HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter: ingyenes lesz a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

Az ötletet egy Facebook-os komment adta a hódmezővásárhelyi polgármesternek.


Hódmezővásárhely lesz az első város Magyarországon, ahol ingyenes lesz a tömegközlekedés - írja a G7. Ezt ígérte Márki-Zay Péter vasárnap, újraválasztása után.

Hódmezővásárhelyen csak 43 ezren élnek, a területe viszont hatalmas, a második legnagyobb város Budapest után. A városban 9 vonalon közlekednek buszok, ezek nagyrésze viszont kihasználatlan, van, hogy csak egy ember utazik rajtuk egyszerre.

A buszokat a Volánbusz üzemelteti. Ennek költsége évi 110 millió forint, amelyből viszont csak 10 millió folyik be a jegyárakból, a többit az állami árkiegészítő támogatásból és az önkormányzattól kapott pénzből állják.

"A tízmillió forintos jegyárbevétel nem olyan összeg, amelynek kiesése nagy kockázat lenne"

- mondja a polgármester.

Tervei mögött szociális megfontolások is állnak. Vannak olyan emberek a városban, akik nem engedhetik meg maguknak a vonaljegyet, ezért inkább kilométereket bicikliznek.

Az érvek mögött nem áll hatástanulmány, pusztán "józan közgazdasági logika".

Az ötletet egyébként egy a Márki-Zay oldalára írt Facebook-komment adta, ami a franciaországi Dunkuerque városára hivatkozott. Ott is hasonló volt a helyzet, szinte senki nem vette igénybe a tömegközlekedést. Ezért a város vezetése úgy döntött, ingyenessé teszi azt.

Márki-Zay a múzeumokat is ingyenessé akarja tenni. A strandokat pedig kedvezményessé tenné a lakosok számára városkártya megvásárlásával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János a Harcosok Klubjában: Aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus
A miniszter szerint a Fidesz nemcsak hibákat követett el, de rossz embereket is engedett túl közel a politikához. „Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”


Lázár János egy új videót osztott meg a Facebook-oldalán, amelyet a Harcosok Klubja edzőtáborában rögzítettek. Az építési és közlekedési miniszter több témát is érintett, köztük a politikai felelősségvállalást, a közösségi média szerepét és a Fidesz működését.

A videóban úgy fogalmazott: „Tanuljátok meg: a Fidesznél csak a Fidesz lehet jobb!”

Szerinte az elmúlt 15 évben több volt a jó döntés, mint a rossz, ugyanakkor hozzátette: „természetesen hoztunk néhány hibás döntést.”

Ezeket nem részletezte.

Lázár hangsúlyozta, hogy „nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.” Arról is beszélt, kiket tart felelősnek a párt hitelvesztéséért. Azt mondta:

„Áruló focifeleségek, dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebek rontották a hitelünket.”

A miniszter szerint a jó kormányzáshoz nem elég a közösségi médiás jelenlét, de nélküle sem működik. Úgy fogalmazott:

„aki nem szereti, hogy baszogtatják a Facebookon, az ne legyen politikus.”

A videó feliratában ugyanakkor a „baszogtatják” helyett a „beszoktatják” szó szerepel, de a felvételen nem ez hallható, jegyzi meg a 24.hu.

A politikai kommunikáció kapcsán kiemelte: „az van, amit te megteszel, az van, amit te megmondasz. Oda kell menni, ahol az emberek vannak, nem oda, ahol mi vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk