A Rovatból

„Ebben a helyzetben nincsenek jó napok" - három hajléktalannal találkoztunk egy nappali melegedőben

Egy 31 éves fiatal lánnyal, egy nyugdíjassal és egy életerős, 49 éves férfival beszélgettünk a hajléktalanságról.
Szabó Eszter írása - szmo.hu
2018. szeptember 28.



Három hajléktalannal beszélgettem a gyulai Független Egyesület nappali melegedőjében. Egy 31 éves fiatal lánnyal, egy nyugdíjassal és egy életerős, 49 éves férfival. Egyikük iszik, a másik teljesen absztinens. Egyikük szeretne kikerülni, a másiknak fenntartásai vannak a kinti léttel kapcsolatban. Egyikük bármilyen munkát elvállalna, a másik válogat, egyiknek van bevétele, a másiknak egy forint sem volt a zsebében.

Egyetlen dolog volt bennük közös, az, hogy

amikor a sortársaikról beszéltek, mindannyian úgy fogalmaztak hogy „ők” és soha egyikük sem mondta hogy „mi”.

Alex

Alex 50-es férfi, aki egy nagyvárosból került a kis fürdőváros hajléktalanszállójára. Már előre kijelenti: az ital és a "véletlenek összjátéka" kellett ahhoz, hogy hontalan legyen.

- Most nem tűnik részegnek, sőt inkább úgy beszél, mint egy diplomás egy állásinterjún.

- Pedig az ebben a pillanatban egy liter és két deci pia van bennem.

- Mennyit tud meginni?

- Négy liter az ideális ebből az olcsóbbik borból.

- Boldogabb tőle?

- Boldogságról ebben a helyzetben ne beszéljünk. Inkább azt mondom, kevésbé vagyok boldogtalan.

- Maga alkoholista ezek szerint?

- Lehetne itt magyarázkodni, hogy én csak iszákos vagyok, de tény, hogy aki rendszeresen iszik, az alkoholista. Azt mondják, hogy meg akarják szüntetni a hajléktalanságot. Olyan, mintha a fehér gólyát akarnák megszüntetni. Nem lehet.

- Nem inkább azt akarják, hogy ne legyenek az utcán? Hogy bemenjenek az intézménybe?

- Ennek még nincsenek meg a feltételei, én úgy érzem. Sokkal több a hajléktalan, mint gondolják, és van rengeteg idős személy, akiknek házuk éppen van, csak nincs benne fűtés vagy víz.

- Van olyan, amikor azt mondja: ez egy jó nap volt?

- Ebben a helyzetben nincsenek jó napok. Maximum azt mondom, hogy volt ennél már rosszabb nap is. Bosszúság viszont van bőven. Például az, hogy nem hallatszik el a hajléktalan szava az illetékesekhez. Minket is be kéne vonni a szabályok megalkotásába, az ötletelésbe.

- Egyfajta szakszervezetet, vagy közös képviselőt javasolna?

- Igen, aki értelmesen el tudja mondani, minek hogyan lenne értelme a gyakorlatban. Nem jut el a szavunk sehová.

- Most egy ország olvashatja majd, amit mond. Mit üzenne, ha maga lenne a hajléktalanok szócsöve?

- Több figyelmet kéne fordítani arra, hogy a kivezető utat megszervezzék. Ha például valaki feltápászkodik egy rosszul sikerült házasság, vagy az alkoholizmus után, akkor egyedül marad. Gondoljanak arra, mi lesz velünk egy sikeres elvonó után. Mennek vissza ugyanabba a függő csapatba. Egy program kellene nekik, munka és új társaság.

- Erre mondják azok, akik nem hajléktalanok, hogy ha mi leszokunk a piáról, nekünk sem keres senki munkát, és társaságot, mindent nekünk kell intézni… Úgy érzi, hogy ugyanebben a helyzetben magának nehezebb lenne munkát találni?

- Nehezebb, mert ezek az emberek sokszor csökkent munkaképességűek. Habár azt is hallottam, hogy munkaerőhiány van. Valahol azt olvastam, hogy a Balatonon a nyáron egy szakács megkeres egymilliót.

- Maga elmenne a Balatonra egymillióért?

- Nem, nagyon sok munka az, nem bírnám, napi 16 óra is lehet…

- Valamit valamiért..

- Hát ki bírja azt? Előbb le kell tenni az alkoholt, aztán kell a munka, és utána kéne támogatás a lakhatáshoz. Nagy segítség lenne egy darabig külön támogatás a hontalanoknak, amíg megvetik a lábukat. Túl könnyű ide kerülni. Találkoztam az utcán ügyvéddel, ügyésszel is...

- Ők hogyan kerültek oda?

- Az ital és a válás. 99 százalékban ez az ok.

- Ha nekem lenne egy negyvenmilliós hiteltartozásom, magának meg 40 forintja, akkor mit mondana, melyikünk a szegényebb?

- Látszólag maga, de valójában én, mert magának van pár száz forintja megvenni a bort.

- Ennyit ad a pia?

- Nem veszi el a problémákat, mindegyik ugyanúgy ott van, csak már nem érdekel.

- Hogyan került az utcára?

- Nem mondom el, mert akkor rájönnek, hogy ki vagyok. Két házasság, egy élettársi kapcsolat, gyerekek sora...

- Nem tudják a gyerekei, hogy itt van,ezért nem akarja elmondani?

- Így van.

- Na de ha megtudnák, lehet, hogy segítenének.

- De ne segítsenek. Nem akarok én teher lenni. Amikor ment a szekér, nem mentem oda, akkor most már ne is menjek. És tudja milyen szégyen ez? Hogy engem legyőzött az alkohol?

- Hogyan tudnánk mi maguknak segíteni?

- Több szolidaritás kellene. Ezek az emberek nem csak lelkileg, testileg is össze vannak törve, haragszanak, sértődékenyek. Az utcán rá van írva az emberek arcára, ha undorodnak. Egy civilizált ország megtanulja kezelni a szemetét is...

- Miért mondja ezt magukra?

- Nevezhetünk így. Nem vagyok aktív termelő.

- Az egyetemisták, a gyerekek és nyugdíjasok sem...

- A nyugdíjas már letett valami az asztalra, a gyerek nem tehet róla. Az egyetemista valóban nem, ha kimegy külföldre talán visszakérném tőle a tanítás költségeit.

- Maga úgy érzi, hogy reménytelen a helyzete?

- Nem mindig. Minél több bort iszok, annál kevésbé érzem reménytelennek.

- Volt olyan pillanat, amióta hajléktalan, amikor boldognak érezte magát?

- Mindig, amikor látok egy filmet, amin egy szép, egészséges család van, munkával, kulturált italozással és mindenki dolgozik és kiegyensúlyozott. Olyankor talán boldog vagyok, ha ilyen filmet látok.

- És ezt miért jó magának nézni?

- A remény miatt.

- Mi hiányzik a legjobban?

- Három kabátom van, mindegyiken rossz a cipzár. Szóval egy gombos kabát. És az együttérzés.

- Hogyan definiálná a gazdagságot?

- Az az állapot, amikor nem kell nélkülözni.

- Mit csinálna egy nagy lottónyereménnyel?

- Egy nagy hajléktalanszállót építenék, ami másképpen működne, mint a maiak. Lenne egy nagy kert, önfenntartó módon működne, földdel, állatokkal, dolgoznánk és nem lennénk rászorulva senkire. És lehetne inni egy keveset. Mennyi az idő?

-Hova siet?

- Dolgom van (nevet)

- Időre megy?

- Nem.

- Elmondja, hogy mi dolga lett most hirtelen?

- Nem tartozik a tárgyhoz.

- Elviszem kocsival...

- Nem kell, elmegyek biciklivel.

- Nem kabátért megy a családsegítőbe?

- Nem egészen… (nevet)

- Annyit még mondjon el, hogy mi az, amit ön szerint a legtöbben nem tudnak, nem gondolnak magukról?

- Ez könnyű. Azt, hogy mi is emberek vagyunk.

Sándor, 49

- Én panaszkodni akarok….

- Miről szeretne panaszkodni?

- Az a bajom, hogy akárhova megyek állásinterjúra, meglátják, hogy itt lakom a hajléktalanszállón, és nem vesznek fel.

- És el is mondják, hogy ez a baj magával?

- Igen. Az egyik konyhafőnök még a nagyfőnököt is felhívta, de azt mondták neki, hogy nem lehet. Ha ezt tudom, meghagyom a korábbi címemet.

- Magáról senki nem mondaná meg, hogy hajléktalan: frissen van borotválkozva, tiszta ruhákban jár…

- Adok magamra, szeretem a tisztaságot. Több mint húsz éven keresztül segédápoló voltam.

- Mi történt a kórházban? Ott elvileg nagy a munkaerőhiány…

- Rengeteg nőm volt, de valamiért ő fogott meg. A kislányával odaköltöztek az albérletembe, és mindent rájuk költöttem. Megnőtt a rezsi, a lánnyal nem jöttem ki jól, mert nem az én lakásom volt, aztán a barátnőjével volt olyan berendezés, amit tönkretettek. Na de a lényeg, hogy a nő végül elhagyott, akkor felhívtam utólag, hogy jó lenne, hogyha beszállna a rezsibe, de nem volt rá hajlandó. Cserébe kirúgatott az állásomból.

- Hogyan tudta kirúgatni?

- Úgy, hogy hívogattam a rezsi miatt, ő is bent dolgozott a kórházban, és kirúgatott munkahelyi zaklatás miatt.

- Senki sem vizsgálta ki az ügyet?

- Nem. Két nap múlva már munkanélküli voltam. És mivel nem találtam munkát időben, így az albérletet is elveszítettem. Ilyen könnyű hajléktalanná válni.

- Gondolja, hogy egyszer kikerül innen?

- Persze. Folyamatosan keresem a munkát, és egyáltalán nem érzem, hogy ide tartozom. Itt minden piszkos… Engem anyám annak idején nagyon leszidott volna, ha úgy hagyom az asztalt koszosan, vagy a vécét. Ezek az emberek ilyenekkel nem törődnek, vagy legalábbis kevesen.

Hajni, 31 éves

- Te minden gond nélkül vállalod az arcod és a neved, míg másoknak ez gondot okoz. Mi ennek az oka?

- Talán az, hogy tudom, hogy ki fogok innen kerülni. Ez az egész egy átmeneti állapot, nem tartozom közéjük.

- Vajon ők is érzik, hogy így gondolod?

- Valószínűleg, mert öten vagyunk nők, és nem nagyon akarnak befogadni, de nem is bánom. Nem akarok barátságokat kötni.

- Attól félsz, hogy egy-egy ilyen barátság könnyebben bent tartana ebben a helyzetben?

- Így van. Bent mindenkivel normális vagyok, de nem akarok barátokat szerezni.

- Mi a te történeted?

- Egy kis faluból származom, anyám alkoholista volt, apám sokat volt a börtönben, és amikor meghaltak, nem örököltem semmit.

- Nem volt semmijük?

- De, volt egy házuk, de engem kiírattak a végrendeletből, és azt a féltestvérem kapta.

- Ez hogyan történhetett meg?

- Nem voltam jóban anyámékkal, mert nagyon nagyon zavart, amikor ittak, és akkor veszekedtünk. Olyankor volt, hogy az utcán aludtam, mert nem akartam hallgatni a veszekedést. Fiatal lány voltam, akkor fogadtam meg, hogy soha többet. Az utcán nem.

- Ilyenkor szokott az jönni, hogy az ember igyekszik valamilyen kapcsolatot találni, és ezt mások sokszor kihasználják akár úgy is, hogy bántalmazzák..

- Velem is ez történt. Volt, hogy megvert a párom, aztán ki is rakott, így kerültem most legutóbb az utcára.

- Vannak gyerekeid?

Van három gyerekem, nagyon szeretem őket, nagyon jó a kapcsolatunk. Nevelőszülőknél vannak. Egyikük korábban nagyon haragudott rám, amiért hajléktalan lettem, de elmagyaráztam neki, hogy próbálok kikerülni innen, és mindent megtenni, és hogy nem tehetek róla, és akkor megértette.

- Biztos vagy abban, hogy egyszer kikerülsz?

- Igen. Én nem válogatok a munkák között, mindent elvállalnék, keresem a lehetőségeket.

- A többiek úgy látod, hogy nem vállalnak el mindent?

- Persze hogy nem. Van akinek ez az állapot megfelel, válogatnak, jól elvannak.

- Neked semmilyen bevételed nincs?

- Semmi.

- Most hány forint van a zsebedben?

- Nulla, semennyi.

- Ha lenne, akkor mit vennél belőle?

- Felvágottat, azt nagyon szeretem. Szalámit.

- Mivel tudnánk neked segíteni mi, akiknek van hol lakni?

- Egyszerű dolgokkal: étellel, ruhával és munkával és persze albérlettel. Azt a legnehezebb találni.

- Nőként mennyire más a szállón élni? Vannak speciális kihívásai a női hajléktalan létnek?

- Én úgy látom, hogy nem igazán. Teljesen mindegy, hogy milyen nemű vagy, ha nincs egy fillér sem a zsebedben. Maximum annyi a különbség, hogy más dolgokon vitázunk.

- Min vitáznak a férfiak és min vitáztok ti?

- A férfiak a kaján, mi pedig a ruhákon. "Ki nyúlt a ruhámhoz", "minek hagyod ott"... ilyenek.

- Amikor gyerek voltál mondta neked valaki, hogy egyszer még az utcára kerülsz, vagy akár azt hogy nem fogsz megélni?

- Persze nagyon sokan mondták: a szüleim, a nagybátyám... Mindig ezt hallottam, csak akkor még nem gondoltam, hogy megvalósulhat.

- Nem gondolod, hogy addig hallgattad ezt, amíg beléd programozták, és egyszerűen emiatt valósult meg?

- De, gondoltam már erre is, de végül is teljesen mindegy, mi az oka. A lényeg most ez hogy hogy munkát találjak.

- Hogy szólítanak a gyerekeid?

- Anyának.

- És a nevelőszülőt?

- Őt nem, őt Gyöngyinek. Úgy tudom, három év munkaviszony után kaphatom vissza őket. Addigra majdnem 18 lesz a legnagyobb.

...

Amíg a többiekkel beszélgettem, Alex újra megjelent a melegedőben, de már egy gombos kabáttal. Épp egy adag ruha érkezett az intézménybe, ott találta. - Minden vágyam így teljesüljön – mondja mosolyogva. Habár azt mondta, boldogság nincs ebben a helyzetben, de talán volt már ennél rosszabb napja is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk