5 évvel ezelőtt egy azóta már boldog, gazdis kutyus, Zsepi történetével indult útjára az MFÖEK (Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát) szervezete, ami azóta több mint 350 mentett és gyeptelepen rekedt kutyának és macskának talált szerető otthont, hála az oldal csapatának, önkénteseinek, támogatóinak és látogatóinak. Ránézésre egy "szerelem első látásra" közösség ez: ha az internetet böngészve belefutsz, szinte biztos, hogy onnantól valamilyen módon figyeled, segíted majd a munkásságukat.

A kezdeményezés nehézsége és egyben varázsa is az ideiglenes befogadók rendszerében rejlik.

Mivel nincs egy konkrét telephely, a szervezet Kisvárda, Miskolc és Ózd gyeptelepeiről, illetve a Sánta Kutya Alapítványtól menti az állatokat, akiket aztán ideiglenes befogadóknál helyeznek el. A befogadó, vagy "idi" aztán a szervezet mentés-koordinátorai segítségével megkezdi a négylábú szocializációját, egészségügyi kezelését és a személyiségben és életvitelben hozzá illő gazdi felkeresését.

A mentési költségek nagy részét az egészségügyi kezelések és vizsgálatok teszik ki, amik mellett a szervezet biztosítja a szállítás és a mindennapos ellátáshoz szükséges eszközök fedezését − mindezt követőtáboruk hozzájárulásainak köszönhetően.

Az MFÖEK 5 éves fennállását szeptember 20-án egy jótékonysági koncert-esttel ünnepli meg a Mika Tivadar Mulatóban és a mulatság teljes bevétele az őszi hónapok mentéseit segíti majd.

Az esemény apropóján még inkább kíváncsi lettem arra, hogy vajon milyen is ideiglenes befogadóként az élet - erről Takács Dalma mesélt, aki még csak pár hónapja tag, de máris két MFÖEK-védenccel élt együtt egy kis pesti albérletben. Illetve kikérdeztem a szervezet alapítóját, Ferenczi Szonját is, aki zenekarával, a Skeemersszel a támogatói est fellépője is lesz.

Dalma az Instagramon talált rá a közösségre és mindig is úgy volt vele, hogy ha egyszer lesz saját kutyája, akkor tőlük fogad örökbe - annak azonban még nem jött el az ideje.

Szokott "bébiszitterkedni" ismerősök kutyusai felett és állatszerető családban nőtt fel, de számára az "idizés", vagyis ideiglenes befogadás nyitott meg egy új ajtót.

Első mentvénye, Csinszka, egy kb. másféléves szuka az ózdi gyeptelepről került hozzá és 3 hónapot volt nála - egészen addig, amíg a négylábú leányzó gazdát nem talált.

Mi alapján döntötted el, hogy ideiglenes befogadó leszel és nem örökbefogadó?

Mindenképpen szeretnék majd saját kutyust, de úgy éreztem, nincs még meg a kellő tudásom és tapasztalatom ahhoz, hogy felelős gazdi lehessek – és a jelenlegi élethelyzetem sem lenne ideális. Viszont borzasztóan elkeserít az, amit a menhelyeken, az utcán, és a Facebook üzenőfalamon látok: naponta temérdek kutya és macska kerül utcára, és várja, hogy egy szép napon őt válassza ki magának egy család.

Azzal, hogy idizem, rengeteg különböző személyiségű kutyust ismerhetek meg, és amellett, hogy segítek nekik a szocializálódásban és a gazdisodásban, én is tanulok tőlük. A MFÖEK koordinátorai pedig folyamatos támaszt nyújtanak, ha bármiben elbizonytalanodnék, ismeretlen helyzettel kerülnék szembe.

Azt még hozzátenném, hogy az idizés brutál jó terápia nekem is. Azt hittem, majd én megmentem az ebeket, erre kiderült, hogy ők mentenek meg engem.

Csinszka volt az első védenced, akivel rögtön egymásra hangolódtatok. Ez a folyamat pontosan hogyan kezdődött? Hogyan választhattad őt ki? Mennyi idő telt el azután, hogy kiválasztottad, majd hozzád került?

Mikor megláttam Csinszkát (akit akkor még Lédának hívtak), ezt a bájos kiscsajt, ahogy a rácsok mögött ül, egyből tudtam, hogy ő lesz az első idim. Pár napon belül el is hozták hozzám – a szervezet intézte a fuvart, az állatorvost, mindent – és elképesztően gyorsan egymásra hangolódtunk.

Létezik valamiféle alkalmassági teszt arra vonatkozóan, hogy elég jó "átmeneti szülők" lennénk-e? Van erre bármiféle oktatás? Vannak kritériumok a lakásméretet vagy bármi mást illetően?

Nem kellett „vizsgáznom”, de az elsőtől az utolsó pillanatig „fogta a kezem” a koordinátorom, Zsuzsi. Még a befogadás előtt hosszasan telefonáltunk, rengeteg tanácsot kaptam, mind praktikai dolgokról (pl. a póráz és a táp kiválasztása), mind a dolog lelki részéről (hogyan csökkentsem Csinszka szorongását, és én magam hogy viszonyuljak hozzá).

Ha valaki jelentkezik idinek, kap egy szép hosszú dokumentumot, amiben benn vannak a legfontosabb tudnivalók, illetve mi is vezetjük egy táblázatban a kutyus mindennapjait, de szerintem a legfontosabb kritérium nem a lakásméret, hanem a kitartás, a szeretet és a figyelem, amit a kutyus felé fordítunk.

Milyen változásokat tapasztaltál az ő viselkedésében, személyiségében, amíg veled volt?

Alapvetően könnyű dolgom volt vele, mert míg sok kutya erősen traumatizált, szorongó, és nehezen oldódik, Csinszka nagyon gyorsan felvette a ritmust. Mikor felhoztam, rettegett. 2 órát dekkoltunk a lépcsőházban, mert nem mert bejönni a lakásomba, remegett, mint a nyárfalevél. Aztán, ahogy bejött, pár óra alatt teljesen feloldódott. Két nap múlva már örömmel üdvözölt, ha hazaértem, hanyatt dobva simogattatta magát, és pofátlanul kuncsorgott a kajámért. :-) Mindemellett rendkívül gyorsan tanult: kb egy hét alatt szobatiszta lett, minden parancsot szuper gyorsan megtanult, és úgy sétált mellettem, mintha világ életében ezt csinálta volna.

Hogyan tudtad meg, hogy gazdira talált és milyen érzés volt? Vagy esetleg a végleges gazdi kiválasztásában te is részt vehettél?

A gazdit mi, az ideiglenes befogadók választjuk ki a koordinátorok által előszűrt jelentkezők közül. Ha egy kiskutya megtetszik valakinek, bemutatkozója alapján potenciális gazdijelölt lehet, és szeretné megismerni őt, „randit” szervezünk, ahol találkozhatnak velünk és a kutyával.

Nem mondom, hogy egyszerű procedúra, mivel a lehető legjobb gazdit keressük – aki tényleg összeillik a kutyussal, és aki tényleg felelősséggel tudja őt fogadni – több forduló alatt döntjük el, kihez kerüljön. Ilyenkor rengeteget beszélgetünk, megfigyeljük, hogy viszonyul a jelölt a kutyushoz, mennyire következetes, mennyire határozott, és hogy képzeli el a kutyás életet.

Nem merült fel benned, hogy esetleg te véglegesen is magadhoz vennéd Csinszkát?

Dehogynem! Egy hét alatt is borzasztóan a szívedhez tud nőni egy kiskutya, nemhogy 3 hónap alatt. Amikor eljutottunk a gazdisodáshoz, elhatároztam, hogy csak olyannak adom oda Csinszkát, aki többet tud neki adni, mint amennyire én képes vagyok. Viszont mikor megismertem Katát és Zolit, és láttam, hogy viszonyulnak a kutyushoz, nem maradtak bennem kétségek.

Milyen volt a búcsú?

Egyszerre fájdalmas és örömteli. Nyilván nagyon megszerettem Csicsit, de borzasztóan boldog voltam, hogy ilyen szuper gazdákat találtam neki – és mivel azóta is tartjuk a kapcsolatot, látom, hogy a megérzésem beigazolódott. Csinszka teljesen felszabadult és éli a gazdis kutyák boldog életét. Sokat kirándul, más ebekkel barátkozik, tanul, és ezt fantasztikus látni.