HÍREK
A Rovatból

Egyre több család kényszerül döntésre: albérletet, rezsit fizessenek, vagy ételt vegyenek

Az RTL Híradó által megkérdezett alapítványoknál azt mondják, egyre többen kérnek segítséget olyanok is, akik eddig sosem.


A legszegényebb családok tömegei fognak éhezni – ezt írják a civil szervezetek friss állásfoglalásukban. Szerintük, mivel egyre többen vesztik el a munkájukat, egyre többen kényszerülnek döntésre is: albérletet, rezsit fizessenek, vagy ételt vegyenek.

„Egyharmad pénzből kell ugyanazt megvennünk, mint eddig” – nyilatkozta az egyik család feje. Nekik egy hónapra elegendő tartalékuk volt, de ez pont mostanában fogy el. Innentől fogalmuk sincs, hogyan tudnak majd megélni.

Egy másik nyilatkozó nő három gyermekével él együtt – azt mondja, férje halála után sem adta fel, de most nem tudja elképzelni, mi lesz velük.

Az RTL Híradó által megkérdezett alapítványoknál azt mondják, egyre többen kérnek segítséget olyanok is, akik eddig sosem.

Részletek itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.


Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint

az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.

Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.

Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.

Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.

Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.

A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Semjén Zsolt a karaktergyilkosságokról: Én nem akarom azt mondani, hogy a mi oldalunknak ebben nincs felelőssége
„Senkivel szemben sem helyes a karaktergyilkosság" - mondta a miniszterelnök-helyettes az elmúlt időszak közéleti ügyei kapcsán.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Kedd este a 48 perc című műsor vendége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt, aki a köztévében a rágalmazási ügyről is beszélt. A témával kapcsolatban lényegében ugyanazokat a gondolatokat osztotta meg, mint korábban az ATV-ben.

A műsorvezető felvetette, hogy sokan a Fidesz–KDNP felelősségét látják abban, hogy a karaktergyilkosságok ennyire elterjedtek az utóbbi időszakban. Arra is rákérdezett, kinek állhat érdekében, hogy ez a gyakorlat folytatódjon.

Semjén Zsolt erre úgy reagált: „Senkivel szemben sem helyes a karaktergyilkosság. (…) Sajnos

a politikai életnek egyre inkább része a karaktergyilkosság, és én nem akarom azt mondani, hogy a mi oldalunknak ebben nincs felelőssége.”

A KDNP elnöke példaként felidézte, hogy rendszeresen szóba kerül Vona Gábor esete, de hozzátette: „Én azt tudom mondani, hogy előtte mit csinált a Kocsis Mátéval.”

Hangsúlyozta azt is, hogy szerinte az sem helyes, de a saját oldalukat nem vádolták meg a legsúlyosabb bűncselekményekkel.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: