HÍREK
A Rovatból

Karácsony: „Micsoda semmirekellő szívtelenség ez”

A főpolgármester a Facebookon reagált arra, hogy a kormányhivatal nem engedi a Városházán elszállásolni a hajléktalanokat.


A fővárosi kormányhivatal kedden közölte, hogy Karácsony Gergely nem nyithat hajléktalanszállót a Városháza műemléknek nyilvánított épületében - írja az MTI.

A közleményben azt írták:

a főpolgármester a Városház utca 9-11. - Gerlóczy utca 2-6. szám alatti központi Városháza épületében tervezte megnyitni a hajléktalanszállót, az érintett ingatlan azonban műemlék, továbbá műemléki jelentőségű területen és a turisták által is nagy számban látogatott világörökségi védőövezetben fekszik, illetve kiemelten védett régészeti lelőhelyeknek is része.

Mindezeken túl Belváros-Lipótváros kerületi építési szabályzata szerint a Városháza vegyes városközponti terület építési övezetben található, ahol szállás funkció nem helyezhető el, így hajléktalanszálló sem létesíthető, és erre a meglévő épület, illetve épületrész rendeltetése sem módosítható - tették hozzá.

"Mindemellett a kormányhivatal álláspontja, hogy az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete"

- áll a közleményben.

Karácsony Gergely szerdán a Facebook-oldalán reagált a budapesti kormányhivatal döntésére.

"Micsoda semmirekellő szívtelenség ez. Még a járvány sem hív elő belőlük semmiféle együttérzést, szolidaritást, belátást? Semmit? Nem áll le a Fidesz a legkiszolgáltatottabb, leggyámoltalanabb emberek elleni hajszával"

- kezdte bejegyzését a főpolgármester, aki szerint a csepeli fideszes polgármester és a belvárosi Fidesz-szervezet után most "a politikai hecckampányokhoz nem először asszisztáló fővárosi kormányhivatal akarja tovább növelni a hajléktalan emberek kiszolgáltatottságát".

"Nehéz máshogy olvasni azt a határozatot, amellyel meg akarják tiltani, hogy a saját épületünkben, a Főpolgármesteri Hivatalnak otthont adó Városházán alakítsunk ki átmeneti hajléktalanszállót"

- fogalmaz.

A főpolgármester arról is ír, hogy a járvány első szakaszában - hála az elkötelezett szociális munkásoknak és a civileknek - nagyrészt sikerült megóvni a budapesti hajléktalanokat a fertőzéstől. Készülni kell azonban a járvány esetleges második szakaszára, és mindent el kell követni "azok megvédéséért, akik magukat megvédeni nem tudják" - tette hozzá Karácsony Gergely.

A főpolgármester közölte, hogy ehhez csökkenteni kell a hajléktalanszállók zsúfoltságát, olyan átmeneti szállást kell kialakítani, ahol az ellátásuk biztonsággal megoldható. Ilyen átmeneti szállás lehet szerinte a Városházának az a helyisége, amely később a Budapest Galériának ad majd otthont.

Karácsony szerint a kormányhivatal "mondvacsinált indokokkal" akarja ezt megakadályozni.

"A legátlátszóbb hazugság, amikor hajléktalanoktól a turistákat óvják. A turistákat, akik pont a járvány miatt nincsenek a városban. A határozatot természetesen megtámadjuk, a szállót kialakítjuk, a hajléktalanokat pedig megóvjuk nem csak a járványtól, de a szívtelenség és az érzéketlenség politikájának képviselőitől is"

- zárja posztját a főpolgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett - négy éves történettel állt elő a kormány
Nem sokkal a háború kitörése után egy drón repült 40 percig a magyar légtérben. A szerkezet végül Horvátországban zuhant le.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán arról írt csütörtök este, hogy okkal védik az energetikai rendszereket. A poszttal üzennek „azoknak, akik túlzásnak érzik az energetikai infrastruktúra megerősített védelmét”. A kormány egy négy évvel ezelőtti esetre hivatkozva azt állítja:

„amikor a háború kitörése után Magyarország egyértelművé tette, hogy ki akar maradni a háborúból, egy ukrán drón repült át a paksi atomerőmű felett.”

A magyar kormány szerdán megerősített védelmet rendelt el a kritikus energetikai létesítményeknél, és drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

A kormányzati állítás hátterében a 2022. március 10-én Zágrábban lezuhant szovjet gyártmányú Tu–141 drón esete állhat. A gép Románia és Magyarország légterén repült át, mielőtt Horvátországban becsapódott. Horvát és magyar források szerint a drón mintegy 40 percet töltött a magyar légtérben, de az útvonaláról csak részleges információk váltak nyilvánossá. A Telex elemzése szerint, ha a drón a Csenger–Zágráb vonalhoz közel repült, a Paksi Atomerőmű közelében elhaladhatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András Deák Dániel mediános leleplezéséről: Pontosan tudja, hogy ő maga hazudik
Nem hagyta szó nélkül a Szikra Mozgalom politikusa Deák Dániel kirohanását. Szerinte a kormánypárti elemző pont a kutatási módszertan alapjaival nincs tisztában.


Jámbor András országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról a vitáról, ami Deák Dániel és a Medián közvélemény-kutató között alakult ki. A képviselő szerint a Fidesz „elképesztő erőlködésben” van a szerdai Medián-kutatás után, de ironikusan megjegyezte, hogy az az „edukációs munka”, amit a közvélemény-kutatások kapcsán most végeznek, hasznos lesz a társadalomnak.

Jámbor állítása szerint a kormánypárti propaganda egész nap azt kommunikálta, hogy Deák Dániel le fog buktatni egy „nagy politikai ikont”, de szerinte „a nagy erőlködésnek mondjuk úgy nem túl szilárd végeredmény lett a vége.”

„Deák Dániel ugyanis nyilvánosságra hozta a Medián januári kutatásainak úgynevezett nyers adatait, hogy bebizonyítsa: hazudik a Medián. Nyilván Deák pontosan tudja, hogy ő maga hazudik, de magyarázzuk is el, miért”

– írta posztjában, majd a közvélemény-kutatások módszertanát kezdte magyarázni.

Szerinte amikor egy kutató kutatást csinál, a megkérdezettek nem képezik le statisztikailag a teljes magyar társadalmat, mert egy ezerfős mintában nem lesz arányosan ugyanannyi nő, fiatal vagy érettségizett. A képviselő úgy fogalmazott, egy kutatás akkor reprezentatív, ha demográfiailag leképezi a magyar társadalom arányait, ezért alkalmaznak súlyozást. „Ha kevesebb fiatalt érnek el, akkor nagyobb súllyal veszik figyelembe a fiatalokat, és így tovább a reprezentativitás szempontjából számító minden demográfiában” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt minden közvélemény-kutató így csinálja.

Jámbor András szerint a Deák Dániel által közzétett lapokon is látszik, hogy kevesebb fiatalt értek el, akik között nagyobb a Tisza Párt támogatottsága, „így a valódi — súlyozott — adatokban nagyobb Tisza-támogatottság jön ki.” A politikus azt feltételezi, hogy a súlyozott adatok is Deák rendelkezésére álltak, csak azokat nem tette közzé.

„Ez viszont már tényleg a Fidesz-kampány vergődésének fázisa. Tudják, hogy hazudnak. Már nem is az ellenzékkel vitatkoznak, hanem közvélemény-kutatókkal, és az általuk is tudott valós kutatási eredményekkel!”

– zárta bejegyzését.

A HVG megbízásából készült legfrissebb, február 18–23. között felvett Medián-felmérés szerint a Tisza Párt előnye a teljes népességben 42–31, a választani tudóknál 51–38, a biztos szavazóknál pedig 55–35 százalék. A számokra reagálva Orbán Viktor Hann Endrét a „legjobb humoristának” nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Mol ultimátumot adott a horvátoknak: ha nem engedik az orosz olajat, jön a brüsszeli eljárás és a gigantikus kártérítés
A Mol-csoport a Barátság-vezeték leállása miatt szólította fel a horvát Janafot az orosz olaj tranzitjára. A magyar cég február 27-ig vár választ, utána versenyjogi eljárást és kártérítési pert indíthat.


Egy napot kapott a horvát Janaf a Moltól: vagy átengedi a tengeri úton érkező orosz kőolajszállítmányokat, vagy a magyar olajcég az Európai Bizottsághoz fordul, és minden kárt a horvátokkal fizettet meg. A Mol-csoport azt követeli a horvát vezeték-üzemeltetőtől, hogy legkésőbb február 27-ig adjon egyértelmű választ arra, átveszi-e a tengeri úton érkező, szankciók alá nem eső orosz kőolajat – írta a Vg.hu.

A vita azután éleződött ki, hogy leállt a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra és Szlovákiába tartó szállítás. „A Janafnak régóta tudomása van arról, hogy a Barátság-vezetéken keresztül Magyarországra és Szlovákiába irányuló kőolajszállítás megszakadt. A Mol az erről szóló hivatalos iratokat már megküldte a horvát vállalatnak” – közölte a Mol. A magyar olajvállalat szerint a horvátok húzzák az időt, a Janaf ugyanis egy korábbi megkeresésre nem adott egyértelmű választ, hanem időt kért a szankciós szabályozás értelmezésére, és egyedi uniós, valamint amerikai engedélyeket kért az egyes szállítmányokra. A Mol ezt életszerűtlennek és indokolatlan bürokratikus akadálynak tartja.

A Mol arra hivatkozik, hogy az uniós szabályozás vészhelyzetre egyértelmű iránymutatást ad.

„Az EU-s szabályozás világosan fogalmaz: ha az Oroszországból egy szárazföldi tagállamnak történő olajszállítás csővezetéken keresztül az adott tagállam ellenőrzésén kívül eső okok miatt megszakad, akkor az Oroszországból tengeri úton szállított kőolaj behozható az adott tagállamba.”

Ezt az álláspontot a magyar kormány szankciós szakhatósága is megerősítette. A Mol hangsúlyozza, hogy a tervezett beszerzés megfelel az amerikai szankcióknak is, a szerződtetett szállító és értékesítő vállalatok nem szerepelnek semmilyen tiltólistán.

Az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Czepek Gábor a Kossuth rádiónak nyilatkozva korábban szintén a vonatkozó EU-s rendeletre hivatkozott. „A 2022/879-es EU rendelet, amelybe magyar nyomásra bekerült az a passzus, hogy ha megszűnik az ellátás a Barátság kőolajvezetéken, akkor délről a Janaf- (...) vezetéken az orosz kőolajat át kell engedni” – emlékeztetett az államtitkár. Horvátország azonban már korábban elutasította, hogy az Adria-vezetéken keresztül orosz kőolajat szállítson Magyarországra és Szlovákiába, Zágráb kizárólag nem orosz eredetű olajjal hajlandó segíteni az ellátásbiztonság fenntartásában.

A Mol szerint a Janaf erőfölénnyel rendelkezik a finomítóihoz vezető szállítási útvonalon, ezért a szolgáltatás megtagadása az uniós versenyjog szerint erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet. Ha a Janaf továbbra sem adja meg a szükséges visszaigazolást, a Mol az Európai Bizottság versenyjogi részlegéhez fordul, és a késedelemből fakadó pénzügyi károkat is a horvát vállalaton fogja behajtani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Az ukránok berendelték az ügyvivő nagykövetünket, és bevallották, hogy kizárólag politikai okokból nem indul újra a szállítás
Szijjártó szerint bevallották a diplomatának, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást. A külügyminisztert állítólag arról értesítették, hogy Ukrajna fegyvert és pénzt követel, zsarolja Magyarországot.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy az ukránok továbbra is blokkolják a kőolajszállítást Magyarország irányába, annak ellenére, hogy a Barátság kőolajvezeték teljes mértékben alkalmas lenne a szállítás újraindítására. A miniszter szerint az ukránok zsarolják Magyarországot, és a magyar álláspont megváltoztatását próbálják elérni.

Azt állította, hogy a kijevi magyar nagykövetségi ügyvivő berendelésekor az ukrán külügyminisztériumban bevallották, hogy politikai okokból nem indul újra a szállítás. „Bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak csak kizárólag politikai okai vannak”

– idézte az állítólag elhangzottakat.

Szijjártó Péter szerint:

„Azt is világossá tették, hogy fegyvert és pénzt akarnak cserébe azért, hogy majd újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába. Magyarország azonban nem küldi el a magyar emberek pénzét Ukrajnába, és nem küldünk fegyvereket sem egy reménytelen háborúba.”

A miniszter úgy fogalmazott, a helyzet „pont fordítva van”, és szerinte az ukránok nem fenyegethetik Magyarországot és nem veszélyeztethetik az ország energiaellátását, mert ehhez „semmifajta joguk nincsen”. Hozzátette, ezért továbbra is azt követelik, hogy Ukrajna azonnal indítsa újra a kőolajszállítást.

„Minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, itt Magyarországon nem állíthatnak elő energiaellátási vészhelyzetet”

– mondta Szijjártó Péter.

A Barátság kőolajvezeték magyar és szlovák ellátása január 27-én állt le.

Budapest és Pozsony szerint Kijev politikai okból húzza a helyreállítást, ezért Magyarország a 90 milliárd eurós uniós ukrán hitel és egy új orosz szankciós csomag vétóját is kilátásba helyezte, miközben Szlovákiával együtt felfüggesztette a dízelkivitelt Ukrajnába. A szlovák kormány emellett a rendkívüli áramexport leállításával is fenyegetett.

Az ukrán fél visszautasítja a zsarolás vádját, és arra hivatkozik, hogy az ismétlődő orosz csapások miatt a javítás nem végezhető el gyorsan. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott, a javítás „nem megy olyan gyorsan”, az Ukrtransznafta pedig közölte, hogy azonosítás, stabilizálás és vészhelyzeti javítás zajlik. Az Európai Bizottság szerint a tagállamok nem látnak azonnali ellátásbiztonsági kockázatot, mivel vészhelyzeti készleteket nyitottak meg, és nőtt a nem orosz kőolaj felhasználása az Adria-vezetéken keresztül.

Orbán Viktor javasolta egy tényfeltáró misszió küldését, hogy kiderüljön a vezeték valóban sérült-e, vagy Kijev hazudik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk