KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így lehet emberségesen véget vetni a hajléktalanságnak

Utah államban tíz év alatt szinte felszámolták a hajléktalanságot, és kevesebbe is került.
Albert Ákos, Abcúg, Fotók: Pixabay, Címkép: Daniel Lobo / Fickr - szmo.hu
2015. július 03.



Az amerikai Utah államban tíz év alatt szinte teljesen felszámolták a hajléktalanságot, méghozzá úgy, hogy közben több mint a felére csökkentették a szociális kiadásokat. És mindezt hogyan? Minden hajléktalannak adtak egy lakást, függetlenül attól, hogy alkoholista vagy esetleg drogfüggő. Az eredmény pedig az lett, hogy a legtöbbjük rendben beilleszkedett a társadalomba, így már nem kell tovább fizetni se az ellátást, se a börtönköltségeket.

December elején a 63 éves William Millernél májrákot diagnosztizáltak egy nevadai kórházban. Miller hajléktalan, és úgy gondolta, hogy a szomszédos Utah államban jobb ellátást kaphat, ezért vonatra szállt, hogy eljusson Salt Lake City-be. Két éjszakát töltött egy autópályahíd alatt. Minden reggel arra ébredt, hogy hánynia kell, és a két nap alatt két ruhának is búcsút mondhatott a hasmenése miatt. Végül, egy önkéntes hajléktalansegítő csoport aktivistája szállította be egy klinikára, ami hajléktalanok ellátására specializálódott.

wanderer-814222_640

Ugyanaz nap, ugyanez az aktivista csoport meglátogatta az 57 éves Patrickot és a barátnőjét Charmaine-t, akik az út szélén éltek egy sátortáborban. Patrick azt mondta, jól van, annak ellenére, hogy abban az évben már két szívrohama volt, két tumor van a bal tüdejében és csak bottal tud járni. “Két éve élünk itt a dombok között” – mondta. A barátnőjét már kétszer megmarták a mérges pókok, két és fél centis sebet ejtettek rajta. Amikor a doktor megpróbálta kivágni a fertőzést, véletlenül belehasított az izomba.

Az aktivisták felpakolták Charmaine-t az autójukra, hogy bevigyék a sürgősségi ellátóba. Azt mondta, már nem is számolja, hányszor járt ott, miközben a férfi azt kérte, hogy helyezzék el őt egy támogatott lakásba. “Ha vissza kell ide jönnie, akkor meghal. Főleg, ha megérkezik a hideg idő” – mondta.

Tele vannak velük az éjjeli menedékek

Miller és Patrickék történetét a Mother Jones amerikai lap írta meg még februárban abban a cikkben, amely a utahi hajléktalanellátó programról számol be. Ők mindhárman azok közé a hajléktalan emberek közé tartoznak, akik nem alkalomszerűen, pár hetes vagy hónapos időszakra kerülnek az utcára, hanem akik évek óta, életvitelszerűen az utcákon élnek. Az Egyesült Államokban élő hajléktalanoknak ők mindössze a 15 százalékát teszik ki, mégis ők azok, akik a leginkább rászorulnak a szociális ellátórendszerre. Hiszen, ahogy Charmaine is elmondta, számtalan alkalommal megfordult már a sürgősségi ellátóban. Velük vannak tele az éjjeli menedékhelyek, nekik van szükségük leggyakrabban orvosi ellátásra, és adott esetben ők kerülnek be a börtönökbe is.

Utahban ugyanakkor éppen tíz éve indítottak el egy programot, amely a korábbiakhoz képest teljesen másképp közelítette meg a hajléktalanok problémáját:

állami pénzből, segélyszervezetek bevonásával mindenkinek adtak egy lakást. Az eredmény mindenkit meglepett: szinte teljesen eltűntek a hajléktalanok az utcáról, ráadásul az egészre jóval kevesebb pénz ment el, mintha az utcán látták volna el őket.

Kitaszítottságból vissza a társadalomba

A Mother Jones cikke szerint a megvalósításig rögös út vezetett. A hajléktalanprobléma kezelésére Amerikában az volt a bevett szokás, hogy felkészítik őket arra, hogy lakást kaphassanak, például drog-elvonókúrával, mentálhigiénés tanácsadással. És csak ezután, “miután készen vannak”, kaphatnak lakást. Amelyet aztán rögtön el is veszíthetnek, ha visszatérnek például az alkoholproblémáik. A lap szerint ugyanakkor relatíve kevés hajléktalan volt képes megfelelni ezeknek a feltételeknek, és ha mégis lakáshoz jutottak, akkor nagy volt az esély rá, hogy ha hibáznak, leromlik az állapotuk, akkor pedig újra az utcára kerülnek.

A utahi program első változatait már 1992-ben elkezdte tesztelni egy New York-i pszichológus, Sam Tsemberis. 242 hajléktalannak adtak lényegében kérdésfeltevés nélkül lakást, azt csinálhattak benne, amit csak akartak, egy szabály volt, hogy a szomszédokat nem lehetett zavarni. Az eredmény: öt évvel az indulás után a beköltözők 88 százaléka élt még a lakásban mindenféle probléma nélkül, miközben a rájuk fordított költségek egyértelműen alacsonyabbak voltak annál, mintha ezeket az embereket az utcán kellett volna kezelni.

“A hajléktalanságból a lakásba költözés megváltoztatja egy személy identitását, kitaszítottból a közösség tagjává emeli” – mondta Sam Tsemberis. Hozzátette, szerinte

korábban úgy gondolták, hogy egy hajléktalannak higgadtnak és stabilnak kell lennie ahhoz, hogy lakást kaphasson, ez ugyanakkor éppen fordítva van: csak akkor tud higgadt és stabil lenni valaki, ha van hol laknia, az utcán nem.

A legrosszabbak közül is a legrosszabbak

A New York-i modell után több városban is indítottak hasonló jellegű programokat, mígnem 2003-ban Utahban is az az ötlete támadt két szociális téren dolgozó férfinak, Matt Minkevitch-nek és Kerry Bate-nek, hogy elindítják az akkor már Housing Firstnek, azaz Elsőként lakhatásnak nevezett programot.

A lap szerint akkor kevesen hittek a programban, ezért mindenképpen szükség volt egy befolyásos szervezetre, amely támogatja. Ezt végül a helyben erős beágyazottságú mormon egyház vállalta fel, amelynek a szociális irodája már korábban is foglalkozott lakhatási kérdésekkel. Az iroda vezetője, Lloyd Pendleton azt mondta, elindítanak itt is egy modell programot, és ha az működik, csak akkor vágnak bele nagyban.

trashcan-735820_640

Pendleton 25 hajléktalan embert kért, “a legrosszabbak közül is a legrosszabbakat”. Azt mondta, mindegyiküknek lakást fog adni, és ha velük működik, akkor bárkivel működni fog. Akkor sokan kételkedtek a sikerben, a legrosszabbaknak ugyanis tényleg tengernyi problémájuk volt: alkoholizmus, demencia, skizofrénia.

Végül 17-en költöztek be, és két évre rá még mindig 14-en éltek a lakásokban mindenféle probléma nélkül (hárman meghaltak), sokan pedig még ma is ott élnek. Pendleton ezután adott zöld utat a programnak, és azt mondta, tíz év alatt megszüntetik a hajléktalanságot Utahban. Öt új apartman-komplexumot építettek a hajléktalanoknak, főleg szövetségi forrásokból. A terv pedig az volt, hogy a lakhatási támogatás ne kerüljön többe, mintha az utcáról betérve kezelnék a hajléktalanokat menedékházakban, klinikákon vagy börtönökben. Sőt, ha lakást kapnak, akkor járulékos nyereségként csökken a várakozási idő a sürgősségi osztályokon, kevésbé lesz leterhelt a rendőrség, és az utcák is tisztábbak lesznek.

Szinte eltűnt a hajléktalanság

“Ez egy jó hely. Ők megtűrnek engem, én meg őket, és ez jó alku. Szeretek itt lenni” – mondta a Mother Jones újságírójának a Pendletonék által épített egyik lakás lakója, az 58 éves Mark Hudgins. A lakótársai szintén szeretnek az apartmanházban élni, vasárnaponként még bowlingozni is elviszik őket. “Az első játszmát ők fizetik, a másodikat mi” – mondta a 62 éves Paul. A beköltözőknek a bevételük harminc százalékát kell lakbérként befizetniük, maximum ötven dollárt.

A utahi Elsőként Lakhatás program eredményeit idén tavasszal hozták nyilvánosságra. 2005-ben az államban 1932 hajléktalant regisztráltak, akik életvitelszerűen éltek az utcákon. 2015-re a számuk 178-ra csökkent, ami 91 százalékos csökkenést jelent. Ezek az emberek voltak azok, akik az államban élő hajléktalanok számának ugyan csak a tíz százalékát tettét ki, mégis a szociális kiadások felét rájuk kellett költeni.

hajlek1

Hajléktalan férfi Amerikában, Washingtonban - Forrás: Flickr / Daniel Lobo CC-BY 2.0

Mindezek mellett ráadásul a költségek valóban, számottevően csökkentek. Pendleton az NBC News-nak azt nyilatkozta, hogy az állam korábban 19 ezer dollárt költött átlagosan egy évben egy hajléktalan emberre (beleértve az egészségügyi és a fogvatartási költségeket is). A program keretében azonban az államnak mindössze 7800 dollárjába kerül ugyanaz az ember, lakással és a hozzá tartozó szociális munkás fizetésével együtt. “Sokkal emberségesebb és olcsóbb” – mondta Pendleton.

Magyarországon csak kicsiben csinálják

Magyarországon állami szinten egyelőre nem működik hasonló program. Sőt, a legtöbb hajléktalan élőhelyéül szolgáló Budapest vezetése épphogy az utcai ellátások bővítésére adott pénzt az elmúlt években, például új hajléktalanszállókat építettek. Eközben pedig rendeletekben tiltották meg a hajléktalanoknak, hogy életvitelszerűen bizonyos közterületen tartózkodhassanak.

Civil szervezetek és önkormányzatok összefogásával viszont indultak már Elsőként lakhatást! programok Kőbányán, Újpesten és Budafok-Tétényben. A Város Mindenkié jogvédő szervezet szerint az egyik első program megvalósítása Kőbányán indult, 2013. március 28-án két hajléktalan pár költözött üresen álló szociális bérlakásokba. Ők előtte saját építésű kunyhóban éltek egy kőbányai erdős területen. A lakásokat a Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület önkéntesei több segítő szervezettel összefogva és a leendő lakók segítségével újították fel.

Idén a Habitat for Humanity szervezésében indult újra Elsőként Lakhatást! program. Tíz hajléktalan család költözhet felújított önkormányzati bérlakásba 2015-16-ban Kőbányán és Újpesten.

via Abcúg

Ha szimpatikus a kezdeményezés, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját vizéből itatott meg egy szomjas gólyát a közutas a 40 fokos hőségben
Nagy Árpád a Tiszakécske melletti kánikulában segített a madáron, miután észrevette, hogy az a bokrok leveleit csipkedi. A férfi a Facebookon osztotta meg a történetet, ahol azt írta, az eset jól mutatja, mennyire megviseli az állatokat is a rekkenő hőség.


A 38-40 fokos hőségben egy szomjazó gólyával találkoztak a Magyar Közút dolgozói Tiszakécske határában, miközben hidegkátyúzást végeztek. Egyikük, Nagy Árpád a saját védőitalából itatta meg a madarat. Az esetről kedden posztolt a Facebookon „Szavak nélkül” címmel, a történet pedig gyorsan terjedni kezdett az interneten.

A közutasok az út menti árokban figyeltek fel a madárra, ami a bokrok leveleit csipkedte, láthatóan megviselte a kánikula – írta a Sokszínű Vidék. Nagy Árpád a bejegyzésében leírta a váratlan találkozást és a madár reakcióját.

„A reggel kapott hideg vizünkből – amit védőitalként kaptunk – megpróbáltam odacsalogatni. Meglepő módon a gólya átsétált az árkon, odajött hozzánk, és ivott a vízből. Egy apró pillanat volt a mai munkanapból, de jól megmutatta, mire képes a szomjúság, és mennyire megviseli az állatokat is ez a 38–39–40 fokos hőség” – részletezte a férfi. A posztjában arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy melegben nemcsak egymásra, hanem az állatokra is vigyázni kell. „Mi, közutasok nap mint nap az utakon dolgozunk, és ilyenkor nemcsak egymásra kell figyelnünk, hanem a körülöttünk élő állatokra is.

Egy tál víz, egy kis odafigyelés, egy perc törődés akár életet is menthet” – fogalmazott Nagy Árpád.

Nem ez az első eset, hogy a Magyar Közút munkatársai állatok segítségére sietnek. Korábban országszerte híre ment, amikor dolgozóik egy nehezen világra jövő kisborjú születésénél segédkeztek, egy másik alkalommal pedig egy útszélén talált, elhagyott kiskutyát fogadtak örökbe a veszprémi mérnökségen. Ezek az esetek azt mutatják, hogy a cég munkatársai a terepen végzett feladataik mellett gyakran kerülnek olyan helyzetbe, ahol gyors reagálással és lélekjelenléttel tudnak segíteni a bajba jutott állatokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Már több mint százan jelentkeztek önkéntes babasimogatónak a kistarcsai kórházban maradt csecsemők szeretgetésére
A Flór Ferenc Kórházban hivatalos önkéntes program indul a kórházban maradt csecsemők megsegítésére. Olyan emberek jelentkezését várják, akik időt töltenek a babákkal, ringatják, szeretgetik, megnyugtatják őket és játszanak velük, hogy a kicsik az alapellátáson túl a szükséges szeretetet és törődést is megkaphassák.


Szervezett keretek között, önkéntes szerződéssel és kötelező oktatással babasimogató programot indít a kistarcsai Flór Ferenc Kórház. Az ötletgazda, Balogh Tamás egy Facebook-posztban jelentette be a kezdeményezést, amelynek célja egy országos modell kidolgozása. Azt írta, „a Flór Ferenc kórház lesz a minta kórházunk”.

Múlt héten nagy sajtóvisszhangot kapott a hír, miszerint a kistarcsai kórház csecsemő- és gyermekosztálya öt újszülött kisfiúról gondoskodik, akiket nem vittek haza a születésük után. A kórház közzétette, milyen adományokat – például egyes tápszert, pelenkát és légzésfigyelőt – fogadnak szívesen a babák ellátásához. Az ott dolgozók elmondása szerint azonban a kórházban hagyott babáknak leginkább szeretetre, törődésre, érintésre van szükségük, ehhez kellenének önkéntesek.

„Olyan emberek, akik időt töltenek olyan újszülöttekkel és csecsemőkkel, akik hosszabb ideig kórházban maradnak, mert a szüleik nem tudják vagy nem akarják hazavinni őket. Ölbe venni és ringatni a babát, megnyugtatni sírás esetén, beszélni hozzá vagy játszani velük, bőrkontaktust biztosítani, és úgy általában jelen lenni”

– foglalta össze Balogh Tamás a feladatokat egy ápoló elmondása alapján.

Az ötletgazda közölte, hogy a napokban hosszas és eredményes megbeszélést folytatott a kórház csecsemő- és gyermekosztályának főnővérével, valamint a főorvos jóváhagyásával kötöttek megállapodást. Ennek keretében bemutatják, hogyan is képzelik el a babasimogatást szervezetten, a szabályok betartásával, a megfelelő oktatások elvégzésével. Cél, hogy a program „legfőképpen a babákra nézve biztonságos keretek között legyen megszervezve”.

A jelentkezés feltételeihez tartozik, hogy az önkénteseknek szerződést kell kötniük a kórházzal. A szerződés semmire nem kötelez, viszont kizárólag a szerződés meglétével, és az alábbi pontok teljesítésével lehet csak belépni a babákhoz.

Az önkéntesek a papírok megléte után hivatalos babasimogatók lesznek. Ehhez részt kell venniük egy másfél órás képzésen, amely tűz- és munkavédelmi, adatvédelmi, minőségirányítási, valamint kórházhigiéniai oktatást foglal magában. Emellett szükségük lesz egészségügyi alkalmassági igazolásra is,

amihez EKG-, labor- és mellkasröntgen-vizsgálatokat kell elvégezni. Balogh szerint ezt a kórház soron kívül és azonnal elvégez az önkénteseken.

A babasimogatók a feladatukat fehér köpenyben, hivatalos kitűzővel fogják végezni, és szigorú szabály, hogy a babákról kép, videó és hanganyag rögzítése szigorúan tilos.

Az önkéntesektől heti minimum egy, de lehetőség szerint két óra jelenlétet kérnek, és csak olyanok jelentkezését várják, akik a rendszeres utazást Kistarcsára meg tudják oldani. Az ötletgazda hangsúlyozza: „Egyszeri babasimogatók ne jelentkezzenek. Ez nem turista látványosság”.
Így jelentkezhetsz babasimogatónak:

Írj egy e-mailt Ágoston Ibolya főnővérnek az alábbi címre: agoston.ibolya@florhosp.hu. Az ötletgazda azt kéri, hogy senki ne keresse fel személyesen a kórházat a jelentkezés céljából, ez csak e-mail küldésével lehetséges.

Balogh Tamás nem sokkal a felhívás megosztása után arról tájékoztatott a Facebookon, hogy

alig pár óra alatt már több mint százan jelentkeztek babasimogatónak.

A távlati cél egy olyan egységes rendszer kidolgozása, amelynek a végén, az ország összes kórházban maradt babája mellett ott lesz legalább egy, de remélhetőleg 4-5 babasimogató.

Azt is közölte, hogy már felvette a kapcsolatot a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikaval, de tervben van a Bethesda Gyermekkórház is, és sorban jön majd az ország összes többi kórháza is. A rendszert lassan, de stabilan építenék fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Elvitte a mentő a sofőrt! Ne büntesd meg!” – egy idegen cetlije mentette meg a bírságtól a rosszulléttel küzdő autóst Pécsen
Egy pécsi áruház parkolójában lett rosszul egy férfi, akit kórházba szállítottak, az autója azonban a parkolóban maradt, ahol egy óra várakozás után fizetni kell. Egy szemtanú nemcsak üzenetet hagyott a szélvédőn, de a parkolóőrrel is egyeztetett a méltányosságról.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. július 06.



„Elvitte a mentő a sofőrt! Ne büntesd meg! Köszi” – ez az üzenet állt azon a kis papírcetlin, ami néhány nap alatt bejárta a magyar internetet. Múlt hét szerdán Pécsen, kora reggel egy áruház parkolójában egy autós rosszul lett, mentő vitte kórházba. Később, amikor visszatérhetett a kocsijához, egy kézzel írt üzenetet talált a szélvédőjén. A cetlit lefotózta és megosztotta a Facebookon, hogy köszönetet az írójának.

„Szeretném szívből megköszönni annak a kedves, ismeretlen embernek, aki ezt a szélvédőmre tette. Ez a figyelmes és önzetlen gesztus igazán megmelengette a szívemet, és mosolyt csalt az arcomra. Jó érzés tudni, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Kívánom, hogy az élet sokszorosan adja vissza ezt a jóságot Önnek. Legyen csodálatos napja, és köszönöm még egyszer ezt a szép gesztust!”

– üzente a sofőr a megmentőjének.

A kedves történetről az Országos Mentőszolgálat is beszámolt a Facebookon, a poszt alatt pedig megszólalt a cetli írója, Solymosi-Kisfalvi Anita is. Azt írta kommentben, hogy ott csak az járt a fejében, hogy meg fogják büntetni az autó tulajdonosát, ezért nem sokat mérleget, tette, amit jónak látott. A Blikknek részletesebben is elmesélte, mi történt. Mint mondta, az egyre hangosodó szirénára lett figyelmes a parkolóban.

„Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy egy ott parkoló autóhoz érkeztek, ahol egy úr állt, aki a mellkasát szorította. Még be tudta zárni az autóját, aztán betették a mentőbe, én pedig vártam, hogy elviszik-e, vagy sem”

– idézte fel a történteket.

Mivel az áruház parkolójában egy óra várakozás után fizetni kell vagy komoly büntetést kockáztat az ember, Anita cselekedett, miután a mentő elhajtott a beteggel. Először megírta a cédulát, amit a szélvédőre tett, majd felkereste a parkolóőrt is.

„Ismerem Tamást, aki a parkoló autókra figyel, és mondtam neki, hogy egy kórházi kivizsgálás nem csak egy órán át tart, így ne büntesse meg a tulajt. Részemről ez volt a legkevesebb, amit tehettem. Nem azért csináltam, mert viszonzást várnék, egyszerűen így éreztem helyesnek”

– mondta a nő.

A parkolóőr egyetértett vele abban, hogy egy ilyen esetben el lehet tekinteni a büntetéstől.

Az autó sofőrje, Csaba később írásban köszönte meg a segítséget, és elárulta, mi történt vele. „Szívinfarktusra utaló tünetek miatt hívtam magamhoz a mentőt. Munkába menet, vezetés közben lettem rosszul.”

„Abban a pillanatban nem az járt a fejemben, hogy szabálytalan helyen parkolok-e, vagy hogy ezért esetleg büntetést kapok.”

A férfi hozzátette, csak az volt a fontos, hogy minél hamarabb segítséget kapjon. Külön megköszönte Anita kedvességét és emberségét, ami sokat jelentett számára a nehéz pillanatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egész falu énekelve virrasztott a partra sodort 18 éves lány holtteste mellett
A Djaul-sziget lakói a közösség hagyománya szerint nem hagyták magára a partra sodort lányt, akinek édesanyját is ugyanott találták meg. A két holttest több mint 200 kilométerre került elő attól a helytől, ahol a két csónak felborult.


A Djaul-sziget egyik falujának lakói egész éjjel énekelve virrasztottak egy 18 éves lány holtteste mellett, akit a tenger sodort partra. A lány annak a múlt szombati pápua új-guineai hajószerencsétlenségnek az egyik áldozata, amelyben két, családokat szállító csónak borult fel. Péntek reggelig kilenc áldozatot találtak meg. A hatóságok ekkorra hivatalosan is az áldozatok felkutatására összpontosító szakaszba léptették a keresést – írja az ausztrál ABC News.

Michael Rangrang helyi tanító szerint a közösség számára természetes volt, hogy nem hagyják magára a lányt.

„Ez a kultúránk része. Ha valaki meghal, tennünk kell valamit” – mondta.

A lány és édesanyja holttestét három nappal a baleset után találták meg, több mint 200 kilométerre a tragédia helyszínétől. A keresésben több mint húsz hajó vesz részt, de a viharos idő és az erős áramlatok nagyon megnehezítik a munkát.

Byron Chan, Új-Írország tartomány kormányzója is beszélt a nehéz körülményekről.

„A holttestek elsodródnak az emberek és a szigetek mellett. Különösen a fiatalabb áldozatoké, mert könnyebbek, így messzire sodorja őket a víz” – mondta.

A kormányzó közölte, hogy nagyobb hajók bevetéséhez a pápua új-guineai haditengerészet segítségét kérte. Rebecca Marigu helyi újságíró arról számolt be, hogy szerdán három holttestet is láttak. Mire azonban a hajó vissza tudott térni értük, a magas hullámok miatt már nem találták őket. A rendőrség cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint kalóztámadás történt. Az egyik azonosított áldozat a helyi egészségügyi hatóság munkatársa volt. Kollégái díszsorfallal búcsúztak tőle.

A tragédia múlt szombat délután történt a Bismarck-tengeren. A két csónak fedélzetén 27 ember, köztük több kisgyerek utazott. A családok a Pangpang Beach Resortban tartott születésnapi ünnepségről tartottak hazafelé, amikor a csónakok felborultak. Csak a két hajóvezető élte túl a balesetet. Hat órán át sodródtak a vízen, mire partot értek.

Ez volt az ország egyik legsúlyosabb tengeri szerencsétlensége a Rabaul Queen 2012-es kompkatasztrófája óta, amelyben több mint 140 ember halt meg.

A tragédia ismét felhívta a figyelmet a tengeri közlekedés biztonsági hiányosságaira egy olyan országban, ahol a szigetek közötti utazás a mindennapok része. A hatóságok szerint szigorúbban kellene ellenőrizni a kötelező GPS-jeladók és mentőmellények használatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk