KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy olyan ember, aki nem tudta volna elmondani, hogy 'hiányzik a gyerekkoromból az a szülői ház', csinált egy filmet, aminek az volt a címe: A kunyhó”

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület szellemileg és fizikailag sérült embereknek ad lehetőséget arra, hogy filmet készítsenek és filmszemléken vegyenek részt. Az egyesület alapító tagjával és elnökével, Fábián Gáborral Demény Fefe “A Sztori A Lényeg” című podcastjában beszélgetett.


A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület szellemileg és fizikailag sérült embereknek ad lehetőséget arra, hogy filmet készítsenek és filmszemléken vegyenek részt. Demény FefeA Sztori A Lényeg” című podcastjában beszélgetett az egyesület alapító tagjával és elnökével, Fábián Gáborral többek között a speciális emberek általános megítéléséről, az egyesület céljáról, tevékenységéről, és jótékony hatásáról, valamint arról, hogyan tud egy szellemileg sérült ember filmet írni, rendezni, játszani benne, leforgatni, megvágni és bemutatni.

Fábián Gábor sokáig vendéglátásban dolgozott, közben pedig művelődésszervezőnek tanult és érdekelték a filmek is. Azt mondja, egy megyei lapban látta meg, hogy tőle nem messze tartanak egy filmszemlét, így elment.

“Beültem, és akkor láttam, hogy olyan furcsa a hangulat, van kultúrház, vetítenek filmeket, és akkor megfogadtam, hogy nekem itt jövőre lesz filmem”

- mesélte Gábor, akit nagyon magával ragadott a független filmszemlék világa. Aztán több társával összefogtak, és csináltak egy negyedórás kisfilmet, ami kapásból fődíjas lett. Később pedig több díjat is nyertek.

A forgatások alatt jött egy felkérés, hogy csinálnának-e filmet egy bentlakásos szociális intézményről egy szemlére. Végül két film készült, mindegyik díjat kapott. Gábor később ebben az intézményben kezdett el dolgozni kulturális szervezőként. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetne egy filmszemlét csinálni a fogyatékkal élő emberek számára is.

“2009-ben csináltam meg az első ilyen filmszemlét, ami kimondottan speciális filmszemle volt. Felhívásokra jött be 1-2 film. Nagyon érdekes, hogy akkoriban mi volt az a fő vonal, amit próbáltak megmutatni. Akkor még nagyon kezdetleges volt. Nemrég nézegettem pont egy filmet, egy kirándulást dolgoztak fel, tényleg az a tipikus, kezdő esetlenség volt még benne. Így indult el az egész folyamat, aztán ahogy telt az idő, ez fejlődött”

- mondja Fábián Gábor, aki a beszélgetés során azt is elmesélte, pontosan ugyanúgy zajlik egy filmszemléjük, mint bármelyik másik nagyobb rendezvény, amin korábban járt: blokkokban levetítik a filmeket, értékelnek, beszélgetnek, különböző kulturális programokat szerveznek mellé és díjakat is osztanak. Korábban két fő kategória volt, az egyikben a fogyatékossággal élők alkotásaival, míg a másikban a róluk szóló filmekkel lehetett indulni.

“Volt a speciális filmes kategória, meg a független professzionális filmes kategória. Az egyik a fogyatékosok által készített, a másik a róluk szóló kategória. Ez azért volt nagyon klassz, mert a fogyatékkal élő speciális filmes látta, hogy milyen filmet csináltak a profik róluk. Nagyon érdekes volt, olyan "egymás szemébe" hangulat volt. Mindenki láthatta magát a másik szemében, hogy ki mit gondol éppen, vagy hol tart, hogy csinálják a profik. Ebben benne volt alapban egyfajta tanulás-fejlődés hangulat. A profiknak pedig akkorát lehetett meríteni abból, hogy a sérült emberek hogyan, milyen ötletekkel jönnek elő, milyen történeteket, sorsokat tárnak elénk. Ez egy nagyon jó találkozás volt, illetve még a mai napig is az. Az elmúlt két évben behoztuk, hogy van parafilmes kategória is a mozgássérülteknek, egyéb testi fogyatékossággal élőknek, akik értelmileg nem sérültek.”

A filmszemle a mai napig működik, az idei például Budapesten lesz. Azonban mára egy kicsit nehezebb a dolguk Gáboréknak, hiszen nagyon sokrétű lett a felhozatal, sokan még most is amatőr filmesek, de vannak a témáról szóló egyre profibb alkotások is. Gábor a beszélgetésben bővebben kitér erre is, illetve arra, hogy a jövőben milyen terveik, céljaik vannak még a filmszemlét illetően.

De mesélt arról is: ugyan nagyon jó volt, hogy filmeket készítenek, ezeket beküldik valahova, levetítik, díjakat kapnak érte, de egy idő után már arra is lett igény, hogy megtanítsák a fogyatékkal élő embereknek, hogyan kell filmezni. Így aztán különböző foglalkozásokat, alkotó táborokat, workshopokat kezdtek el szervezni, ahol forgatások mellett közösen tanulnak, szórakoznak, ötletelnek. Gábor szerint ezek segítenek a fogyatékossággal élők fejlődésében, illetve abban is, hogy jobban megértsük őket.

“Ezek az emberek így tudnak kommunikálni. Olyan emberek, akik amúgy nem nagyon tudják megértetni magukat, és nem azért nem tudják megértetni magukat, mert nem tudnak beszélni, hanem mert nem tudják összefűzni úgy a mondatokat, a gondolatokat, amiket szeretnének elmondani, de lehet, hogy egy filmben el tudják mondani."

"Egy olyan ember, aki amúgy nem tudta volna elmondani, hogy hiányzik a gyerekkoromból az a szülői ház, csinált egy olyan filmet, aminek az volt a címe: A kunyhó. 7 percben megmutatta az egészet."

"Ez az egyik hozadéka. A másik hozadéka, hogy közösségben tudnak lenni, együtt gondolkodnak, együtt működnek, együtt terveznek, együtt szerveznek. A közösségben való együttlét, hogy egyfajta célért tesznek, az is mindenképpen jó. Nagyon jó identitást hoz nekik, hogy ők a filmesek. Meg szoktuk ezt erősíteni, hogy különböző pólókat csináltatunk, és abban mennek ide-oda” - fogalmaz Gábor, aki azt is részletesen elmesélte, hogyan dolgoznak együtt a fogyatékossággal élőkkel, hogyan születnek meg a kész filmek.

A teljes beszélgetést “A Sztori A Lényeg” című podcastban hallgathatjátok meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: