KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Azt hittem, majd én megmentem az ebeket, erre ők mentenek meg engem” – ideiglenes befogadóként az élet


Link másolása

Rögtön tudtad, hogy szeretnél majd egy következő kutyuson is segíteni? Utána kb. egy hónappal érkezett Tipi?

Persze, mindenképpen. Tipi egy másik ideiglenes gazdinál van, hozzám csak egyhetes vakációra érkezett, amíg az idije elutazott. Ha tehetjük, így is segítjük egymás munkáját. De szeptember végén mindenképpen szeretnék befogadni újabb mentvényt.

Ő mennyiben más és róla mit lehet tudni?

Mindenben. Ő egy 3 éves, nagyon szorongó, erősen traumatizált kutyus. Borzasztóan retteg az emberektől, nem engedi, hogy hozzáérjünk, így sajnos még a sétálást sem tudtuk elkezdeni. Ahogy mondtam is, minden kutya más múlttal, más élményekkel és személyiségjegyekkel érkezik hozzánk, nos, ő egy nagyobb kihívást jelentő mentvény. Nem mondom, hogy könnyű vele, de fantasztikus látni, ahogy napról napra haladunk apró lépésekkel. Az elején teljesen passzív és ijedt volt, ma már a kezemből eszik, és csóvál, ha hazaérek. Egy ilyen kutyust „megnyitni” nagy meló, sok türelem kell hozzá – pláne, hogy a változás nem egy lineáris folyamat – de csodálatos látni a fejlődést.

Ha valaki úgy dönt, hogy ideiglenes befogadó lesz, akkor milyen segítségeket kap a szervezettől? Amennyit eddig tudok, hogy egy koordinátor segít + szállító eszközök, orvosi költségek. De pl. az ennivalót te vásárolod?

Amikor a MFÖEK-hez kerültem, nagyon féltem, hogy nem lesz elég tudásom és tapasztalatom ahhoz, hogy felelőségteljesen, konstruktívan és kellő határozottsággal segítsem a kutyusokat. De a koordinátor tényleg mindenben segít, és bármikor rendelkezésemre áll, hogy feltegyem neki a kérdéseimet. Zsuzsira gyakorlatilag 0-24 számíthattam, amikor pedig nem tudtam elvinni Csinszkát állatorvoshoz, vagy el kellett utaznom, rögtön jött egy önkéntes, aki secperc alatt kézbe vette az ügyet. Az orvosi költségeket a szervezet állja, az ennivaló, a nyakörv, és az egyéb kütyük pedig megegyezés kérdése. Amikor pl. kutyabugyira volt szükségem, rögtön volt, aki tudott adni. :-)

Ferenczi Szoni, az MFÖEK alapítója annak idején maga is gyeptelepekről állatokat mentő oldalaknak hála ismerkedett meg az ideiglenes befogadás fogalmával.

Azért tartja különösen hasznos formának, mert szerinte ez lehetőséget ad a kutyának az azonnali emberek között való városi szocializációra és a lakáshoz való hozzászokásra is.

Ha valaki ideiglenes befogadó szeretne lenni, milyen kritériumoknak kell megfelelni? Milyen embereknek ajánlod ezt a szerepet?

Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek, akinél van egy “kutyányi extra hely” és szívesen segítene, ajánlom ezt a szerepet.

Ennél kicsivel árnyaltabb a dolog, hiszen ahányan vagyunk annyiféle elképzelés van arról, hogy milyen egy ideiglenes befogadás. Ezek a kutyusok többnyire szocializálatlanul kerülnek hozzánk, nem tudják mi a kint és bent, a szobatisztaságot sokszor hírből sem ismerik (tisztelet a kivételnek). Ezeket mind az ideiglenes befogadó dolga, hogy megtanítsa neki, legalábbis ami az alapokat illeti. Utána amikor a gazdi átveszi, akkor még neki is bőven jut a tennivalóból, de minden ilyen jellegű fáradság megéri azért a rengeteg szeretetért cserébe, amit ezektől az ebektől kap az ember. Sokaknak az elengedés része okoz fejben gondot, de én úgy vettem észre, hogy az ideiglenes befogadók (ha nem bukják be és tartják meg az ebet) tudják, hogy ők egy nagyon lényeges állomás a kutya gazdisodásában.

Nekem személyesen óriási élmény látni a fejlődést: onnantól, hogy odakerül hozzám egy félős, szocializálatlan kutya, hogyan lesz belőle egy Budapest-kompatibilis, izgalmas személyiségű energiabomba. Aki számára motiváló az ilyen jellegű gyors változás, azoknak az ideiglenes befogadás szinte garantált sikerélmény.

Végleges gazdik és ideiglenes gazdik mellett "sima" önkénteseket is vártok a csapatba?

Egyre több olyan szerep van, ahol segítségünkre tudnak lenni az önkéntesek: sűrűsödnek az MFÖEK események, folyamatosan várunk fuvarosokat, kutyaszittereket (akik három hétre nem, de egy-egy estére vagy hétvégére tudnak vállalni egy ideiglenest, amíg annak a befogadója éppen utazik), fotósokat. A szervezeten belül vannak az ideiglenes befogadóknak koordinátoraik, amely “pozícióra” bárki megpróbálhat jelentkezni, ők kvázi egy-egy kutyusnak a “project managerei”, kihozástól a gazdiig végigkövetik és segítik az útjukat. Amennyiben szeretne bárki önkénteskedni nálunk, írjon bátran a Facebook oldalunkra és kitaláljuk, miben tud a segítségünkre lenni.

Van egy MFÖEK mentőcsapat csoport is a Facebookon, ahova posztolni szoktuk az SOS eseteket (fuvarozás akár városon belül befogadótól állatorvosig, vagy egy-két napra vigyázás az ebekre, stb.), oda is bátran lehet csatlakozni.

Ha nektek is a szívetekbe lopta magát ez a szuper szervezet, pénteken mindenképpen látogassátok meg a fergeteges szülinapi ünnepségüket!

Az esten az állatok mellett a surfrock, a beachpop és a rock kapja majd főszerepet, de az érdeklődők találkozhatnak az MFÖEK önkénteseivel is, akik szívesen mesélnek az önkénteskedésről, ideiglenes befogadásról és örökbefogadásról is.

A helyszínen mindenki maga dönti el, mennyivel szeretne hozzájárulni a mentéséhez és melyik támogatói jegy megvásárlásával segíti a négylábúak szabadulását.

Végezetül ismerjétek meg az est imádnivaló főszereplőinek egy maroknyi csoportját, akik szintén gazdira várnak:

- Lupi -

- Olivér -

- Arya -

- Tiara -

- Tipi -

- Hippy -

- Guba -

Kis kedvencek fotósai: Varga Zorán, Molnár Csaba Gábor, Virágh Marcell, Farsang Anna

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: