News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Kiserdővédők: A járvány miatt is kiderült, mennyi zöldterületre van szükség egy élhető városban

A helyi közösség tiltakozása és kitartása miatt egy időre megmenekült a fakivágástól a Határ útnál húzódó Kiserdő, és attól, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.
Szegedi Éva - szmo.hu
2020. április 07.


Link másolása

hirdetés

Hatalmas fakivágást akadályoztak meg eddig sikeresen a civilek Kispest és Ferencváros határán – egymás után jelentek meg az ehhez hasonló szalagcímek 2019 nyarán. A helyiek tiltakozása és kitartása miatt ugyanis egy időre megmenekült attól a Határ útnál húzódó Kiserdő, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.

„Nagy ritkaság, hogy a kormány a tervezési folyamatokat leállította az önök tevékenysége nyomán” – mondta akkor a KKBK-t, vagyis a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját képviselő egykori országos főépítész, Fegyverneky Sándor.

A Kiserdő fontos a környéken élőknek: ide ki tudnak jönni a zöldbe sétálni, ibolyát szagolni, a kacsákat nézegetni a patakban, és nem kell kiutazniuk a városból ahhoz, hogy a természet közelében legyenek. Van, aki sportolni jár az erdőbe, mások itt levegőztetik a gyerekeiket.

„Telente nagyon feltűnő, hogy amint leesik egy kis hó, a Kiserdőben a város többi részével ellentétben lehet szánkózni, itt nem válik szinte rögtön latyakká” – mondja Németh Krisztina, az útépítés elleni tiltakozásként életre hívott és Highlights of Hungary díjra jelölt Van más út – Kiserdővédők csoport aktivistája. „A Kiserdőt alapvetően a helyiek használják, futók, nyugdíjasok, gyerekes családok, és a kutyások, itt jól megférnek egymás mellett.”

„Az, hogy milyen egy élhető város, illetve mire van szükség egy élhető városban, most, a koronavírus-járvány idején pontosan megmutatkozik: kell, hogy legyenek olyan helyek, ahol egymástól akár sok méter távolságot tartva sétálhassanak az emberek, úgy, hogy közben a zöldben is legyenek. A Kiserdő pont alkalmas erre, és úgy látom, most többen is vannak ott, mint máskor”

hirdetés

– mondja Németh Krisztina.

„Amikor az emberek egész nap a négy fal közé vannak zárva, szükség van olyan helyekre, ahová kiszabadulhatnak a falak közül. Ettől élhető egy város, nem pedig az autóutaktól.”

Ha ennyire fontos a Kiserdő az itt élőknek, miért és hogyan került veszélybe? A Kiserdő a IX. kerületi József Attila-lakótelep és a XIX. kerületi Wekerle-telep között húzódó 21 hektáros terület, amit a Gyáli út, a Távíró utca, az Üllői út és a Határ út vesz körbe. 2017-ben napvilágot látott az a terv, amely szerint az Újbudát Csepellel és Dél-Pesttel összekötő Galvani híd miatt a Határ utat négysávos úttal bővítenék ki a híd levezető nyomvonalaként, így a sínekkel együtt összesen nyolcsávos utat telepítenének ebbe a városrészbe, a plusz négy sáv kialakításához pedig kivágnák a Kiserdő egy részét. A tervek hírére reagáltak a helyiek.

A Galvani-híd építési terve miatt fókuszba került a Kiserdő sorsa. „Ez nem egy ismert zöldterület volt” – mondja Németh Krisztina. „Sokan nem is tudtak a Kiserdő létezéséről, és bár látszik Budapest térképén, nem egy Városliget méretű hely. Wekerle-telep és a József Attila lakótelep viszont alapvetően zöld lakótelep, és aki látja a különbséget egy élhető lakótelep és a belváros között, az abszolút tudja értékelni azt, hogy miért jó egy ilyen kis erdősáv a környéken.”

A hídépítés tervének hírére kispesti részről Ferenczi István önkormányzati képviselő helyi lakosként és a szintén helyi civil szerveződés, az Átalakuló Wekerle vezetője, Tracey Wheatley összehívott egy találkozót, amin az erdő mindkét oldalát képviselő néhány résztvevő elhatározta, hogy tájékoztatja az ebben érintett környékbelieket, megkérdezik a véleményüket, megkeresik az önkormányzatot, és próbálnak minél több, a hírekben nem részletezett információhoz jutni.

"Sürgősen lépni kellett, mivel 2017 szeptemberére meghirdették a tervzsűrit, amelyen máris az addig tervezett nyomvonalak közötti választás lett volna a téma. Annyit akkor sikerült elérnünk, hogy a lakossági ellenállás híre eljutott a döntéshozókhoz és a tervezőkhöz, így a tervzsűrit elhalasztották.

Kiderült, hogy a projektvezető cég, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) néhány lépéssel elmaradt, hiányzott például a lakosság bevonása, a civil tájékoztatás. Fürjes Balázs államtitkár nyílt levélben kérte őket, hogy tervezzék újra az útszakaszt – tehát a híd megépítése nem került le a napirendről, csak a levezető nyomvonal kiserdei szakaszára vonatkozó tervezést tolták ki időben 6 hónappal.

A felszólítás egyik eleme az volt, hogy vonják be a civileket a tervezési/véleményezési folyamatba, egyébként pedig a Kiserdőt elkerülő új, környezetkárosítással nem járó alternatív megoldásokat keressenek. Ezután mi rendszeresen próbáltunk bevonódni és kérdezni, de azt a választ kaptuk, hogy a tervezési szakaszban nem kaphatunk információt. Aztán az értékelési szakaszra hivatkozva nem válaszoltak semmi érdemit. Mi nem adtuk fel, folyamatosan próbáltunk képben maradni és informálni az embereket.” Most ott tartunk, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja múlt nyáron egy közvetítőn, Fegyverneky Sándoron keresztül tárgyal velünk."

Hogy miért ennyire fontos a Kiserdő a helyieknek?

A Kiserdővédők közösség szerint egyrészt azért, amiért minden zöldterületet érdemes megvédeni. Mindenhol akad ezzel probléma, de úgy vélik, ha városi zöldterület van veszélyeztetve, az még nagyobb gond, mivel a városokban nincsen annyi hely, hogy az emberek kiszabaduljanak, friss levegőn legyenek.

A globális klímaválság küszöbén pedig a fás területek ökológiai szinten is nagyon fontosak, és a lakosságnak is nagy segítséget nyújtanak pl. a hőszigetek kialakulásával szemben, és a levegő tisztítása kapcsán. Egy ökoszisztéma megóvása pedig még egy ligetben is fontos, nemhogy egy egész erdősávban.

A Kiserdő, ha közelebbről nézzük, akkor többnyire ugyan öreg fákból áll, az állapotán lehetne javítani, ezt senki sem vitatja, ám vannak benne nagy tölgyfák is, és akad egy-két védettnek minősülő állat, például feketerigó, fülemüle, és előfordul időnként szürke gém is. De önmagában az, hogy egy ekkora fás terület van a szomszédunkban, már óriási kincs."

És mi még a közösség gondja egy ide települő, új, több sávos autóúttal? "Wekerle-telep egyik oldalán ott a Nagykőrösi út, a másikon az Ady Endre út, a József Attilánál ott az Üllői út, az ezek mentén élők nagyon jól tudják, mivel járnak az ezekhez hasonló forgalmas utak" – magyarázza Németh Krisztina.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Több százan gyászolják Archie-t, a 12 éves brit kisfiút, akit édesanyja küzdelme ellenére lekapcsoltak a lélegeztetőgépről
Archie édesanyja, Hollie Dance nagyon meghatódott, miután több százan jelentek meg a néhai fiáért tartott virrasztáson.
Fotók: Northfoto - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

hirdetés

Több százan vesznek részt a brit Archie Battersbee virrasztásán. A 12 éves fiút múlt szombaton levették a lélegeztetőgépről, és meghalt, miután édesanyja számos alkalommal próbálta elérni, hogy késleltessék a kezelés leállítását és átszállítsák egy otthonba - szúrta ki a LADBible.

Archie édesanyja, Hollie Dance nagyon meghatódott, miután több százan jelentek meg a néhai fiáért tartott virrasztáson.

A fiút április 7-én találták eszméletlenül otthonában, és soha többé nem tért magához. Édesanyja úgy véli, hogy fejsérülést szenvedhetett, miután részt vett egy online kihívásban.

Hollie így búcsúzott kisfiától

Az anyuka kapcsolatba lépett a kormánnyal és az ENSZ-szel is, sőt számos fellebbezést nyújtott be, miután az orvosok megállapították, hogy a fiú agyhalott, és gyakorlatilag hagyni kell meghalni. A Whitechapel-i Royal London Kórház végül kimondta, hogy nincs több lehetősége, és Archie életben tartását meg kell szüntetni.

Alig több mint egy héttel a 12 éves fiú halála után Archie családja, barátai és támogatói összegyűltek a Southend-on-Sea-i Priory Parkban, hogy leróják tiszteletüket a kisfiú előtt. A résztvevők lila lufikat vittek, és lila szalagokkal emléket állítottak Archie-nak a környéken lévő fákhoz. Néhányan lila pólót is viseltek, amelynek elején az "Archie serege" felirat szerepelt.

„Ezek az emberek a szülővárosából jöttek, nem számítottam arra, hogy ennyien lesznek itt. A résztvevő emberek elmondták, hogy a kezdetektől fogva követték Archie-t és az útját... ez igazán megható”

- nyilatkozta Hollie az ITV Newsnak.

hirdetés

Hollie köszönetet mondott a jelenlévőknek, és így szólt a tömeghez:

„Nagyon, nagyon köszönjük, hogy támogattatok minket! Archie Serege, remélem, mindannyian mellettem álltok, és megpróbáljuk megváltoztatni ezt a törvényt, hogy több gyermekünk és szüleik ne menjenek keresztül ezen.”

A gyászoló anyuka korábban már világossá tette, hogy folytatni fogja ezt a harcot, miután nem tudta elérni, hogy meghosszabbítsák Archie életben tartását.

„Ez egy harc volt a kisfiam életéért. Ha vissza kellene mennem, újra megtenném, ugyanolyan keményen harcolnék. A dolgoknak meg kell változniuk.”

Archie anyukája elmondta a virrasztáson résztvevőknek, hogy szeretné, ha fiára úgy emlékeznének, mint arra a vidám kisfiúra, aki volt: energikus, sportos és nagyon tehetséges.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Szívmelengető videón, ahogy egy évek óta eltűnt kutya újra találkozik a gazdáival
A Sheba nevű német juhász alig pár perc alatt felismerte rég látott gazdáit, akikkel boldogan ment végre haza.

Link másolása

hirdetés

Leírhatatlan örömben volt része annak az amerikai családnak, akik öt év után végre visszakaphatták szeretett kutyájukat. A CBS Austin számolt be arról, hogy egy baytowni család német juhászát 2018 januárjában ellopták otthonról, a gazdik pedig hiába keresték, nem találták meg.

„Emlékszem, hogy minden egyes nap, minden éjszaka kerestük őt. Nagyon szomorúak voltunk, hogy hiába kutattunk utána, soha nem került elő”

– mondta az egyik gyerek, Anniston Malmstrom, aki csupán 3 éves volt, amikor a Sheba nevű ebnek nyoma veszett.

A család kedvence aztán négy és fél évvel később, 965 km-re, Borger városában tűnt fel. Egy gyepmester találta meg, aki leolvasta a kutya mikrochipjét, és felvette a kapcsolatot a gazdikkal. Az önkormányzat egy állatmentő szolgálattal és egy állatok szállításával foglalkozó nonprofit szervezettel összefogva repülővel eljuttatta Shebát Baytownba.

Stephanie Malmstrom és lányai izgatottan várták kedvencünket, amikor pedig leszállították a repülőről, nem győzték ölelgetni és simogatni.

„Túlcsordultak az érzelmeink. Annyira izgatottak voltak. Szerintem a 8 éves lányom nem is tudta, hogy örömünkben sírhatunk is. Mondta is, hogy 'miért sírok, hiszen boldog vagyok?'. Én meg mondtam, hogy ezek örömkönnyek, és ez teljesen természetes, hiszen tele vagy érzelmekkel”

– mesélte az édesanya.

hirdetés

Elmondása szerint a német juhász alig pár perc alatt felismerte rég látott gazdáit, akikkel boldogan ment végre haza. A család már aznap elkezdte bepótolni a kimaradt időt: grilleztek, medencéztek és persze rengeteget játszottak Shebával. Este pedig négy és fél év után először együtt tértek nyugovóra.

Videó: Sheba és rég látott családja találkozása:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Bemutatkozott a mentőszolgálat első biciklis mentőse – több tévhitet is eloszlatott
Biztos információk nélkül sokan kezdték szidni a szolgáltatást, Kramarics Tamás most sok mindent elmagyarázott.

Link másolása

hirdetés

Kramarics Tamás lesz az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) első mentős szakápolója, aki kerékpáros szolgálatot is fog teljesíteni a szervezetnél – erről ő maga beszélt Facebookra feltöltött bemutatkozóvideójában.

Kramarics hét éve szolgálja odaadóan hivatását az Országos Mentőszolgálatnál.

Az életmentő a hétköznapokban rohamkocsin dolgozik, szabadnapjain pedig a hamarosan induló mentőbiciklin teljesít majd szolgálatot sétálóutcákban (pl.: Váci utca, Duna Korzó, Budai Vár, stb.).

A fiatalember a videóban elmondja, hogy plusz munkaidejében fog kerékpáros műszakot vállalni, olyan rendszer alapján, ami a világ más országaiban, például Nagy-Britanniában több mint húsz éve sikeresen működik. A szolgálatra senkit nem köteleznek, arra mindenki önként jelentkezhet.

Az első bringás mentős elmondja azt is, hogy sajnos az első hírek után nagyon sok félig vagy teljesen téves információ keringett a közösségi médiában. Például szó sincs arról, hogy a biciklik helyettesítenék a rohamkocsikat – sokkal inkább kiegészítik azok szolgálatát.

hirdetés

Kramarics Tamás leendő munkájáról ebben a videóban lehet többet megtudni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
„Nagy kitartás és hit kellett ahhoz, hogy az ember napról napra túléljen” – beszélgetés Kégl Ágnessel, az Óriáskerék című önéletrajzi könyvéről
Az egykori valóságshow-szereplő egy nagy angliai multicég marketing-menedzsere lett. De odáig hosszú és rögös út vezetett.

Link másolása

hirdetés

Egyre inkább megszokottá válik, hogy fiataljaink, akár kényszerből, akár a jobb lehetőségek reményében, vagy akár csak kalandvágyból, külföldön próbálnak szerencsét és az egyik kedvelt célállomás Nagy-Britannia. Akadnak, akik igyekeznek minél távolabb kerülni lélekben is szülőhazájuktól, mások viszont eljutnak odáig, hogy itt is, ott is otthon érzik magukat. Közéjük tartozik Kégl Ágnes, akinek élete nem szűkölködött mély és magas pontokban, míg saját erejének, kitartásának eredményeképpen egy nagy szigetországi multicég marketing-menedzsere lett. Találó címet adott önéletrajzi könyvének: Óriáskerék. Ez az egyszerre lenyűgöző és félelmetes látványosság mind Budapest, mind London közepén megtalálható, felülni rá szédülősöknek kifejezetten ellenjavalt. És Ági elmondhatja magáról, hogy lelki tériszonyban sem szenved.

A MOM Parkban találkozunk a szinte kamaszosan törékeny alkatú, nyílt mosolyú Kolleginával. Hamar kiderül, hogy mindketten Oroszlán jegyűek vagyunk, talán ezért is éltünk túl sok mindent, és a médiában is vannak közös ismerőseink, akikkel együtt dolgoztunk különböző időszakokban és akikre felnéztünk. De ne kalandozzunk el: hogy is van az az óriáskerék-dolog?

– Voltak olyan helyzetek, amikor kellett kapaszkodnom, de azt tapasztaltam ebben az elmúlt 40 évemben, hogy a mélységekből lehet a legjobban fejlődni, azok a leginkább karakterformáló pillanatai az életnek. Csodálatos dolog fent lenni, tudni kell megérkezni a jóba és élni a pillanatot, de én azt éreztem, hogy amikor átgyürkőztem magam egy viharon, kicsit más emberként jöttem ki belőle, mint ahogy belementem – kezdi nagy lendülettel Ági.

– Nyilván ebben benne van a Te erős karaktered, és úgy megedzett az élet kiskorod óta, hogy Téged a nehézségek inspirálnak.

hirdetés

– Igen, van bennem egy erős túlélési ösztön, és optimizmus, ezek velem született adományok. Ha mélyen vagyok, akkor próbálom nem azt a gödröt ásni, hanem keresem a kiutat belőle, és – lekopogom – eddig még mindig megtaláltam. Az utóbbi másfél évben intenzív személyiség-terápiát végeztem egy magyar pszichológussal, és ez megint emelt egyet az öntudatosságomon, az önmagammal való kapcsolaton.

Meg is állapítottuk, hogy a mai világban a legfontosabb emberi képesség a reziliencia, hogy az ember rugalmasan tudja kezelni a kihívásokat. Legyen egy egyensúlypontunk, és ha ki is billenünk belőle, legyünk képesek újra megtalálni és higgyünk abban, amikor mélyen vagyunk, hogy újra felállunk.

– Érdekes sorsismétlődések vannak az életedben: az oxigénhiányos születés Nálad és Fiadnál is, mindketten „problémás” gyerekek voltatok, az elvált szülők.

– Abban, hogy Áron is hiperaktív figyelemzavaros lett, lehet valami örökletes dolog. Miután nála is fellépett születésekor oxigénhiány, nem volt nagy meglepetés, amikor kiderült az ADHD-tünetegyüttes. Ami az elvált szülőket illeti, én nagyon küzdöttem azért, hogy ez a kapcsolat, amelyben a gyermekünk született, kitartson. De aztán eljön az a pillanat, amikor annyira eltávolodnak egymás mellől az emberek, hogy már mindenkinek jobb a kapcsolaton kívül, beleértve a gyereket is. Már Angliában éltünk, amikor ez megtörtént, de nem éltem meg tragédiaként. Egy gyerek örökre összeköt két embert, mindig el is követtem mindent, hogy épüljön apa és fia kapcsolata, és ez meg is hálálta magát, mert jó a viszonyuk.

– Történetedet a könyvben mozaikszerűen meséled el.

– Párhuzamosan fut két történetszál. A szerkesztőmmel együtt találtuk ki ezt a nagyon feszes struktúrát, hogy ne egy „historikus”, unalmas történet legyen belőle. Van egy szál, amely a régmúltat meséli el a kora gyerekkortól haladva, és egy másik, ami rögtön a közelmúltnál kezd, amikor Angliába költöztünk. Ez a kettő váltakozik, és bekerül még egy harmadik sík, amikor egyes szám harmadik személyben írok az egészen kisgyerekkori élményekről, ezek bevillanásszerűen tesznek hozzá az összképhez.

– Kicsit „egyszer volt, hol nem volt” stílusban…

– Igen, mesél az apukámmal, anyukámmal való viszonyomról, kicsit a gyerekkori félelmeimről. Mindezt azért találtuk ki, hogy a könyv jobban olvastassa magát, és végig fenntartsuk az érdeklődést.

– Önmegvalósításodhoz számtalan vargabetűvel vezet az út. Gyerekszínészként játszottál A dzsungel könyvében, énekesi pályáról álmodtál, dolgoztál újságíróként itthon és Angliában, néhány éve pedig ugyancsak kint egészen más vonalon dolgozol.

– Én úgy érzem, hogy az egész életem mintázata egy önmegvalósítás. Kicsit megéltem a színpadi létet, de 18 évesen rájöttem, hogy nem nekem való. Azt a sors úgy akarta, hogy megéljem a Való Világ adta ismertséget, amiről szintén nagyon hamar megéreztem, hogy nem az én világom ebben a formában az üres sztárlét. Az újságírás a mai napig jelen van az életemben. Ez az a kifejezési forma, ami nem múlik el, de már nem ebből élek. Közben elkezdtem zongorázni tanulni, sokat fotózom. Folyamatosan keresem az önkifejezés különböző formáit. Jelenlegi munkaköröm is nagyon kreatív: tartalmakat hozunk létre, rengeteget gondolkodunk azon, hogy miképp lehetne izgalmasabbá tenni a közösségi médiafelületeket, cikkeket is írunk.

– Fiadnál látsz olyan kiemelkedő képességet, ami felé orientálni lehet?

– Áron nagyon intelligens. Kiskorában rengeteget olvasott, mostanában a filmek és a videójátékok felé fordult a figyelme, nagyon érdekli ezeknek a marketingje, a háttere. És tehetségesen ír. Tizenöt évesen még képlékeny, de ez az irány jó lehet, és jó helyen is vagyunk hozzá.

– Azzal együtt, hogy voltak olyan lépések az életedben, amelyeket a kényszer szült, Te alapvetően bátor vagy a döntéseidben. Például annak ellenére kimentetek Angliába, hogy nem vettek fel a kiszemelt laphoz.

– Ez a klasszikus esete volt a „ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon”-nak. Én ezeket a helyzeteket soha nem vakmerő bátorságként éltem meg, hanem mindig arra mentem, amerre az ösztönöm vitt – sokszor nem a könnyebb útra. De nagyon meg kellett dolgozni ezért, az angliai első négy év életem egyik legnehezebb időszaka volt. Ott nagy kitartás és hit kellett ahhoz, hogy az ember napról napra túléljen, és aztán valóban elinduljon a kinti karrier.

Engem mindig nagyon hajtott a boldogságra való törekvés, és volt bennem egy megkérdőjelezhetetlen hit, hogy lehet előre haladni.

De az ösztönösség mellett volt egy racionális rész: mindig odafigyeltem, hogy a gyereknek mindene meglegyen, hogy érzelmileg és anyagilag is biztonságban legyen.

– Saját tapasztalatomból is tudom, hogy az ember sokkal jobban megbecsüli azt, amiért megdolgozott, és nem a szerencse pottyantotta az ölébe.

– Ez nagyon igaz. Mi Angliában vidéken élünk, és akárhányszor kint sétálunk a Temze-parton, vagy körülnézek a kis házban, amit bérlünk, mindig megélem a hálaérzést, hogy eljutottunk idáig, hogy van itt egy élhető, szerethető életünk. És ez nem volt magától értetődő, én dolgoztam meg mindenért. A boldogságnak is az egyik kulcsa, hogy megtanuljunk hálásnak lenni azért, ami van. Én ezt napi szinten gyakorlom, átgondolom egy meditáció során vagy csak átfuttatom a fejemen, és rengeteget ad mentálisan, pozitív értelemben.

– Mint egykori résztvevőt, Téged is meghívtak a magyar valóságshow-k 20. évfordulójának megünneplésére. Őszinte leszek: én ezeket a műsorokat, a celebkultúrát egyfajta globális manipuláció részének tartom, mert amíg az foglalkoztatja az embereket, hogy kit szavaznak ki a műsorból, vagy hogy valamelyik angol hercegi pár éppen kivel veszik össze, addig sem háborodnak fel a közélet disznóságain.

– A valóságshow-k a mainstream szórakoztatóiparhoz tartoznak. A „szem rágógumija”. A legelső széria még arról szólt, hogy az emberek élvezzék a vadidegen emberek életébe való belekukkolást. Később persze ez már nem volt elég. Ennyi erővel az egész kereskedelmi televíziózást tekinthetjük egyfajta „elterelésnek”. Nyilván kell, amibe az emberek el tudnak merülni, és az is, ami elvonja a figyelmüket a mindennapi élet nehézségeiről. Az nagyon jó, ha egy ilyen műsor tudja szolgálni ezt a célt, más kérdés, hogy később mivé vált. A mi villánkban értékes, izgalmas emberek voltak, könyvekkel felszerelkezve érkeztünk, esténként a Dekameront olvasgattuk. Összességében vállalható volt, az árnyoldalait a nyakamba szakadt országos ismertséggel tanultam meg.

– Mi volt számodra a legfeltűnőbb különbség a magyar és a brit média között?

– Hihetetlen vagy nem, a magyar média még mindig sokkal barátságosabb, mint a brit. Utóbbi alulfizetett, kicsit nőgyűlölő, kicsit rasszista. Nem akarom ezt az egészre ráhúzni, mert csak egy kiadónál dolgoztam, de ott beleütköztem egy üvegplafonba, ahonnan nem volt tovább feljebb. Pedig itthon kommunikáció-magyar szakon végeztem a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Tagozatán, és megszereztem a brit újságíró diplomát is, de nem engedtek előre haladni. Ezért is engedtem el, mert azt éreztem, hogy nem elég a magas szintű nyelvtudás, a közéleti és jogi jártasság, még az angol gyorsítást is megtanultam. Magyarországon könnyebb volt, mert magyar vagyok. Volt ugyan részem a kirekesztésben, mert akadtak főszerkesztők, akik nem is voltak rám kíváncsiak, miután megtudták, hogy a Való Világban szerepeltem, de a hazai szakma végül is elfogadott. Volt, hogy egyszerre hét orgánumnak „külsőztem”, és sikeresnek éltem meg a hazai karrieremet. Kint ez nem sikerült, de megalapozta a jelenemet. Kincset ért, hogy beleláttam a média működésébe, hogy vannak kapcsolataim, tudok cikket írni.

– Befogadás, elfogadás, tolerancia – életed kulcsszavai.

– Egész életemben küzdöttem az elfogadás hiányával. Gyerekként semmi másra nem vágytam, mint hogy szeressenek. Először a színházban, és ezzel párhuzamosan a zenei gimnáziumban éreztem, hogy olyan közegben vagyok, ahol mások is kicsit furcsák. Aztán fel kellett nőnöm, le kellett tisztulnom, saját magammal tisztába kellett jönnöm. hogy megtaláljam azokat a kapcsolódásokat, ahol engem tényleg elfogadnak és szeretnek. Most már vannak nagyon szoros jó barátságaim, a családban is, van egy szuper gyerekem. Tehát mindez megérkezett az életembe, de nekem nem adták könnyen. Angliában az újságíró szakmában nem fogadtak el, de ahol most dolgozom, az egy nemzetközi, nagyon befogadó, támogató közeg.

– Egy olyan világban sikerült előre jutnod, amely nem tud és nem is nagyon akar hímsovinizmusától megszabadulni.

– Ez nagyon helyfüggő is. Ahol most dolgozom, ott az egyik felsővezető egy bolgár nő, aki erős pozíciója mellett nagyon szerethető figura. Most már kezdenek ledőlni ezek a régi patriarchális rendszerek, de van, ahol még mindig kőkeményen működnek. Valószínűleg férfiként mindenhol egyszerűbb boldogulni. Amit kicsit irigylek a pasiktól, hogy ők nagyon magabiztosan tudják képviseli a saját érdekeiket, például egy fizetésemeléskor, vagy amikor a pozíciójukat tárgyalják. Én mindig nagyon törekedtem arra, hogy a nőiességemet ne veszítsem el, és hogy ölelő, szerető anya legyek – az is egy hatalmas női energia, de idestova 8 éve egyedülálló anyuka vagyok, és sok mindenben úgy kell működnöm, mint egy férfinak. Ezért próbálom ezt a két dolgot összegyúrni magamban: legyen meg mindenre való képességem, ami az élethez kell, de ne váljak férfiassá, sőt, inkább ezeket a női energiákat minél inkább kiemeljem.

– A párkapcsolataidban vársz még a nagy Őre?

– Én nagyon hiszek benne. E nagy belső munka után különösen, hogy eljött az ideje. Eddig Áron volt önkéntelenül is az első, a második, a harmadik. Most úgy érzem, hogy megérkeztem egy olyan lelkiállapotba, amikor időm, energiám, és lelkierőm is lett arra, aki majd belép. Nem sürgetem, de vágyom rá, hogy legyen mellettem partner, akivel megoszthatom az élet élményeit.

– Itthon és otthon. Milyen nyelven álmodsz?

– Most már mind a kettőn. Kilenc év után Anglia is otthon, de amikor hazajövök, azonnal itthon vagyok, minden átmenet nélkül, mert a család, a barátok, a gyerekkorom itt van, egészen 32 éves koromig itt éltem.

És én nagyon szeretek Magyarországon lenni, a szívem csücske a magyar nyelv, a magyar irodalom, költészet, a fesztiválok, a Balaton, Budapest. De már Angliában is otthon érezzük magunkat,

Áron különösen, hiszen kezdettől fogva ott járt iskolába, de már én sem érzem magam idegenül. Már megvannak azok a kulturális kapcsolódások, amelyekre éveket kellett várni, hogy értsük az ő szokásaikat, működésüket, ritmusukat, amit Magyarországon automatikusan tudunk. Aztán az ember rájön arra, hogy amikor külföldre költözik, az anyanyelvével együtt a személyiségének egy kis darabját is otthagyja. Minden más nyelven egy kicsit más emberekké válunk. De most már abban a személyiségben is otthon vagyok, amit az angol nyelv hozott.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: