SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Madonna teljesen kizsigerelte magát, mert Taylor Swifttel és Pinkkel akart versenyezni

Az énekesnő lépés akart tartanai a saját táncosaival, és a nála jóval fiatalabb énekesnőkénél is nagyobb show-t akart. Kórház lett a vége, a koncerteket pedig egyelőre lefújták.


Fizikai határait feszegette Madonna a közelgő világkörüli turnéja előtt, ezért kerülhetett kórházba az énekesnő, tudta meg egy bennfentestől a New York Post.

A 64 éves popsztár mindent egy lapra feltéve szabályosan kizsigerelte saját magát, hiába emlékzetették a hozzá közel állók, hogy már nem 25 éves, de még csak nem is 45.

Madonna minden áron fel akarta venni a versenyt a 33 éves Taylor Swifttel vagy a 43 éves Pinkkel, ezért olyan show-t tervezett, amitől mindenkinek eláll a lélegzete. Ezért napi többórás, kimerítő próbákat iktatott a napirendjébe. Az énekesnő ismerősei szerint félő volt, hogy úgy jár, mint 2009-ben Michael Jackson, aki szintén a közelgő világkörüli turnéjára felkészülés közben halt meg.

A popsztárhoz közel állók szerint

a korára tett megjegyzések csak tovább tüzelték az énekesnőt, hiába mondták neki, hogy figyeljen jobban az egészségére.

Egy idő után mindenki sejtette, hogy nem lesz jó vége a nagy hajtásnak, ennek ellenére csak kevesen merték a szemébe mondani, hogy fogja vissza magát, mert baj lesz. Madonna mindenáron lépést akart tartani a nála jóval fiatalabb táncosaival, ezért gyakran előfordult, hogy 12 órán át próbált a közelgő turnéra.

A popsztár végül múlt szombaton került egy New York-i kórház intenzív osztályára, miután eszméletlen állapotban találtak rá. A család csak néhány nappal később közölte, hogy mi történt Madonnával, amikor már biztos volt, hogy túléli a történteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 20.



Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.

A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.

Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.

Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.

Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bruce Willist szívszorító fotóval köszöntötte a születésnapján Demi Moore - volt férje már a családtagokat sem ismeri meg
A 71 éves színészlegenda állapota sajnos egyre súlyosabb, ezért a szerettei tavaly nehéz döntést hoztak.


Betöltötte a 71. életévét Bruce Willis.

A demenciával küzdő színészt volt felesége, Demi Moore szívszorító fotókkal köszöntötte Instagramon.

Az egyiken a filmsztár az unokájával, Louettával látható, a másikon pedig a fotelében ülve fogja a kislány kezét.

„A szeretet minden, amire szükséged van. Boldog szülinapot, BW!” – írta a képekhez a színésznő. A megható képek bejárták a világsajtót.

A Die Hard-filmek és az Ötödik elem halhatatlan hőse, aki a filmvásznon egy felhőkarcolóból is kiugrott mezítláb, most egy olyan csatát vív, amit nem lehet megnyerni.

Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis sokáig otthon ápolta férjét, ám ahogy a színész állapota súlyosbodott, tavaly nehéz döntésre kényszerült.

Egy folyamatos, 24 órás felügyeletet nyújtó otthonban helyezték el a színészt, mert a család már nem tudta biztosítani a számára szükséges gondoskodást.

A színészlegenda állapotáról a lánya, a 37 éves Rumer Willis tavaly novemberben tett közzé kíméletlenül őszinte helyzetjelentést. Rajongói kérdésekre válaszolva elmondta, milyen nehéz beszélni apja állapotáról: „Aki frontotemporális demenciában szenved, az soha nincs igazán jól.”

Rumer Willis azt is elárulta, hogy bár az édesapja nem mindig ismeri fel őt, mérhetetlenül hálás, hogy még mindig átölelheti, mert biztos benne, hogy érzi a szeretetét és hogy „valami szikra” még mindig él benne.

Bruce Willist frontotemporális demenciával küzd, amelyet 2023‑ban hoztak nyilvánosságra, miután 2022‑ben afáziával diagnosztizálták. A betegség fokozódó memóriavesztéssel és a beszédképesség elvesztésével jár. A lánya tavaly azt is bevallotta, hogy a színész már a beszédkészségét is teljesen elvesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
86 éves korában meghalt Chuck Norris
Halálhírét családja jelentette be. A Walker, a texasi kopó sztárját csütörtökön kellett kórházba vinni.


86 éves korában meghalt Chuck Norris, a Walker, Texas Ranger sztárja. A színész családja a közösségi médiában tudatta, hogy Norris békében távozott csütörtökön, de a halál okát nem kívánták közölni.

„A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, kivételes testvér és családunk szíve. Munkájával, fegyelmével és kedvességével emberek millióit inspirálta, és maradandó nyomot hagyott rengeteg ember életében” - írták.

Norris csütörtökön, a hawaii Kauai szigetén került kórházba, miután rosszul lett – írta meg elsőként a TMZ. A portál szerint a színész állapota nem volt kritikus, sőt, a beszámolók alapján jó kedélyű volt, és még egy nappal korábban is edzett.

Chuck Norris valódi harcművész-bajnokként szerzett hírnevet, mielőtt akciósztár lett. Bruce Lee ellenfeleként tűnt fel az 1972-es A Sárkány útja című filmben, a nyolcvanas években pedig olyan filmek főszereplője volt, mint az Ütközetben eltűnt vagy a Delta Kommandó. Legismertebb szerepe Cordell Walker a Walker, a texasi kopó című sorozatból, amely 1993 és 2001 között futott.

Később az internetes mémek világában élt tovább, ahol abszurd, emberfeletti képességekkel ruházták fel.

Carlos Ray Norris Oklahomában született, 1958-ban csatlakozott a légierőhöz. Dél-koreai szolgálata alatt kezdett harcművészetekkel foglalkozni, leszerelése után pedig karateiskola-hálózatot nyitott, ahol több híresség, köztük Steve McQueen és Priscilla Presley is tanult. Norris kétszer nősült, második feleségével, Gena O’Kelleyvel 1998 óta éltek együtt. Öt gyermeke és több unokája gyászolja.


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérségem miatt, hogy nem fogok kelleni senkinek” - mondta Tarján Zsófi a nevelőapjáról, Görög Lászlóról
Amikor elkezdett kamaszodni, a színész azt sem nem tudta kezelni, és az akkori a megaláztatások a mai napig hatással vannak az énekesnő életére.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.

De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.

Az énekesnő édesanyjának, Hernádi Juditnak 12 éven át Görög László volt az élettársa, 2003-ban szakítottak.

Tarján Zsófi elmondta, ez a mai napig hatással van a párkapcsolataira.

„Görög László volt kvázi a nevelőapám, akivel nem volt túlságosan kellemes az utolsó, mondjuk hat év, amit édesanyámmal együtt töltöttek. Tehát a mi viszonyunk nem volt jó”

– mondta az énekesnő.

Szerinte a viszonyuk akkor romlott meg igazán, amikor kamaszodni kezdett és egyre bátrabban nyilvánította ki a véleményét.

Úgy látja, a személyiségük ütközött. Illetve az is lehetett az ellentétek oka, hogy Görög Lászlónak szerinte nem volt kamaszkora, ezért nem értette meg őt.

„Én azért teljesen másfajta ember vagyok, tehát bennem mindig volt egy lázadás, egy tűz, egy vadóc, egy punk, egy valami. A Laciban meg nem. Ezért nem hibáztatom.”

A feszültség odáig fajult, hogy a közös otthonban is alig szóltak egymáshoz.

„Én azt éreztem, hogy semmit nem csinálok jól, és a jelenlétem zavarja őt. Elkezdődtek olyan periódusok, amikor nagyon komoly mosolyszünetek zajlottak le"

– árulta el Tarján Zsófia Kadarkai Endrének.

„Együtt éltünk egy háztartásban, de hónapokig alig beszéltünk. Amikor ő vitt be kocsival a suliba, az egy kínszenvedés volt. Mindkettőnknek egyébként.”

A kapcsolatukat tovább terhelte, hogy Tarján Zsófia gyerekként túlsúlyos lett, amiért elmondása szerint a nevelőapja folyamatosan bírálta.

„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy miért eszem, hogy miért rakom bele azt a bevásárlókosárba, hogy ne egyek annyit, hogy nem fogok kelleni senkinek”

– emlékezett vissza.

Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991-ben kezdődött, Tarján Zsófia ötéves volt, amikor a színész az életük része lett.

A teljes beszélgetést itt találjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: