KÉK HÍREK
A Rovatból

Elütött egy rendőrt menekülés közben az ittas sofőr Sopronban

Azután oldott kereket, hogy a szondáztatásnál kiderült, hogy ivott. Az elütött járőr annyira megsérült, hogy kórházba kellett vinni.
Forrás és fotó: police.hu - szmo.hu
2020. augusztus 18.



Rendőrt ütött el egy kocsi vezetője Sopronban.

A police.hu azt írja, hogy a Móricz Zsigmond utcában ellenőrizték a rendőrök egy osztrák rendszámú Audi A6 vezetőjét hétfőn este fél 10 körül.

Az autót vezető férfit a járőrök igazoltatták – ennek során a sofőr egy osztrák vezetői engedélyt adott át -, majd alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A rendőrök a férfit további mintavételre elő akarták állítani a rendőrkapitányságra.

A sofőr azonban nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.

A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a rendőrautóknak is nekiütközött. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani.

Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a sofőrrel szemben, de a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező rendőr felé indult, és elsodorta őt.

Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le.

Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján kedden hajnali 1-kor megtalálták sofőrt, elfogták és a Schattendorfi Rendőrőrsre előállították őt. A férfival szemben a magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki.

Az eset kapcsán hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a Soproni Rendőrkapitányság - a nyomozás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező - Győri Regionális Nyomozó Ügyészség felé továbbított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.


A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.

Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.

„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.

A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a nőt nem csak megrontás miatt vonják majd felelősségre, hanem azért is, mert a kiskorúval közösen THC-tartalmú vape-et fogyasztott.

A mostohaanya rendszeresen videójátékokat játszott és filmeket nézett a rá bízott kamasszal, miközben annak apja késő estig dolgozott, és többször is nyíltan kikezdett vele, míg az egyik közös estéjükön elcsábította a fiút és közösült vele.

Amikor a mit sem sejtő apa és férj a munkából hazatérve teljesen meztelenül rajtakapta őket a kanapén, a tinédzser kirohant a házból, de állítólag még hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, a fiú az ő kiköpött mása, ezért vesztette el a fejét.

A feldúlt apa ezután elvitte a fiát a nagyszülőkhöz, és azzal vádolta a fiút, hogy tönkretette az életét, így a rendőrséget sem hívta. Ezt egy másik családtag tette meg, miután kiderült az incidens, leginkább azért, mert a nő szemérmetlenül tovább kereste a kamaszfiút és próbálta újabb légyottra rávenni.

A volt ápolónőt 12-16 év közötti személlyel szembeni fajtalankodással vádolják, de egyelőre ártatlannak vallotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt egy turistával Rómában: felnyársalta a Colosseum kerítése
A 47 éves amerikai férfi a kerítésen próbált átmászni, amikor megcsúszott. A fémrúd a testébe fúródott, a helyszínen elvesztette az eszméletét.


Egy amerikai férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken, nem sokkal azután, hogy megpróbált átmászni a római Colosseum fémkerítésén, ám megcsúszott, és fennakadt rajta.

A kerítés rúdja mélyen a testébe fúródott, ezután egy darabig még segítségért kiabált, majd elvesztette az eszméletét.

A helyszínen tartózkodó turisták azonnal értesítették a mentőket, akik néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Egy gyors vizsgálat során kiderült, hogy a fémrúd a férfi gerincéig hatolt, ezért az orvosok elaltatták, majd körülbelül húsz percig dolgoztak összehangoltan, mire sikerült leemelniük a kerítésről. A vérzést még a helyszínen csillapították, ezt követően szállították kórházba.

A férfit megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A legutóbbi hírek szerint már túl van az életveszélyen.

A 47 éves amerikai férfi Tajvanon él, és néhány napra érkezett Rómába. A családjával és a barátaival egy panzióban szállt meg a történelmi városrészben, és több nevezetességet is meglátogatott. A rendőrség kihallgatta a férfi barátait, de nem tudták megmondani, miért próbált átmászni a kerítésen. A hatóságok csak akkor tudják tisztázni a történteket, ha a férfi állapota lehetővé teszi a kihallgatását.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: