HÍREK
A Rovatból

Már majdnem 500 lélegeztetőgépet elajándékozott a kormány

Csak Csehországnak 3,6 milliárd forint értékben adtunk ajándékba gépeket a feleslegesen állók közül.


A hvg.hu megszerezte azt a listát, amin azok az országok szerepelnek, amelyeknek a magyar kormány lélegeztetőgépet ajándékozott az elmúlt időszakban.

Korábban a kormány 300 milliárd forint értékben rendelt több mint 16 ezer eszközt. Ezek egy része egy telephelyen parkol, tárolásuk majdnem havi 90 millió forintba kerül.

A lélegeztetőkből Ukrajnába, Szerbiába és Szlovákiába is jutott a magyarok lakta régiókba. De kapott eszközt a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) például Csehország és Kirgizisztán is.

Eszerint a KKM összesen 380 gépet ajándékozott el a fenti öt országba, a legtöbbet, 189 darabot az SH300 fantázianevű gépből. Ebből 49 darabot küldtek a kárpátaljai régióba, 140 darabot Csehországba.

Ukrajna és Csehország volt az a két ország is, amelynek a legnagyobb értékben adományoztunk az eszközből, Csehországba 3,6 milliárd forint értékű gép érkezett, a kárpátaljai régióba mintegy 2 milliárd forint értékű.

A hivatalos és részletes lista:

Cseh Köztársaság (Administration of State Material Reserves of the Czech Republic): 150 darab

  • SH300 – 140 db
  • Panther 5 – 10 db

Érték: 3 586 311 050 forint

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Ukrajna: 50 darab

  • SH300 – 32 db
  • Siriusmed 30 – 18 db

Érték: 1 071 605 292 forint

ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány, Ukrajna: 50 darab

  • Siriusmed R30 – 17 db
  • VG70 – 16 db
  • SH300 – 17 db

Érték: 922 305 523 forint

Vajdasági Klinikai Központ, Szerb Köztársaság: 100 darab

  • Siriusmed R30 – 100 db

Érték: 1 745 925 600 forint

Kirgiz Köztársaság (Ministry of Health of the Kyrgyz Republic): 20 darab

  • Leji LH8500 – 10 db
  • Shangrila510s – 10 db

Érték: 425 051 850 forint

Galántai Szent Lukács Kórház és Rendelőintézet, Szlovák Köztársaság: 10 darab

  • Panther 5 – 10 db

Érték: 129 111 250 forint

Az elajándékozott gépek értéke összesen 7,9 milliárd forint volt, egy gép átlagára pedig 20,7 millió forint.

Az RTL Híradó korábbi, ilyen témájú listájával összevetve kijönnek a pontos és teljes számok is:

  • Cseh Köztársaság: 150 darab
  • Ukrajna: 100 darab
  • Szerb Köztársaság: 100 darab
  • Bosznia: 30 darab
  • Szlovák Köztársaság: 27 darab
  • Kirgiz Köztársaság: 20 db
  • Libanon: 20 darab
  • Uganda: 18 darab
  • Jordánia: 10 darab
  • Összesen: 475 darab

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Te idióta Márki-Zay Péter” – kezdi a kereszténydemokrata Pócs János a válaszát arról, mit kerestek a Gripenek egy fideszes rendezvényen
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.


Szombaton egy kérdést osztott meg Facebook-oldalán Márki-Zay Péter. A korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt arra volt kíváncsi: „Van valakinek ötlete? Mit keresnek a Magyar Honvédség Gripenjei a fideszes "BÉKEMENETEN"?”

A válaszra sem kellett sokáig várnia. Pócs János jászsági országgyűlési képviselőnek, úgy látszik, valamiért különösen fájt a kérdés, mert meglehetősen indulatos stílusban reagált.

Facebook-posztjában azt írta:

„Te idióta Márky-Zay Péter! Posztodban azt kérdezed, hogy mit kerestek a Gripenek a fideszes rendezvényen?”

„Ez alapján azt is kérdezhetnéd: Mit keres a Fidesz-kormány támogatása a tiszások zsebében?

Csak, hogy értsd, te bukott porszívóügynök: Orbán Viktor a Fidesz elnöke Magyarország Kormányának a miniszterelnöke. A Kormány a nemzeti ünnepünkön megemlékezett az ’56-os hősökről. A Gripenek egy ország nevében tisztelegtek a színpadon álló, meg a köztünk élő idős hősökről, akik életüket kockáztattak a Magyar Hazáért. Bukott diák akar korrepetálni.”

Pócs válasza nem mindenki tetszését nyerte el. Bár vannak, akik vele egyetértve Márki-Zay Pétert ekézik, többségben vannak azok, akiknek nem tetszett sem a Gripenek szerepeltetése, sem Orbán Viktor beszéde, de a legtöbbeknek Pócs stílusa.

Volt, aki azt írta: „Ha ez igaz, akkor miért nem az 56-os hőseinkről beszél? Csak Brüsszel-Háború-Ukrajna… gratula”. Míg más azt jegyezte meg: „Hogy lehet országgyűlési képviselő egy olyan ember aki igy beszel egy másik közéleti szereplővel? Szégyenteljes, remélem az ilyen pökhendi, tiszteletre sem méltó emberek eltűnnek majd a közéletből mielőbb.”

Az egyik hozzászóló szintén a beszédet kritizálva azt írta: „Semmilyen megemlékezés nem volt a Kossuth téren. Egy elmebeteg fröcsögött a háborúról, Ukrajnáról meg Brüsszelről. Legalább erre a napra félretehette volna azt a nagy ‘békepárti’ énjét, és kicsit több alázatot mutathatott volna ezen az ünnepen.”

Pócs nem először üzent meghökkentő stílusban ellenzéki szereplőknek. Korábban viszkivel és Xanaxszal várta a Jászságba és meg is fenyegette Magyar Pétert, míg nemrég egy disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét Ruszin-Szendi Romulusznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk