hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Megható módon búcsúztak Eta nénitől a 74-es troli vezetői

Eta néni volt a 'pótnagyijuk'.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. december 15.

hirdetés

Megható módon búcsúztak a 74-es és a 74A troli sofőrjei Eta nénitől. Az idős hölgy törzsutasuk volt, halála után mécsesekkel, egy fotóval és búcsúlevéllel emlékeztek meg róla - írta meg az Index.

Az egyik trolivezető mesélt a néniről: "Az utasok jó részét arcról ismerjük, itt nem derogál egymásnak köszönni felszálláskor, és talán a konfliktusok is itt a legritkábbak. Volt egy törzsutas, egy idős hölgy: Eta néni. Gyakran utazott velünk, leült hozzánk a végállomásra beszélgetni, mesélt a múltjáról, beszélt emberi kapcsolatokról, kedvesen, de kissé akcentussal, hiszen gyermekként menekült Görögországból hozzánk a II. világháború után".

A mesék végét mindig azzal zárta, hogy egy dolog fontos, hogy szeressétek egymást. A sofőrökhöz is mindig kedves volt, "hercegem", vagy "hercegnőm" néven köszönt nekik, ők pedig "pótnagyiként" szerették.

86 évesen, december 12-én halt meg.

A levelet író trolis megható sorokat írt még a gyászhírhez: "Ritkaságszámba megy - főleg a mai kissé embertelen, lélektelen világban - hogy a szolgáltató dolgozói gyászolják egy állandó utasukat, de ez most így van... Talán a mai világban furcsán hat kimondani, hogy igen, azok a járművezetők is emberek, azoknak is van szívük és érzésük, akik napi szinte araszolnak a dugóban, akik olykor mégsem mosolyognak, akikre olykor panaszkodnak, mert be szeretnék tartani és tartatni a szabályokat, és akik olykor hibáznak is, hiszen emberből vannak. Mert valóban, ők is emberek. Ők is tudnak szeretni, törődni, mosolyogni, és ha az élet úgy hozza, bizony őszintén gyászolni is".

hirdetés

A búcsúlevelet és a fotót az Indexen Itt láthatod.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Vadászgépek repültek át szombaton Budapest felett, így tisztelegtek az utolsó hős Puma előtt

97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagy, a ma már legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája.
Forrás: honvedelem.hu, fotó: MTI/Mészáros János - szmo.hu
2021. január 23.

hirdetés

Szombaton, egy díszelgő, Gripen-típusú, három vadászrepülőgépből álló kötelék jelent meg Budapest felett.

11.30-kor hajtották végre a felszállást Kecskemétről, majd 12.10 és 12.19 között a Csepel-sziget északi csücske felett várakoztak, azután 12.20-kor a Duna mentén 1000 feet, azaz kb. 300 m magasságban repültek végig az Árpád-híd, budai hídfőig. Ezt követően északi irányban hagyták el Budapest légterét.

VIDEÓ: A Szeretlek Magyarország ÉLŐ közvetítése a repülésről:

97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagy, a ma már legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája.

Frankó Endre 1923. szeptember 3-án született Egerben. 1939-ben, a Gyöngyös melletti Pipishegyen ismerkedett meg a vitorlázórepüléssel, majd 1942-ben, érettségi után jelentkezett a Magyar Királyi Légierő kötelékébe. A kiváló öttusázó sportember Szombathelyen, a Horthy Repülő Akadémián kezdte meg tanulmányait, majd 1944. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. A Szent László hadosztályban eltöltött, rövidebb „gyalogharcászati” kitérőt követően 1944. november 30-án helyezték át a Pumákhoz, Heppes Aladár alezredes parancsnoksága alá.

Itt már a légierő akkori legmodernebb típusával, a Messerschmitt Bf 109G-vel, a legendás „Messzerrel” repülhetett. A pilótahiány miatt alig hat órányi gyakorlórepülést követően már az éles bevetések vártak az ifjú hajózóra.

hirdetés
Frankó Endre hadnagy összesen nyolc bevetést hajtott végre a Dunántúl, majd a Nyugat felé visszavonuló ezreddel Ausztria felett. Ezeket túlélve 1945. május 5-én, a német-osztrák határ melletti Pockingban esett amerikai hadifogságba.

1945 végén ért haza Budapestre. A polgári élet mellett nem felejtette el a repülést sem: a hármashatárhegyi GANZ repülőklubban kezdett újra vitorlázógéppel repülni. 1948-ban már az Országos Magyar Repülő Egyesület motoros oktatója volt, itt már katonákat is tanított.

1949-ben nevezték ki az Esztergomi Repülőiskola parancsnokhelyettesének, majd nem sokkal később parancsnokának. 1950-ben Békéscsabán lett az első oktatóképző iskola tanára, végül a GANZ repülőklub hivatásos motoros repülő-oktatója - innen azonban „horthysta múltja” miatt hamar eltávolították.

Az immáron sokadik újrakezdést követően gépészmérnöki diplomát szerzett, majd az UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat) mérnökeként dolgozott – nevéhez fűződik például a budapesti, János-hegyen ma is működő Libegő: nemcsak az ötlet volt az övé, de a felvonó fő- és gépésztervezője is volt.

Nyugdíjas éveiben is aktívan kísérte figyelemmel a magyar katonai repülést. 2007-ben jelent meg az „Egy élet viszontagságai” címet kapott önéletrajzi kötete.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

„Napsugár kis plüsse adott erőt” – megszólalt a Semmelweis Egyetemen megmentett kismama

Szilvia 70 napot töltött az intenzíven, most végre együtt lehet kislányával, akinek kis játéka tartotta benne a lelket a súlyos betegség alatt.
Fotó: Merkely Béla / Facebook - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Korábban mi is hírt adtunk arról a kismamáról, akinél tavaly novemberben diagnosztizáltak koronavírust, és terhessége 34. hetében sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani rajta. A 34 éves nő 70 nap után hagyhatta el a kórházat.

Szilvia a kórházi ágyáról adott interjút az RTL Klub Híradójának. Mint mondta, a párjától tudja, hogy alig kapott levegőt betegsége bizonyos szakaszaiban.

Ács Nándor, az SE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főigazgatója elmondta:

„Amikor a kismamát megvizsgáltuk ultrahanggal, akkor az látszott, hogy az ő oxigénhiányos állapota miatt tulajdonképpen már a kis magzat is veszélyállapotba került, és ezért akkor azonnal sürgősséggel császármetszést végeztünk. Onnantól az édesanya lélegztetve át is került az intenzív osztályra”.

A kislány a Napsugár nevet kapta, koraszülött lett, de jól van. Hazaengedték, az édesanya állapota viszont ezután tovább romlott. „Eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy gépi lélegeztetéssel már nagyon nehezen tudtuk tartani az ő oxigénállapotát, ami azt jelenti, hogy megfelelő oxigén jusson az agyba és a szerveihez” - mondta el Dr. Gál János, az SE Aneszteziológiai ás Intenzív Terápiás Klinika klinikaigazgatója.

hirdetés
„A férjem behozta Napsugár kis plüssét, és ez adott erőt, minden nap vele alszok. Ezt nekem haza kell vinni Napsugárnak. És láthatom először. Mert november 13 nem most volt”

- mondta el a Híradónak az édesanya.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze” - megható beszédet mondott Gálvölgyi János Sas József temetésén

Eltemették a Jászai Mari-díjas művészt, Gálvölgyi mellett számos híresség vett részt a szertartáson.
Fotó: MTI/Soós Lajos - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

Péntek délben eltemették Sas József humoristát, aki múlt vasárnap halt meg, miután szervezete feladta a koronavírussal vívott harcot. A nevettetőt a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra - írja a Blikk.

A temetésen megindító beszédet mondott Sas pályatársa Gálvölgyi János, akivel több mint 40 éven át voltak jó barátok:

"Itt most magunk vagyunk, őszintén és szomorúan. Ha már őszinteség: őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze. Sokkal régebbről, mint a jelenlévők bármelyikével. Több mint 40 év. Fellépések, nyaralások, csöppnyi együttlétek. Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek. (…)

"Te nem adtad fel könnyen. Te azt sugalltad egész pályafutásod alatt, hogy nem lehet, nem szabad feladni, sikert kell csinálni. A legrosszabb körülmények között is csak hinni, és akarni kell"

- idézte

hirdetés

A temetésre a családtagokon és a rajongókon kívül sok ismert ember is érkezett, hogy leróják tiszteletüket a Jászai Mari-díjas művész előtt.

Többek közt Bodrogi Gyula, Medveczky Ilona, Heller Tamás és Beregi Péter is ott volt. Sas özvegyét, Zsuzsát Hofi Géza özvegye, Ildikó támogatta a szertartás alatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Beszélni, járni és ülni sem tud egyedül a 4 éves Áron, szülei egy műtétre gyűjtenek, hogy szabadabb életet élhessen

A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött. Akkor meg tudták menteni az életét, de a szervezete visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.
Címkép: Facebook/Áron álma minden áron - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

A négyéves Áron Bükkösdön él a szüleivel és a testvérével. A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött, ez pedig károsította a máját és a központi idegrendszerét is.

Édesanyja a PécsMa.hu-nak azt mondta, RH-összeférhetetlenség állt fent náluk: míg az anyukának RH-, addig Áronnak RH+ a vércsoportja.

"Az első gyerekünk, Milán születése után nem kaptam meg az ilyenkor szokásos ellenanyagot, ez okozta a bajt Áronnál. A születésekor egészséges kisbaba volt, de 24 órán belül transzfúziót kellett volna kapnia. Ez elmaradt. Pár nappal később besárgult, de még ekkor sem tudtuk, hogy nagy a baj. Amikor kiderült, akkor 24 óra leforgása alatt kétszer is transzfúziót kapott, másodszor azért, mert akkor már az életéért küzdöttek" - mesélte az édesanya a lapnak.

Áron életét sikerült megmentenie az orvosoknak, a kisfiú szervezete azonban visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.

Októberben volt 4 éves, de még ma sem tud beszélni, járni, egyedül még ülni sem. Azóta több szövődménye is lett betegségének: nem tud szemkontaktust felvenni és hallása is súlyosan sérült.

Áron édesanyja a lapnak elmondta, hogy a kisfiú betegsége a fogait is roncsolta, többet ki is kellett húzni. Ez pedig Áron esetében nem volt olyan egyszerű, hiszen Baranya megyében csupán egyetlen fogorvos van, akihez vinni tudják, ő is Pécsett.

hirdetés

A család ugyanakkor már megszokta, hogy sokat kell utazniuk, ugyanis úszásra, fejlesztő foglalkozásokra is rendszeresen viszik a kisfiút. Valamint Pécsett a Borsóház Alapítványhoz is járnak. Egyedül a konduktor az, aki hetente egy alakalommal hozzájuk érkezik.

2020 februárjában azonban találtak egy műtéti lehetőséget, amitől felcsillant a remény a jelentős javulás. Sok támogatással össze is szedték rá a pénzt és Kladnoban, Csehországban egy orosz specialista, Alexander Nazarkin el is végezte a műtétet.

"Ennek lényege az, hogy az elsorvadt, letapadt izomrostokat egy apró, speciális szikével fellazítják, így a görcsösség enyhül az izmokban, szabadabbá téve a mozgást. Fontos, hogy a beavatkozás utáni pihenőt követően 2-3 hónapos, nagyon intenzív terápiára van szükség ahhoz, hogy a műtét eredményei ne vesszenek kárba" - jegyzi meg a lap.

Az intenzív terápia viszont a koronavírus okozta lezárások miatt elmaradt. A kisfiú anyukája próbálta tornáztatni Áront, de mivel ő maga nem gyógytornász, az izmok sajnos ismét letapadtak. Így meg kell ismételni a műtétet.

"Az első műtét után azonnal láttuk a változást. A kezeit addig folyamatosan ökölbe szorítva, mereven tartotta. Miután felébredt az altatásból, máris kiegyenesítette az ujjait. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy adnunk kell még egy esélyt ennek a kezelésnek" - mesélte a lapnak a kisfiú édesanyja.

Május 29-re kaptak is időpontot az új műtétre. Ezután pedig egy soproni, hatnapos terápiára is el szeretnék vinni Áront a szülei, amely során elektromágneses impulzusokkal fogják stimulálni az idegrendszerét.

Áron édesapja ugyan sokat dolgozik, a család nem él rosszul, ugyanakkor a májusra tervezett műtét, a soproni kezelés és az azt követő intenzív terápia nagyjából 2,5 millió forint. A család pedig jó, ha a negyedét tudná előteremteni.

Az előző műtétre az önkormányzattól és helyi vállalkozóktól is kaptak segítséget. A kisfiú édesanyja azt mondja, a polgármesteri hivataltól most is kértek segítséget, de a járvány miatt nem biztos, hogy tudnak segíteni neki. És, mivel tudja, hogy a koronavírus őket is érinti, azoktól a vállalkozóktól sem szívesen kérne ismét, akik korábban segítettek nekik. Áron szülei most gyűjtésbe kezdtek, hogy megvalósulhasson a kisfiú műtéte és az utána következő kezelések, terápiák.

A következő számlaszámra utalva te is segítheted Áron kezelését:

Számlaszám: 11773315-01929618-00000000

Iban szám: HU59 1177 3315 0192 9618 00000000

Swift kod: OTPVUHB


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: