News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Kiserdővédők: A járvány miatt is kiderült, mennyi zöldterületre van szükség egy élhető városban

A helyi közösség tiltakozása és kitartása miatt egy időre megmenekült a fakivágástól a Határ útnál húzódó Kiserdő, és attól, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.
Szegedi Éva - szmo.hu
2020. április 07.


Link másolása

hirdetés

Hatalmas fakivágást akadályoztak meg eddig sikeresen a civilek Kispest és Ferencváros határán – egymás után jelentek meg az ehhez hasonló szalagcímek 2019 nyarán. A helyiek tiltakozása és kitartása miatt ugyanis egy időre megmenekült attól a Határ útnál húzódó Kiserdő, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.

„Nagy ritkaság, hogy a kormány a tervezési folyamatokat leállította az önök tevékenysége nyomán” – mondta akkor a KKBK-t, vagyis a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját képviselő egykori országos főépítész, Fegyverneky Sándor.

A Kiserdő fontos a környéken élőknek: ide ki tudnak jönni a zöldbe sétálni, ibolyát szagolni, a kacsákat nézegetni a patakban, és nem kell kiutazniuk a városból ahhoz, hogy a természet közelében legyenek. Van, aki sportolni jár az erdőbe, mások itt levegőztetik a gyerekeiket.

„Telente nagyon feltűnő, hogy amint leesik egy kis hó, a Kiserdőben a város többi részével ellentétben lehet szánkózni, itt nem válik szinte rögtön latyakká” – mondja Németh Krisztina, az útépítés elleni tiltakozásként életre hívott és Highlights of Hungary díjra jelölt Van más út – Kiserdővédők csoport aktivistája. „A Kiserdőt alapvetően a helyiek használják, futók, nyugdíjasok, gyerekes családok, és a kutyások, itt jól megférnek egymás mellett.”

„Az, hogy milyen egy élhető város, illetve mire van szükség egy élhető városban, most, a koronavírus-járvány idején pontosan megmutatkozik: kell, hogy legyenek olyan helyek, ahol egymástól akár sok méter távolságot tartva sétálhassanak az emberek, úgy, hogy közben a zöldben is legyenek. A Kiserdő pont alkalmas erre, és úgy látom, most többen is vannak ott, mint máskor”

hirdetés

– mondja Németh Krisztina.

„Amikor az emberek egész nap a négy fal közé vannak zárva, szükség van olyan helyekre, ahová kiszabadulhatnak a falak közül. Ettől élhető egy város, nem pedig az autóutaktól.”

Ha ennyire fontos a Kiserdő az itt élőknek, miért és hogyan került veszélybe? A Kiserdő a IX. kerületi József Attila-lakótelep és a XIX. kerületi Wekerle-telep között húzódó 21 hektáros terület, amit a Gyáli út, a Távíró utca, az Üllői út és a Határ út vesz körbe. 2017-ben napvilágot látott az a terv, amely szerint az Újbudát Csepellel és Dél-Pesttel összekötő Galvani híd miatt a Határ utat négysávos úttal bővítenék ki a híd levezető nyomvonalaként, így a sínekkel együtt összesen nyolcsávos utat telepítenének ebbe a városrészbe, a plusz négy sáv kialakításához pedig kivágnák a Kiserdő egy részét. A tervek hírére reagáltak a helyiek.

A Galvani-híd építési terve miatt fókuszba került a Kiserdő sorsa. „Ez nem egy ismert zöldterület volt” – mondja Németh Krisztina. „Sokan nem is tudtak a Kiserdő létezéséről, és bár látszik Budapest térképén, nem egy Városliget méretű hely. Wekerle-telep és a József Attila lakótelep viszont alapvetően zöld lakótelep, és aki látja a különbséget egy élhető lakótelep és a belváros között, az abszolút tudja értékelni azt, hogy miért jó egy ilyen kis erdősáv a környéken.”

A hídépítés tervének hírére kispesti részről Ferenczi István önkormányzati képviselő helyi lakosként és a szintén helyi civil szerveződés, az Átalakuló Wekerle vezetője, Tracey Wheatley összehívott egy találkozót, amin az erdő mindkét oldalát képviselő néhány résztvevő elhatározta, hogy tájékoztatja az ebben érintett környékbelieket, megkérdezik a véleményüket, megkeresik az önkormányzatot, és próbálnak minél több, a hírekben nem részletezett információhoz jutni.

"Sürgősen lépni kellett, mivel 2017 szeptemberére meghirdették a tervzsűrit, amelyen máris az addig tervezett nyomvonalak közötti választás lett volna a téma. Annyit akkor sikerült elérnünk, hogy a lakossági ellenállás híre eljutott a döntéshozókhoz és a tervezőkhöz, így a tervzsűrit elhalasztották.

Kiderült, hogy a projektvezető cég, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) néhány lépéssel elmaradt, hiányzott például a lakosság bevonása, a civil tájékoztatás. Fürjes Balázs államtitkár nyílt levélben kérte őket, hogy tervezzék újra az útszakaszt – tehát a híd megépítése nem került le a napirendről, csak a levezető nyomvonal kiserdei szakaszára vonatkozó tervezést tolták ki időben 6 hónappal.

A felszólítás egyik eleme az volt, hogy vonják be a civileket a tervezési/véleményezési folyamatba, egyébként pedig a Kiserdőt elkerülő új, környezetkárosítással nem járó alternatív megoldásokat keressenek. Ezután mi rendszeresen próbáltunk bevonódni és kérdezni, de azt a választ kaptuk, hogy a tervezési szakaszban nem kaphatunk információt. Aztán az értékelési szakaszra hivatkozva nem válaszoltak semmi érdemit. Mi nem adtuk fel, folyamatosan próbáltunk képben maradni és informálni az embereket.” Most ott tartunk, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja múlt nyáron egy közvetítőn, Fegyverneky Sándoron keresztül tárgyal velünk."

Hogy miért ennyire fontos a Kiserdő a helyieknek?

A Kiserdővédők közösség szerint egyrészt azért, amiért minden zöldterületet érdemes megvédeni. Mindenhol akad ezzel probléma, de úgy vélik, ha városi zöldterület van veszélyeztetve, az még nagyobb gond, mivel a városokban nincsen annyi hely, hogy az emberek kiszabaduljanak, friss levegőn legyenek.

A globális klímaválság küszöbén pedig a fás területek ökológiai szinten is nagyon fontosak, és a lakosságnak is nagy segítséget nyújtanak pl. a hőszigetek kialakulásával szemben, és a levegő tisztítása kapcsán. Egy ökoszisztéma megóvása pedig még egy ligetben is fontos, nemhogy egy egész erdősávban.

A Kiserdő, ha közelebbről nézzük, akkor többnyire ugyan öreg fákból áll, az állapotán lehetne javítani, ezt senki sem vitatja, ám vannak benne nagy tölgyfák is, és akad egy-két védettnek minősülő állat, például feketerigó, fülemüle, és előfordul időnként szürke gém is. De önmagában az, hogy egy ekkora fás terület van a szomszédunkban, már óriási kincs."

És mi még a közösség gondja egy ide települő, új, több sávos autóúttal? "Wekerle-telep egyik oldalán ott a Nagykőrösi út, a másikon az Ady Endre út, a József Attilánál ott az Üllői út, az ezek mentén élők nagyon jól tudják, mivel járnak az ezekhez hasonló forgalmas utak" – magyarázza Németh Krisztina.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Így él most a palackból itatott, csontsovány kisfiú – Hope 8 évesen tért vissza hajdani otthonába
Hope fotója annak idején bejárta a világot. A nigériai faluban boszorkánynak tartották, és kiközösítették az akkor 2 éves kisfiút. Egy dán nő azonban megmentette, és most visszavitte, hogy megismerje gyökereit.

Link másolása

hirdetés

Mi is írtunk 2016-ban a csonttá soványodott kisfiúról, akiről egy megrázó fotó készült, amikor egy dán önkéntes rátalált. Az akkor alig kétéves Hope-ot azért tagadták ki és lökték az utcára a szülei, mert boszorkánynak hitték. Anja Ringgren Loven nem csupán egy önkéntes, hanem egy alapítványt is létrehozott, amely kifejezetten az ilyen esetek áldozataival foglalkozik. Ha ő nem talál rá a kisfiúra, szinte biztos, hogy a kis Hope meghalt volna. Anja enni és inni adott a kisfiúnak és kórházba vitte, ahol kihajtották a testéből a férgeket és vérátömlesztést kapott. Állapota ennek köszönhetően rohamosan javulni kezdett. Egy évvel később a nő beszámolt a gyerek állapotáról.

A Hope-nak (Remény) elkeresztelt kisfiú ma már egy egészséges 8 éves kisgyerek - írja a Femina.

A kisfiú 87 társával együtt él a DINNødhjelp nevű jótékonysági szervezet által működtetett Land of Hope nevű gyermekvédelmi intézményben.

Az otthon Instagromanon megosztott beszámolója szerint Anja és Hope nemrég visszatért, hogy meglátogassák a gyerek egykori faluját. A nő szerint fontos, hogy a kisfiú láthassa a családját. Így találkoztak az anyai nagybácsival és az apával is, aki 2016-ban egy másik államban dolgozott, mikor a kicsit elűzték babonából. Hope apja nagyon meglepődött, amikor viszontlátta a fiát.

A gyerek ugyan már nem fog a családjával élni, de Anja szerint joga van ismerni a gyökereit, fontos, hogy tudja honnan származik, mert ez is segíti a személyisége fejlődését. De azért is fontos volt a találkozó, hogy a helyiek meglássák Hope fantasztikus átalakulását, és segítsék a régi babonák felszámolását.

hirdetés

Hope (a piros ingben) apjával:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Eljegyezték a Jókai utcai házomlásban súlyosan megsérült táncművészt
Az eseményhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet biztosított meghitt helyszínt.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Országos Baleseti Intézetből az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe helyezték át azt a táncművészt, aki nyár elején szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést, amikor leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utca 1. szám alatti ház párkányfala. Az ügyben 45 tanút hallgatott meg a rendőrség, de gyanúsítás vagy őrizetbe vétel a mai napig nem történt.

A Budapesti Operettszínház a közösségi oldalán tudatta mindenkivel, hogy szeptember 17-én táncművésze, Babácsi Beni a szülők- és a szűk baráti kör társaságában megkérte Tóth Nikolett kezét.

Az eseményhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet biztosított meghitt, szakrális helyszínt. Az eljegyzésre a fiatalok meghívták a Budapesti Operettszínház főigazgatóját, Kiss-B. Atillát, aki örömmel tett eleget a meghívásnak.

Az ifjú párnak sok boldogságot kívánunk!

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
100 méter magasságból zuhant le a pécsi vadászpilóta, túlélte és most újratanul mindent
Az orvosok mindössze pár százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a balesetet a vadászpilóta.

Link másolása

hirdetés

Adrián Tibor Zsigmond álma gyerekkora óta az volt, hogy vadászpilóta legyen, és 29 éves korára ezt sikerült el is érnie. Tanulmányai során bejárta a világot, Budapesten elvégezte a katonai főiskolát, majd Kanadában és Kecskeméten is tanult.

Sugárhajtású vadászrepülőgépből átült a siklóernyőbe, amivel főként a Mecsek fölé repült legszívesebben. Két hónappal ezelőttig.

Idén nyáron borzalmas balesetben 100 méter magasságból egy sziklafalnak csapódott, de csodával határos módon túlélte a zuhanást.

Szerencsére felépült és most azon dolgozik, hogy újra teljes életet élhessen – számolt be róla a PécsAktuál.

A 40 éves Adrián Tibor Zsigmond a Balaton-felvidéken repült és úgy tervezte, hogy több óra hosszat a lesz a levegőben siklóernyőjével. Mint mondta, „megtanult együtt élni a természettel és az időjárási körülményekkel”.

A tragikus napon viszont nem várt levegőáramlat kapta fel, majd egy szempillantás alatt megtörtént a baj.

Összecsuklott az ernyő szárnya, amit már nem tudott korrigálni a gyakorlott pilóta.

hirdetés
„70-80 km/h órás sebességgel csapódtam a Csobánc-hegy oldalának, ami nem kímélte a csontjaimat. Nem tudtam rá felkészülni, se korrigálni”

– mondta a Tizsi becenevű pilóta a PécsAktuálnak. Hozzátette, hogy miután földet ért, sokan siettek a segítségére.

Onnan mentőhelikopterrel Győrbe szállították, ahol 5 órán keresztül műtötték. Az orvosok mindössze pár százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a balesetet. Az ütközés során felrobbant a csigolyája, azaz egy olyan speciális törés történt, ami “csupán” az idegrostokat roncsolta. Az orvosok azon dolgoztak, hogy a szilánkokat eltávolítsák.

„Ha eltört volna a csigolyám, esélyt sem kaptam volna arra, hogy mozgatni tudjam a lábaimat. Az orvosok mindent megtettek, hogy stabilizálni tudják a lábamat és esélyt kapjak a felépülésre”

– nyilatkozta a pécsi lapnak a vadászpilóta.

Az eset után felértékelődtek benne az emberi kapcsolatok és úgy érzi, szerencsés. Bár nem él teljes életet egyelőre, de azon dolgozik, hogy a baleset, ami egy belső útra is terelte, örömkönnyekké varázsolja a könnyeket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Videón, ahogy rohant a defibrillátorért a kapus, amikor meccs közben szívrohamot kapott egy szurkoló a lelátón
Időközben az egyik operatőr is elájult. A hazai csapat, a Cádiz elnöke szerint szerencsére mindkét ember életben van, stabil állapotban hagyták el a stadiont.

Link másolása

hirdetés

A 82. percben leállította a játékot a bíró a Cádiz-FC Barcelona meccsen, mert összeesett egy szurkoló a lelátón, írja a Metro. A hazai csapat kapusa azonnal egy defibrillátorért rohant a kispadhoz, amit az óriási sprint végén feldobott a lelátóra.

Jeremías Ledesma a saját orvosi csapatától kérte el az életmentő készüléket. Időközben az idős szurkolóhoz már megérkeztek az egészségügyi szakemberek, akik megkezdték a küzdelmet a szívrohamot szenvedett férfi életéért.

A vendégcsapat 2:0-ás vezetésénél félbeszakított mérkőzés közel egy órán keresztül állt. A játékvezető egy idő után az öltözőbe küldte a megdöbbent játékosokat, akik közül többen is a szurkoló életéért imádkoztak.

Időközben kiderült, hogy egy másik ember is rosszul lett a stadionban. A férfi állítólag operatőrként dolgozott a meccsen. A Cádiz elnöke megerősítette, hogy szerencsére mindkét ember jól van, stabil állapotban hagyták el a stadiont.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: