Márki-Zay Péter: azokat is hívta a Fidesz, akik nem kormánypártiak, nagy mozgósítás volt Vásárhelyen
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, hogy a fideszes mozgósításnál is nagyobb mozgósítás van a városban. Úgy tudja, hogy Lázár János és a kormánypárti jelölt még most is telefonon próbál választókat meggyőzni - mondta az atv.hu-nak.
Olyanokat is hívnak már, akik nem feltétlenül az ő támogatói körükbe tartozik. Úgy fogalmazott, hogy "lassan kifújt az a kör, akik őket támogatnák".
A városvezető úgy véli, hogy Lázár most a politikai túlélésért is küzd.
Márki-Zay sem tudja még, hogy az igen magas részvételi arány kinek lesz kedvező. Ugyanakkor bízik abban, hogy mindazokat sikerült megőriznie, akik a tavalyi előrehozott választáson őt támogatták. Sok múlik most a bizonytalanokon - mondta.
Ellenfele, a Fidesz által támogatott Grezsa István sem tétlenkedett, a Facebook-oldalának tanúsága szerint ő is reggel óta járja a várost, és szavazásra mozgósítja híveit.
Eközben Lázár János a Facebook-oldalán fotókon mutatta meg, hogy kerékpárral ment szavazni. És arra buzdította a követőit, hogy vigyenek magukkal még egy embert.