SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Félmillió forintot követel egy rajongója Curtistől, a rapper szerint örökbe kapta a pénzt

A férfi szerint csak kölcsönbe adta a pénzt a rappernek egy videoklip forgatásához, Curtis viszont máshogy emlékszik.
Blikk, címkép: Youtube - szmo.hu
2018. január 27.



Elszámolási vitába keveredett egy rajongójával Curtis: míg a férfi azt állítja, hogy a rapper félmillió forinttal tartozik neki és ígérete ellenére sosem adja vissza, Curtis szerint ő örökbe kapta a pénzt.

Dániel tavaly áprilisban adott kölcsön 500 ezer forintot Curtisnek egy videóklipre. "Szerettem a zenéjét, megkerestem, így lettünk jóban. Bulizni jártunk, bemutatott a barátainak, a bizalmába fogadott.

Aztán egyszer azt mondta nekem, hogy készít egy klipet, amire befizetett kétmillió forintot, de szüksége lenne még 500 ezerre. Volt spórolt pénzem, és odaadtam neki.

Ő leszámolta a készpénzt egy edzőteremben, és megígérte, hogy egy hónap múlva vissza is adja" - nyilatkozott a Blikknek a férfi.

Azonban hiába hívta és írt a rappernek, ő rendszeresen azzal rázta le, hogy neki is tartoznak, így csak azután tud fizetni, ha behajtja a kintlévőségeket. Dániel számára ez nem volt annyira hihető: "Utazgat, nyaralni megy a tengerhez, és azt próbálja elhitetni velem, hogy nincs pénze" - mondta felháborodottan a lapnak.

Az ügyben megszólalt Curtis is, aki, mint kiderült, meg volt róla győződve, hogy ajándékba kapta a pénzt rajongójától.

"Többször előfordult már, hogy aki szereti a zenémet, adott a forgatások idejére sportautót, helyiséget vagy akár pénzt is" - érvelt. Szerinte most is ez történt. "Egy idő után üzeneteket kezdett küldözgetni, hogy a barátnője lenyúlta, és annyi pénze sem maradt, hogy a számláit befizesse, ezért visszakérné az összeget.

Közben én is megszorultam, tartoztak nekem, így nem volt lehetőségem azonnal visszaadni a pénzt, de arról szó sincs, hogy bujkáltam volna

- jelentette ki a sztár, aki egyben azt is megfogadta: rajongótól soha többé nem fogad el ilyen segítséget. Hozzátette: február végéig mindenképp átutalja Dánielnek az összeget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: