fordítva a vállalkozások mögött álló hétköznapi emberekre. Bepillantást enged többek között a vendéglátóhelyek kulisszái mögött zajló folyamatokba, az ételfutárok mindennapjaiba, a női vállalkozók életébe, az alapanyagok előállítóinak munkájába. A Piqniq Budapest hétről hétre újabb témákon keresztül, 25 különféle nézőpontból mutatja be a hazai gasztronómiai vállalkozások sokszínűségét, köztük olyan, különösen aktuális témákat is érint, amilyenek például:

● a gasztrodigitalizáció,

● a mezőgazdaság új generációja,

● a húsmentesség trendje,

● a fenntarthatóság, vagy

● a társadalmi felelősségvállalás

„Ez az év embert próbáló volt mindannyiunk számára, de a vendéglátás különösen megsínylette ezt az időszakot. Éppen ezért jó azt látni, hogy Magyarországon milyen sokan válaszoltak innovációval és újszerű gondolkodással a válságra. Úgy látjuk, hogy azok a vállalkozások tudtak nem csak túlélni, de előre is lépni, akik önmaguk helyett most is a vendégeikre figyeltek és azokra a megváltozott igényekre, amit az idei év hozott. Az innováció elkötelezett támogatójaként természetes volt számunkra, hogy beállunk egy olyan kezdeményezés mögé, ami őket mutatja be, ezzel is motiválva a piaci szereplőket – mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Idén különösen fontos társadalmi feladat, hogy a gasztrovállalkozások nagyobb láthatóságot, több megnyilvánulási lehetőséget kapjanak mind egymás, mind a vendégek felé. A Piqniq Budapest riportsorozatában ugyancsak kiemelt szerepet kap az üzletek, ügyek és vállalkozások mögött álló emberi értékek megmutatása, a Mastercarddal közös kampány a következő hónapokban ezért időt és teret biztosítani a közös tanulásnak, fejlődésnek.

A kezdeményezésben részt vesz többek között a Salt, a Freyja, az Artizán Pékség, a Róma ételbár, az Eisberg, az Élő Bolygó, a Netpincér, a Wolt, a Kifli.hu és az Édes Város. A vállalkozások mellett olyan neves iparági szakemberek nyilatkoznak a kampány három hónapja során, mint Tóth Sándor, kávés szakember, Tálos Gábor, a Zhao Zhou teaház alapítója, Unger Zsolt prémiummárka-építő, valamint Forgács Attila gasztropszichológus.

A Piqniq Budapest nyitott közösségként köti össze a gasztronómia szereplőit; célja a szektorhoz köthető vállalkozások, szakemberek és érdeklődők támogatása tudásmegosztással, információval, a pozitív változások érdekében. Eseményeiken teret adnak a fejlődésnek, a tanulásnak és a közösségépítésnek. A kampány fő támogatója a Mastercard, kiemelt médiapartnerei a Dívány és a We Love Budapest, szakmai partnerek többek között a Kutyabarát, a Loffice Budapest, a Bridge Budapest, illetve a Vállalható Üzleti Kultúráért programja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.


Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.

Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.

Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.

Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.

A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.

Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.

Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.

A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.

A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.

Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ingyen se akart senki a Békemenetre menni a hevesi faluból, pedig a falubusz vitte volna őket
Pedig itt a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. Most viszont besült a mozgósítás.


Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.

A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.

A Magyar Hang elérte a polgármestert, aki ingerülten fogadta a megkeresést, és jelezte, hogy sok támadás érte őket amiatt, hogy a felhívás az internetre is kikerült.

Hevesaranyos körülbelül 560 lakosú falu, ahol a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. A Békemenetet Budapestre hirdették október 23-ára, kormánypárti rendezvényként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kemény kommentháború tört ki Magyar Péter és Karácsony Gergely közt a Szigetről
Magyar felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és rákérdezett, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség. Karácsony szerint csak új szerződéssel lesz Sziget.


Mi is megírtuk, hogy a mai napon a Fővárosi Közgyűlés másodszor sem fogadta el a fesztivál eddigi területhasználati engedélyének megszüntetéséről szóló javaslatot. A döntés után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztja alatt összecsapott Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével.

Karácsony Gergely szerint a Sziget megmentéséről szóló érdemi tárgyalások a tiszás és fideszes képviselőkön buktak el.

Magyar Péter azt írta kommentben, hogy a Tisza Párt csak olyan javaslatot támogat, amely 100%-ban garantálja a jövőbeni fesztivált, és keményen kritizálta a városvezetés anyagát.

„A Tulajdonosi Bizottság mai ülésére beterjesztett javaslat nem volt ilyen: a városvezetés egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely többszáz millió budapesti adófizetői forintról mondott volna le külföldi magánbefektetők javára – a Sziget Fesztivál megrendezésére vonatkozó bármiféle kötelezettség nélkül”

– írta a Tisza Párt elnöke.

Magyar szerint a Fővárosi Önkormányzatnak aranyrészvényt kellene kapnia a Szigetben, hogy Budapestnek mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába.

Karácsony szerint viszont ő a „világos logikai okfejtést” képviseli, ami szerint „ha lesz Sziget Fesztivál, lesz fővárosi bevétel, és akkor arra lesz garancia. Ha meg nem lesz Sziget, akkor nem lesz bevétel, vagyis garancia se tud lenni, akármennyi Facebook-posztot is írnak erről."

A főpolgármester úgy véli, bevételről, garanciáról, kedvezményekről csak új szerződésben lehet egyezség:

"Garanciát követel? A mai döntésük után sikerült is garantálni: se Sziget, se fővárosi bevétel, se nemzetgazdasági haszon, se budapesti kedvezmények. Ez a döntés ennek a felelősségével jár.”

Magyar válaszában felrótta, hogy a vita helyett Karácsony a Tisza képviselőit támadta, és nem válaszolt arra, miért hiányzott Tüttő Kata és Kovács Gergely, mivel szerinte az ő szavazatukkal meglett volna a többség.

A mai napon egyébként sikerült elérni Gerendai Károlyt, aki azt mondta, október végén talán még lehet egy szavazást tartani, de ő tovább már nem tud várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig
Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Budapesten már október 22-én délután megkezdődtek az ünnepi programopk.

Délután négy órakor indult el az a fáklyás emlékmenet, amelyen több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók vettek részt.

A menet útvonala ez volt: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér. 17 órakor kezdődött a Bem téri ünnepség, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mellette a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesítette a programot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: