EGÉSZSÉG
A Rovatból

Nyirokráktúlélőként gyógyítóimmal beszélgetek - van kiút a mélyből

Egy különleges beszélgetés, ahol a műsorvezetőből érintett lesz, és a gyógyulási történeten kívül szó esik arról, tanulják-e az orvos a rossz hírek közlését, miért veszélyes elutasítani a kemoterápiát, a gyógyszereken kívül mi segíti a gyógyulást.
Ganzler Orsolya - szmo.hu
2025. március 21.



Te emlékszel rá, hogy néztél ki 20 évvel ezelőtt? Én igen, mert pont életem egy meghatározó korszakát éltem, alig volt hajam, megritkult a szemöldököm, sápadt voltam és erőtlen.

20 évvel ezelőtt nyirokrákot diagnosztizáltak nálam, kemoterápiás kezelést kaptam, meggyógyultam, azóta is jól vagyok – de sokszor kellett elmondanom ezt az mondatot (természetesen az évszám variálásával) például orvosi vizsgálatoknál, vagy bemutatkozós szituációkban. Egészen néhány héttel ezelőttig nem gondoltam volna, hogy ezt majd egy olyan podcastadásban is elmondom, aminek egyébként én vagyok a műsorvezetője.

Történt aztán, hogy valamikor január végén rájöttem, hogy idén márciusban már 20 éves évfordulója van annak, hogy megkaptam a daganatos diagnózisomat. És mivel ezen a bizonyos évfordulón, ami március 16-ra esett, amúgy is meg szoktam emlékezni arról, hogyan és miért fordult fel az életem, mi változott az akkor érkező rossz hírek ellenére pozitív irányba, azt gondoltam, hogy idén speciális módját választom a személyes sztorim és fejlődési utam feldolgozásának: az általam szerkesztett és vezetett Diagnózis egészségpodcast egyik adását ennek szentelem.

Beszélgetőtársként korábbi gyógyítóimat hívtam el, mert ők nálam sokkal többet tudnak arról, hogy mi minden kell a gyógyuláshoz. Dr. Bátai Árpád hematológus volt a kezelőorvosom 20 évvel ezelőtt, tőle kaptam azt a bizonyos rákdiagnózist, dr. Eörsi Dániel pedig valamivel később lett a háziorvosom és kísérte figyelemmel a kontrollvizsgálataim alakulását, na meg a személyes fejlődésemet.

A beszélgetést részben az én sztorim felidézésére fűztük fel, részben pedig a történetszálakhoz kapcsolódó, de nem annyira az én gyógyulásomról, mint inkább általános érvényű esetekről, tanulságokról volt szó.

Kiindulási pontként ott volt mindjárt az, ami az apropót is szolgáltatta: 20 évvel ezelőtt hogyan is tudtam meg a daganatos diagnózist. 10 évvel ezelőtt egy visszaemlékező blogposztban így írtam erről:

Kora délután volt, mikor várakoztunk Bátai doktorra a Hematológiai és transzplantációs osztály folyosóján anyukámmal. Azért, hogy egy irodában beszélgethessen velünk pár percet, mindenféle védőruházatot kellett felöltenünk – ez a transzplantált betegek miatti protokoll. Emlékszem, hogy minket leültetett arra a két darab székre, ami a helyiségben volt, ő meg felült az íróasztalra. Aztán beszélni kezdett.

Elmondta, hogy a szövettani vizsgálatból kiderült, hogy a nyirokcsomó, amit eltávolítottak a műtétnél, az bizony egy daganat. A betegségem neve Hodgkin-limfóma, más néven nyirokrák, aminek az a speciális tulajdonsága, hogy a nyirokrendszerben terjednek szét a rákos sejtek, ezért nem lehetünk biztosak abban, hogy ha a hónaljamból kivették a daganatot, nincs-e máshol is, vagy nem fog-e később kialakulni. Ezért kemoterápiát kell kapnom, miután átmentem mindenféle előzetes vizsgálaton.

Ültem ott, hallgattam a doktort, és mintha egy rossz filmbe kerültem volna. De nem. Ez volt akkor az én filmem, kicsit tragikusnak tűnő verzióban, de igazi főszereppel.

Bátai doktor mesélt még a kezelésről, és persze mondta, hogy kérdezhetek. És én mit kérdeztem?

- Ki fog hullani a hajam?

- Nem rögtön, de igen.

Ekkor kezdtem sírni. Mintha ez lenne az egészben a legrosszabb. Pedig ez csak egy mellékhatás. Egy, a sok közül.

Gyanítottam, hogy a doktoromban nem hagyott ilyen mély nyomot ez a nap, de érdekelt, hogy általában mennyire nehéz elmondani a betegeknek a rossz híreket, lehet-e erre felkészülnie egy orvosnak, tanulnak-e ilyesmit.

„Nagyon nagy szorongás van a betegekben, érthető módon, ilyen helyzetben kell nekem elmondani, hogy igen, nagy baj van, de mégis van lehetőség arra, hogy valamit tegyünk”

– mondta el Bátai doktor. Hozzátette, hogy neki még az orvosi egyetemen ezt külön nem tanították, hogyan kellene rossz híreket elmondani a pácienseknek, az évek során folyamatosan jött bele, hogy hogyan is csinálja ezt és sajnos idővel rutinná válik.

Érdekelnek az egészséggel kapcsolatos témák?

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le az újabb részekről!

Csatlakozz a Diagnózis egészségpodcast zárt Facebook-csoportjához, hogy értesülj az új témákról, és akár a szerkesztésben is közreműködhess!

Eörsi doktor mindezt azzal egészítette ki, hogy sok esetben a betegek nem fogják fel, hogy mit is közölt velük az orvos, legfeljebb magára a betegségre emlékeznek, de találkozott olyan esettel is, amikor valakinek egy napon belül kétszer kellett elmondani a diagnózist, mert annyira paffá tette a hír, hogy mindent elfelejtett, amit hallott. Kiemelte:

„Helyén kell kezelni a betegségtudatot. Az se jó, ha rettegésben tartom a pácienst, és az se jó, ha elbagetelizálom. Meg kell találni a betegségtudatnak azt az optimális szintjét, amire ha ráállítom a pácienst, akkor pont jó lesz a motivációja.”

Miről van szó még a beszélgetésben?

  • az orvos-beteg közötti ősbizalomról, ami nélkül nagyon nehézzé válik a gyógyító munka,
  • a diagnózist megelőző első tünetek észleléséről,
  • a kemoterápiáról és annak elviselérésől,
  • arról, hogy miért adhat sokat a daganatos betegeknek a pszichoterápia,
  • arról, hogy hogyan beszél vagy épp nem beszél az éritett a környezetének a betegségéről és mi lehet az ismerősök, barátok megfelelő reakciója,
  • arról, hogy aki már túl van a nehezén, és „csak” kontrollokra jár, miért szabadul nehezen a gondolattól, hogy de újra baj lehet.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Ha Spotify-on hallgatnád, ide kattints:

A Diagnózis egészségpodcast aktuális adását a BP Podcast Stúdióban rögzítettük.

Ha profi minőségben szeretnéd rögzíteni a saját podcastedet, a BP Podcast Stúdióban minden adott hozzá – prémium hang- és videófelszerelés, modern, letisztult stúdiókörnyezet, és maximális kényelem. Neked csak a tartalmat kell hoznod, a stúdió biztosítja a tökéletes felvételi környezetet!

Foglalj könnyedén a budapestpodcaststudio.hu weboldalán!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy éve lehet hátra a leendő norvég királynénak, felkerült a tüdőtranszplantációs listára
A norvég trónörökösné, Mette-Marit koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Orvosai szerint a jelölés szakmai küszöbe az, ha a páciensnek beavatkozás nélkül ennyi ideje maradt.


Egy év – ennyi időt jósolnak az orvosok műtét nélkül Mette-Maritnak. A norvég királyi udvar pénteken közölte: a koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Hivatalos feladatait felfüggesztették, a beavatkozás után pedig hosszabb rehabilitációs időszak következik.

A trónörökösnét 2018-ban diagnosztizálták pulmonális fibrózissal, amely egy gyógyíthatatlan, a tüdőszövet hegesedésével járó betegség. Állapota az elmúlt hónapokban jelentősen romlott, a legutóbbi felvételeken már orrkanüllel jelent meg, ami a légzését segítette.

A jelölés szakmai kritériumát az Oslói Egyetemi Kórház professzora is ismertette, aki szerint ahhoz, hogy valakit listára tegyenek, olyan állapotban kell lennie, hogy beavatkozás nélkül legfeljebb egy éve lehet hátra.

A sikeres tüdőtranszplantáció esélyét a megfelelő szerv elérhetősége határozza meg, a norvégiai átlagos várakozási idő tavaly körülbelül hat hónap volt.

A koronahercegnő betegsége miatt a királyi család több hivatalos programját is lemondta vagy elhalasztotta – közölte a norvég királyi udvar hivatalos közleményében. Nem vesznek részt a svéd királyi pár szombati aranylakodalmi ünnepségén, és elhalasztják a hercegi pár 25. házassági évfordulójára tervezett augusztusi ünneplést is.

A családtagok Mette-Marit mellett vannak: férje, Haakon koronaherceg a múlt héten megszakította japán útját, Ausztráliában tanuló 22 éves lányuk, Ingrid Alexandra hercegnő pedig hazarepült, és az őszi félévet már az Oslói Egyetemen tölti.

A hírre reagálva Norvégiában rövid időn belül megugrott az organdonori regisztrációk száma, ami jól mutatja, hogy egy ismert ember sorsa miként hívhatja fel a figyelmet a donorhiányra. A helyzet súlyosságát már korábban is lehetett sejteni: a palota tavaly decemberben közölte, hogy közeleg a műtét ideje, miután a sportvilágban egy másik híresség, Niki Lauda is hasonló beavatkozáson esett át.

A koronahercegnő betegsége mellett a norvég királyi családot más problémák is sújtják. A hercegnő legidősebb fia, Marius Borg Høiby ellen nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával per zajlik, az ítéletet pedig június 15-én várják.

Eközben az úgynevezett „Epstein-akták” nyilvánosságra hozatala után Mette-Marit is magyarázkodni kényszerült. A koronahercegnő februárban kért nyilvánosan bocsánatot a kapcsolatért, amelyet „rossz ítélőképességről tanúskodónak” nevezett.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Halálos hiba lehet megfázásnak nézni a nyári tüdőgyulladást: ez a két tünet jelzi, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni
A kezeletlen tüdőgyulladás súlyos szövődményekhez vezethet. A betegség különösen veszélyes az idősebbekre, a kisgyermekekre és a krónikus tüdőbetegekre.


A tüdőgyulladás nem egy „rosszabb megfázás”: a hirtelen jelentkező nehézlégzés és a szúró mellkasi fájdalom már életveszélyes állapot előszobája lehet – a gyors orvosi ellátás életet menthet. A hétköznapi légúti betegségek és a potenciálisan halálos kórkép közötti határvonalat a tünetek súlyossága jelenti. Míg egy nátha vagy influenza is okozhat köhögést és lázat, a tüdőgyulladásnál fellépő, mély lélegzetvételre vagy köhögésre fokozódó éles mellkasi fájdalom és a jelentős légszomj azonnali orvosi beavatkozást igénylő vészjelzés – írja a The Independent. A betegség súlyosságát mutatja Reviczky Gábor esete is, akit intenzív osztályon kezeltek a kórral.

Dr. Andrew Whittamore, az Asthma + Lung UK klinikai vezetője és praktizáló háziorvos szerint már egy általános mellkasi fertőzés is figyelmeztető jel lehet.

„A tüdő- vagy mellkasi fertőzés, például a tüdőgyulladás a tüdőt vagy a légutakat érinti. A tünetek közé tartozik a hurutos köhögés, a sípoló légzés vagy a nehézlégzés, a 38 °C vagy afeletti magas láz, valamint a mellkasi fájdalom vagy diszkomfort” – magyarázta a szakértő.

A tüdőgyulladás további jelei lehetnek a sárga vagy zöld köpetürítéssel járó köhögés, a test- és izomfájdalom, a nagyfokú fáradtság és az étvágytalanság. Időseknél gyakran zavartság, csecsemőknél pedig nyögdécselő, morgó légzés is jelentkezhet.

A betegség különösen veszélyes a csecsemőkre, a kisgyermekekre, a 65 év felettiekre, valamint a krónikus tüdőbetegségben (például asztmában vagy COPD-ben) szenvedőkre és a legyengült immunrendszerű emberekre. Ezekben a csoportokban a gyulladás erőteljesebben szűkíti a légutakat, és a szervezet védekező mechanizmusainak gyengébb működése miatt nehezebb megszabadulni a felgyülemlett váladéktól.

A betegség szövődményeibe halt bele a napokban a 72 éves Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sztárja is, és a magyar zenészlegenda, Fenyő Miklós.

A legsúlyosabb esetekben légzési elégtelenség, akut légzési distressz szindróma (ARDS), vérmérgezés (szepszis), sőt, vese- vagy szívkárosodás is kialakulhat.

A kezelés a kórokozótól függ: a bakteriális tüdőgyulladást antibiotikummal gyógyítják, míg a vírusos változat általában pihenéssel és bőséges folyadékfogyasztással magától elmúlik.

A megelőzésben kulcsfontosságú a gyakori, szappanos kézmosás, a zsebkendő helyes használata köhögéskor és tüsszentéskor, valamint a dohányzás elhagyása. Dr. Whittamore hangsúlyozza a védőoltások, különösen az influenza és a pneumococcus elleni vakcina fontosságát a kockázati csoportokba tartozók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna” – egy fogorvosi vizit mentette meg a 19 éves Ethan életét
Ethan Harrison édesanyja szerint a család teljesen váratlanul szembesült az akut mieloid leukémia diagnózisával. A fiú orvosai szerint ha a fogorvosi vizit után négy nappal nem kezdik meg a kezelést, már nem lehetett volna rajta segíteni.


Egy 19 éves brit fiú azt hitte, csak egy egyszerű fogfájás kínozza, amikor időpontot kért a fogorvoshoz. A rutinellenőrzés azonban az életét mentette meg, miután egy gyanús jel miatt azonnal kórházba küldték. A south wingfieldi targoncavezetőnél akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak – írja az UNILAD.

Ethan Harrisonnak már egy hónapja fájt a bölcsességfoga, és más tünetei is voltak: nehezen vette a levegőt, lázas volt, és egy ciprusi nyaralás után megduzzadt egy nyirokcsomója is. A család mindent a fogára fogott, ám a fogorvos a duzzadt nyirokcsomó láttán azonnal a háziorvoshoz küldte.

A vérvétel eredménye 12 órán belül megérkezett, ami után a családnak azonnal a sürgősségi osztályra kellett sietnie.

Ethan édesanyja, a 37 éves Roxy Bond szerint a diagnózis sokkolta őket.

„Amikor megszületett a diagnózis, nagyon irreálisnak tűnt, és egyszerűen nagyon-nagyon váratlan volt” – mondta.

A kórházi csapat közölte velük a megdöbbentő tényt: ha a fiú nem kerül időben orvoshoz, már csak hetei lettek volna. „A kórház csapata azt mondta, ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna hátra az életéből.”

A fiút május 17-én vették fel a Chesterfield Royal Hospitalba, ahol azonnal megkezdték a kezelését. Ethanre négy kemoterápiás ciklus vár, az első már el is indult. Várhatóan egy hónapig lesz kórházban, de a teljes felépülése akár egy évet is igénybe vehet.

Az édesanyja elmondta, fia, aki korábban sosem volt kórházban, most csontvelő-biopsziákon és folyamatos vérvételeken esik át, de mindent humorral visel.

„Eddig humorral reagált, semmi sem rendítette meg. Annyit mond csak: »Micsoda kényelmetlenség.«”

Roxy Bond hozzátette, hogy nagyon büszke a fiára, ahogyan a helyzetet kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Évtizedekig tehetetlenek voltak az orvosok, most egyetlen tabletta adhat új esélyt a hasnyálmirigyrákos betegeknek
Az új gyógyszer a daganatok több mint 90 százalékát hajtó KRAS-mutációt célozza, amivel szemben eddig nem volt hatásos terápia. A fejlesztő már megkezdte az engedélyeztetést, így a szer hónapokon belül elérhetővé válhat.


Egy naponta szedhető tabletta majdnem megduplázta az előrehaladott hasnyálmirigyrákos betegek túlélési idejét, miután sikerült kikapcsolnia azt a fehérjét, amelyet a tudomány évtizedekig „megfoghatatlannak” tartott.

A daraxonrasib nevű gyógyszer harmadik fázisú klinikai vizsgálatának eredményeit múlt vasárnap mutatták be. Az adatok szerint a szerrel kezelt, előrehaladott, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek átlagosan 13,2 hónapig éltek, szemben a hagyományos kemoterápiát kapó csoport 6,7 hónapos túlélésével – írta a ScienceAlert.

Az új tabletta összességében 60 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát az 500 beteg bevonásával zajló kutatásban.

A betegek számára fontos szempont, hogy a daraxonrasib egy szájon át szedhető tabletta, és bár okoz mellékhatásokat, a páciensek életminősége javult és a fájdalmaik is csökkentek a kemoterápiához képest. A leggyakoribb panasz a betegek körülbelül 86–88 százalékát érintő bőrkiütés volt, de sokan küzdöttek szájüregi gyulladással, hasmenéssel, hányingerrel és hányással is.

Ennek ellenére a súlyos mellékhatások miatt jóval kevesebben hagyták abba a kezelést, mint a kemoterápiás csoportban.

A tudományos áttörés lényege, hogy

a gyógyszer egy olyan célpontot támad, amelyet évtizedekig elérhetetlennek tartottak.

A hasnyálmirigyes daganatok több mint 90 százalékát a KRAS gén mutációja hajtja, ami a sejtek növekedését szabályozó kapcsolót tartósan „bekapcsolt” állapotban tartja. A daraxonrasib nem közvetlenül ehhez a fehérjéhez kötődik – aminek sima a felszíne –, hanem egy másik molekula segítségével hoz létre egy komplexet, ami már képes leállítani a rákos sejtek szaporodását vezénylő jelátvitelt.

A gyógyszert fejlesztő cég bejelentette, hogy benyújtja a vizsgálat adatait a hatóságokhoz; az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság május elején engedélyezte a kiterjesztett hozzáférési programot.

Christopher Lieu, a Coloradói Egyetem onkológus professzora szerint a siker új utakat nyithat a kutatásban.

„Arra számítok, hogy egyre több klinikai vizsgálat indul, amelyekben a KRAS‑gátlókat más gyógyszerekkel kombinálják, hogy megelőzzék a tumorok kezeléssel szembeni rezisztenciáját.”

A hasnyálmirigyrák elleni harcban az utóbbi időben több ígéretes irány is megjelent. Spanyol kutatók egy „hármas csapás” koncepciót teszteltek, amely egyszerre több ponton támadva igyekezett megelőzni a gyors rezisztenciakialakulást. Ezzel párhuzamosan a diagnosztikában egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus adott reményt, amely más okból készült CT-felvételeken képes volt évekkel korábban kiszúrni a betegség jeleit.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk