Ezzel a remek trükkel elkerülheted a kavarodást a szilveszteri házibuliban
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Az idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára házibuliban. Azt meg pláne nem tudom, hogy mikor rendeztem én utoljára házibulit. Olyan klasszikusat. Szerintem soha.
Nem voltam népszerű gyerek az iskolában, soha nem hívtak sehova, ha meg én hívtam volna bárkit, senki nem jött volna el. A bulizásnak ez a fajtája, mondjuk úgy, kimaradt az életemből. Egy időben nagyon rosszul esett, hogy kimaradtam ezekből a bulikból, de ma már csak mosolygok rajta.
Mert ma én vagyok a legnagyobb partiarc! Nálunk minden egyes nap házibuli! Ha azt vesszük, hogy ezeknek az összejöveteleknek a legfőbb jellemzői a nagy tömeg, a nagy zaj, az ebből fakadó kavarodás, hogy zene szól az egyik szobából, meg másik zene a másik szobából – mert még jó, hogy nem ugyanaz! – és néha idegen arcok tűnnek fel itt meg ott.
Mondom én, nálunk ez mindennapos. És még vendégeket sem kell hívni hozzá. Na jó, az idegen arcokhoz igen, de őket meg nem én hívom. Én csak fogadom őket.
A mi életünkben így van jelen a házibuli. Spontán. Amíg mások készülnek rá, mi benne élünk. Mondtam én, hogy én vagyok a legnagyobb partiarc kerek e világon! Mondtam vagy nem mondtam?!
De azért mi is szoktunk klasszikus vendégjárást szervezni. Amikor meghívásos alapon lehet bejutni a lakásunkba kifejezetten vendéglátás okán. Leggyakrabban a gyerekes barátainkat látjuk vendégül. Ezek az alkalmak nem sokban különböznek a spontán szerveződő mindennapos hacacáréktól, hacsak annyiban nem, hogy ezekre fel tudunk készülni. Ennivalóval, innivalóval, megfelelő számú tányérral, pohárral, evőeszközzel.
És filctollakkal. Mert filctollak nélkül a sok családos nagycsaládos vendégjárás maga lenne az őskáosz.
– Ebből én ittam még az előbb!
– Nem, ez tuti az enyém volt.
– Már, hogy lett volna a tied, amikor most az én kezemben van?!