KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Magyarország egyetlen siket állatorvosa

A környezete úgy vélte, Mikesy Leventéből nem lehet állatorvos. Bebizonyította az ellenkezőjét.


Vannak emberek, akik arra születnek, hogy különleges érzékkel hallják meg a segítségkérést. Dr. Mikesy Levente is ilyen. Annak ellenére hall meg másokat, hogy szinte teljesen siket. Csakhogy számára egy érzék hiánya nem jelent akadályt. Ha fizikailag nem hallja, akkor megérzi: tapintással, egy tekintetből, szívből és lélekből.

Levi ötéves korában egy a nagymamájától kapott dinoszauruszos könyv hatására döntött úgy, ha törik, ha szakad, ő bizony állatorvos lesz és dinoszauruszokat fog gyógyítani. Akkor már az egész család tudta, hogy a kisfiú terve nem csak azért lesz nehezen megvalósítható, mert a dinók rég kihaltak.

lo

Fotók: Dr. Mikey Levente / EBDOC.huhttp://ebdoc.hu

tehen

Miközben egy az Örs vezér teréhez közeli hajléktalan tanya felé sétálunk azért, hogy az erdő szélén élő hontalanok macskáit kezelje, Levi elmeséli a nem mindennapi állatorvosi pálya történetét.

„Ugyanúgy hallottam, mint bárki más féléves koromig. Édesanyám emlékei között még mindig élénken él az a nap, amikor kint játszottam a kertben, ő szólongatott, de én már nem válaszoltam. Azóta is csak hallásmaradvánnyal hallok, ami azt jelenti, hogy hallókészülék nélkül nem hallok semmit” – meséli olyan artikulált tisztasággal, hogy nem is értem, ha nem hall, akkor hogy beszélhet ilyen szépen.

„Édesanyám logopédus. Mindig, amikor beszélt hozzánk, egy papírlapot tett a szája elé, hogy ezzel megakadályozza azt, hogy automatikusan a szájról olvasást tanuljam meg.

"
Mindig fel kellett vennem a hallókészüléket, akkor is, ha utáltam. Márpedig az elején nagyon utáltam. Volt, hogy vizes hordóba dobtam, amikor építkezés volt nálunk,

csak három nap múlva találták meg.”

fotoz

kuty2

kutyaval

A szülők, bár mindent megtettek azért, hogy Levi a lehető legjobban megtanuljon kommunikálni, abban reménykedtek, hogy az állatorvoslás iránti szenvedély idővel csitul, és a gyerek feladja a kudarcra ítélt álmot.

„Úgy gondolták, hogy belőlem állatorvos soha nem lehet. De nem adtam fel. Felvettek az egyetemre. Egy idő után viszont én kezdtem úgy érezni, hogy a gyakorlatnál biztosan ki fogok esni. Hogy fogok megcsinálni egy rutin vizsgálatot? Rengeteget keresgéltem, mire nagy nehezen találtam külföldön egy olyan sztetoszkópot, amit hallókészülékhez lehet csatlakoztatni. Egyszer azzal ébresztettem a vicc kedvéért a családot, hogy a készüléket a szívemhez tettem, rákötöttem a hifire és teljes hangerőre állítottam. Beleremegett a ház!”

Levi a mély hangokat jobban hallja, a magasakat sokszor alig. Hallókészülék nélkül egy kiskutya ugatását például egyáltalán nem, egy németjuhászét viszont igen. Számára csak a bagoly huhog, a veréb csiripelését sosem hallotta.

„Most hallókészülékkel az 50-60 százalékát értem az emberi beszédnek, de következtetéssel könnyen kiegészítem magamnak a hiányzó részeket, ami az embereknek sokszor fel sem tűnik. Amikor elkezdtem dolgozni, akkor vettem észre, hogy bizony, vannak olyan szituációk, amikor a kollégáimhoz képest nagyobb veszélynek teszem ki magam. Sokszor fordul elő, hogy amikor egy kutya morog, nem igazán érzi szükségét annak, hogy ezt hangosan, kifejezően tegye, vagy más úton is jelezze nekem azt, hogy nem tetszik neki, amit csinálok. Ha szemtől szembe közeledek felé, akkor egy hallóhoz képest nagyon váratlanul érhet az, hogy nekem ugrik a kutya.”

Levi rengeteg erőfeszítés árán befejezte az egyetemet, de munkát találnia már nehezebb volt. Egy hosszabb keresgélés után az Illatos úti gyepmesteri telepen helyezkedett el, de rövid időn belül kiderült, nem tud nem visszanézni a rácsok mögött szomorúan kikandikáló tekintetekre, holott persze a szakmai elvárás az volna, hogy csak gyógyítson és ne együtt érezzen.

„Nem tudok nem odanézni. Nekem valahogy muszáj azzal foglalkoznom, hogy ott vannak. Nem tudok úgy csinálni, mintha nem látnám őket. Megpróbáltam egy időben. Megpróbáltam úgy hozzáállni, ahogy a főnököm elvárta tőlem. Igyekeztem csak arra koncentrálni, hogy szakmailag minden rendben legyen. De nem tudtam csak az állatorvosi munkával foglalkozni.”

gyep1

gyep2

Levi feladta a közömbösség elérése iránt folytatott reménytelen küzdelmet, és a napi munka után elkezdett blogot írni a négylábú sorsokról Élet az Illatoson címmel. És fotózott, fotózik is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy segítsen nekünk is meghallani a meglátni az állatokat. Rengeteg támadás érte a blog miatt, annak ellenére, hogy egy idő után azt is elérte, hogy a telepen nem altattak el több egészséges állatot helyhiány miatt. Fotói bejárták a világot, volt olyan, amelyik a BBC weboldalán is megjelent. Végül nehéz szívvel, de mégis úgy döntött, otthagyja a gyepmesteri telepet és elindul a nagy álom felé: saját rendelőt nyit. De erről kicsit később, lassan megérkezünk a hajléktalan tanyára.

„Nagyon szeretek árva, elhagyatott állatokon segíteni, az állatvédők munkáját támogatni a saját tapasztalatom által. Szépen lassan belesodródtam egy olyan társaságba, ahol összefognak az állatok segítése érdekében. Itt vagyunk az erdőnél, már csak pár méter választ el bennünket a teleptől. Az a baj, hogy már harmadszor vagyok itt, de soha nem lehet előre tudni, hogy meg tudják-e fogni a cicákat. Bár előre megbeszéljük, de félig kóbor állatok, sokszor megérzik, ha valami készül ellenük. Másrészt a hajléktalanoknál nem mindig lehet tudni előre, megjegyzik-e, hogy érkezünk. Az alkoholos állapot is számít ilyenkor.”

k1

A terepen készült képeket a szerző fotózta

k6_1200x675

k7_1200x675

Persze megfordul a fejemben, hogy nem kellene-e félnünk egy kicsit, amikor meglátom a töménytelen mennyiségű szemetet, mocskot, az elhajított üvegeket, a viskókat és meghallom az artikulálatlan kiabálást, ami az egyik felénk tántorgó hajléktalan irányából jön: „Fogd má’ meg! Má’ elszaladt? Elszaladt? Mi, az, hogy elszaladt? Ki vagy te?”

„Nincsen probléma, nem bántanak" - nyugtat meg Levi. "Sőt, tisztelnek. Ez nekem jó dolog. Érdekes, hogy náluk is megjelenik az, hogy a doktor úr jön – teszi hozzá, és már én is bátrabb vagyok. Egyik pillanatról a másikról köré gyűlnek a tanya lakói és az egyikük, mintha rendelésre érkezett volna, elkezdi sorolni a saját panaszait:

"- Kilukad a gyomrom" - közli a beteg.

"- Az láb volt múltkor még…" - jegyzi meg Levi.

"- Mindkettő."

"- Lágyéksérv lehet… El kellene menni az orvoshoz, múltkor mondtam."

"- De az a probléma, amikor sokszor megyek, tudod… Mint a hüvelykujjam, egy akkora pukli jön ide" – mutogat a középkorúnak tűnő férfi hadarva.

k8_1200x675

k4_1200x675

„A kórház állítólag nyolc kilométerre van, azt mondják, az messze van… És ha az egyetlen nő, Babi itt marad egyedül, megerőszakolják, de ha ő sincs itt, lopnak is” – magyaráz közben nekem a doktor úr.

„Itt leraknak egy cicát, bejön hozzánk egy cica és én befogadom” - mondja Babi könnyes tekintettel, miközben segít Levinek kivinni a kocsihoz a macskákat. A „doktor úr" ugyanis autójának hátsó ülésén látja el a macskákat.

„Egészen ijesztő volt ezzel szembesülni, de észrevettem, hogy

"
a hallásom hiánya miatt más érzékeim kezdtek el felerősödni. Például a tapintásom - sok vizsgálatot tapintással végzek

– mondja Levi, miközben az utolsó cirmost is ellátja, és hosszan ható antibiotikumot ad be neki.

k3_1200x675

k2_1200x675

„A veséje rendben van, a hasürege tiszta, az ivartalanítás hegét lehet érezni tapintásra. Szeretném megtartani ezt a vonalat. Egyszerűen csak azért, mert ehhez van kedvem. Ez segít, hogy ne fáradjak bele abba, amit csinálok, hogy ne váljon a munkám mindennapi rutinná” – ezt már az autóban mondja, miközben saját rendelője felé tartunk. Nemrég nyitott, mégis előfordul, hogy sor kígyózik a bejárat előtt. A rendelőbe lépve épp azt mutatja, mit hogyan alakított ki másképpen a hallása miatt, amikor egyáltalán eszembe jut megint a siketség. Valahogy ez olyan természetes, valahogy egész mást látok már benne és ebben a történetben, mint amit először gondoltam.

Levi, bár emiatt is sokan támadták, most is kiáll az ivartalanítás fontossága mellett: akciókat szervez, továbbra is blogot vezet, fotózik, gyógyít, idén az év kutyabarát emberének is jelölték. És mindent meghall, ami fontos.

Ismerjétek meg a négylábúak történetét Levi szemével!

Léna és Lea tragédiájáról ITT OLVASHATTOK.

Hektor kutya történetét ITT TALÁLJÁTOK.

Nézzétek meg az elhagyott kis tacskóról készített videót, ahogy maga próbálja felvenni pórázát sétaidőben.

Az év kutyabarát embere versenyen Levire ITT SZAVAZHATTOK.

Ha tetszett Levi története, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk