KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Aki ad, az a leggazdagabb” – interjú a Családok a családokért jótékonysági akció elindítóival

A civil kezdeményezést Horgas Péter díszlettervező és Koskovics Éva coach indították el a koronavírus első hulláma alatt: a tehetősebb családoktól azt kérték, mondjanak le családi pótlékukról a szegényebbek javára.
Sándor Zsuzsa - szmo.hu
2020. december 04.


Link másolása

A Családok a családokért jótékonysági akciót Horgas Péter, a neves díszlet-és-látványtervező, illetve Koskovics Éva coach indították el. Civil kezdeményezésük médiaarca Hevér Gábor, színész. Közös bennük, hogy mindannyian Nagykovácsiban laknak, s az is, hogy úgy gondolják: ha a gazdagabb családok támogatják a szegényebbeket, azzal saját gyermekeik jövőjét is boldogabbá tehetik.

– Tavasszal, a covid első hulláma alatt indították el a Családok a családokért civil kezdeményezésüket. Holott önök sem voltak könnyű helyzetben.

– Koskovics Éva: Naponta hallhattunk híreket arról, hányan veszítették el a munkájukat. Én is hasonló helyzetbe kerültem: coach-ként, trénerként az ügyfeleim sorra mondták vissza a megbízásokat, a folyamatban lévő munkáim is leálltak. De én a szerencsések közé tartozom, a férjem a korlátozások idején is dolgozott, kapta a fizetését. Tudtam, hogy nem fogunk éhen halni. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni, mi lesz azokkal, akik nálam is sokkal rosszabb helyzetben vannak. Az eredeti végzettségem közgazdász, ezért mindig is foglalkoztattak a gazdasági szabályzók, az adórendszer. Értem én, hogy a családi pótlék alanyi jogon mindenkinek jár, de mindig zavart, hogy a milliárdosoknak ugyanúgy, mint a nincsteleneknek, akiknek, ha nincs munkájuk, egyéb bevételük, akkor lehet, hogy ebből kell megélniük és gondoskodniuk a gyerekeikről.

– Ráadásul a családi pótlékot 2008 óta nem emelték, az összege tizenkét évvel ezelőtt és ma is gyermekenként átlagosan 15 ezer forint.

– KÉ: Mi Nagykovácsiban lakunk, itt elég sok a jómódú ember. Az jutott eszembe, mi lenne, ha megkérdeznénk a tehetősebb családokat: hajlandóak lennének-e lemondani a családi pótlékukról a szegényebb családok javára. A férjem arra bíztatott, vágjak bele és keressem meg Horgas Pétert, akit jól ismerünk, szintén itt lakik a településen, és már korábban is sokat tett a gyermekéhezés ellen, és más hasonló civil akcióikat is vezetetett.

– Horgas Péter: Amikor Éva megkeresett, rögtön igent mondtam neki.

Sokan mondják, hogy az állam a családi pótlék emelésével tudna a leggyorsabban segíteni a legszegényebb szülőknek és gyerekeiknek. Ha viszont a kormány nem hajlandó erre, akkor nekünk, civileknek kell valamit tenni.

Nem hagyhatjuk cserben a járványhelyzet miatt bajba jutott honfitársainkat. Nekem is van több olyan ismerősöm, akiknek ez a 15 ezer forint nem tétel az otthoni költségvetésben. A hiányát észre sem veszik. Leginkább az ő jóindulatukra és empátiájukra számítottunk.

– A jótékonysági akcióknál az egyik legkényesebb kérdés az átláthatóság. Aki támogatni szeretné az önök kezdeményezést, honnan tudhatja, hogy a pénze el is jut a rászorulókhoz?

– HP: Hamar beláttuk Évával, hogy mivel nem vagyunk ott a szegénytelepeken, innen, Nagykovácsiból nem tudjuk megítélni, kiket is kellene leginkább támogatni, és nem tudunk eljutni hozzájuk. Ezért felkértünk tíz olyan civil szerveztet együttműködésre, akiknek nagy tapasztalatuk van a hátrányos helyzetűek gondozásában. Persze ők is ingyen vesznek részt ebben az országos programban. A mi feladatunk Évával a pénzgyűjtés. A gyermekéhezés ellen küzdő, és általam vezetett Nemzeti Minimum Alapítvány erre a célra nyitott alszámlájára lehet utalni. Amikor összejön 150 ezer forint, szétosztjuk egyenlően a tíz szervezet között, és ők választanak ki egy-egy családot, akiknek a családi pótlék összegét átadják. De előfordul az is, hogy a 15 ezer forintot is megosztják, mert annyian vannak nehéz helyzetben. Az egyiknek gyógyszerre, a másiknak élelemre, áramszámlára kell a pénz.

– KÉ: Abban is megállapodtunk a civil szervezetekkel, hogy pontosan dokumentálják, és rövid történetekben, név nélkül megírják, kikhez jutott el a támogatás, és a beszámolóikat a Facebookon létrehozott Családok a családokért oldalunkon közzé tesszük. így bárki nyomon követheti, hogy a felajánlásaival kiknek segített. A támogatások főleg a Nagykovácsi környékén lévő települések szegényekhez jutottak el. Sokan azért nem tudnak dolgozni, mert beteg gyereket nevelnek, vagy mert ők maguk betegek, és egyedül maradtak. Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor idős nagyszülő neveli az unokáit. Fennáll a veszélye annak, hogy ha ezek az emberek nem kapnak segítséget, a gyámügy elveszi tőlük a gyerekeket.

– Könnyű ilyen időszakban pénzt gyűjteni a szegények javára?

– HP: Ha azt nézzük, hogy tavasz óta már százötven családnak tudtunk támogatást nyújtani, akkor ez fantasztikus eredmény, jóval több, mint amire számítottunk. Kaptunk cégektől is nagyobb összegeket, de az adakozók egy része maga is szegény, ő is inkább segítségre szorulna. Az embernek sokszor elszorul ettől a szíve.

– KÉ: Például az egyik idős bácsi azt mondta, neki nagyon kevés a nyugdíja, de ha elfogadunk tőle kétezer forintot, szívesen adja.

Azt látjuk, hogy akik nélkülöznek, sokkal inkább átérzik a náluk is szegényebbek sorsát. A gazdagság és a vagyon pedig – tisztelet a kivételnek – inkább önzővé tesz.

Akinek az életében túl nagy szerepet játszik a pénz, az mintha kevésbé lenne fogékony mások szenvedéseire. És gyakran épp azok a legközönyösebbek, akiknek hatalmuk is lenne a cselekvésre. Megkerestük a környékbeli önkormányzatokat is, hogy álljanak a kezdeményezésünk mellé. Nem pénzt kértünk tőlük, csupán annyit, hogy népszerűsítsék ezt a jótékonysági ügyet, adjanak hírt róla. De a polgármesterek nem is reagáltak, kivéve Budaörsöt, ahol Wittinghoff Tamás azonnal megjelentette a felhívásunkat a helyi internetes oldalakon.

– HP: A polgármesterek többsége a saját kerületük vagy településük lakóit is alig ismerik, de arról, hogy tőlük ötven kilóméterre milyen nyomorban élnek emberek, fogalmuk sincs. És mintha nem is nagyon érdekelné őket. Pedig nem 150 család szorulna segítségre ebben az országban, hanem több százezer. A lakosságnak minimum a fele egzisztenciálisan nagyon nagy bajban van.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Balogh Levente kifizette egy földrajztanár 1,5 millió forintos tartozását
A Cápák között legutóbbi adásában Balogh Levente elmondta, hogy nem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.

Link másolása

Elindult a Cápák között új évada, amelynek legutóbbi adásában többek között Mándli Péter földrajztanárt ismerhették meg a nézők, aki egy olyan applikációval jött, amelynek célja, hogy rendhagyó módon tanítsa az embereket az aznapi dátumhoz köthető érdekes tényekkel.

A tanár 2016 nyarán kezdte el gyűjteni az információkat, és idén indította el webapplikációját, melyre összesen másfél millió forintot költött eddig. Ennek fejlesztéséhez további 5 milliót kért a befektetőktől, amiért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából.

"Az a dilemmám, hogy ebből akkora sztori nem tud kerekedni, ami a befektetőnek megtérülést hozna. Ha a befektető akar ebből először jóllakni, akkor az meg egy unfair helyzet, mert te leszel az, aki ezen dolgozik. És csak azért dolgozni, hogy ez megtérüljön, közben meg te vagy a tanár, aki értéket ad, és teremt valamit. Üzletileg ebbe én nem tudok befektetni, de közben meg veled a szívem"

– mondta Balogh Petya, majd kiszállt a földrajztanár által kínált üzletből.

Végül Balogh Levente is megerősítette, hogy számára sem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Esztergomi robbantás: üzent a meghalt kommandós felesége
A 34 éves korában meghalt TEK-es özvegye még fel sem fogta, hogy mi történt. A család számára gyűjtést szervezetek a kollégák.

Link másolása

Összetört férje elvesztése után, de hálás a sok segítségért – ezt üzente az esztergomi robbantásban meghalt TEk-es özvegye, miután gyűjtés indult a két kisfiával egyedül maradt családanyának, írja a Blikk.

Az özvegy még fel sem fogta a történteket, de minden erejével azon van, hogy a gyerekeket a lehető legmegfelelőbben ellássa.

A 34 évesen elhunyt Kónya Gábor Lajos hét éve dolgozott a TEK-nél. Az RTL szerint egy hathónapos és egy három és fél éves gyermeket hagyott hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Gyűjtés indult a két pici gyereket maga után hagyó, 34 évesen hősi halált halt rendőr családjának
A gyűjtést szervező alapítványt egy rendőrnő alapította egy kolléganője halála után, hogy nehéz helyzetbe került rendőrcsaládoknak nyújtson támogatást. Most Kónya Gábor Lajos családjának szeretnének segíteni.

Link másolása

Kónya Gábor Lajos 34 éves kétgyermekes édesapa halt meg szerdán este az esztergomi robbantásban - számolt be róla az RTL Híradó. A férfi hét éve szolgált a terrorelhárítóknál, a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította.

Kónya Gábor Lajos állhatott a legközelebb a robbanáshoz, így esélye sem volt túlélni.

A holttestét csütörtök hajnalra sikerült kiemelni a romok alól.

A ZoNa Alapítvány most gyűjtést indított a hátramaradt kèt pici gyermek részére:

Az alapítványt Kosztolánszkyné Alexa Hajnal, a BRFK Bűnügyi Főosztályának főnyomozója hozta létre, hogy nehéz helyzetbe került rendőrcsaládoknak nyújtson támogatást. A nemes kezdeményezést egy kolléganője betegsége és halála után hívta életre.

„Egy jótékonysági összejövetelt szerveztem az ismerősök körében, kire-kire rábízva, hogy milyen mértékben tud hozzájárulni a közös felajánláshoz, majd az összegyűlt adományt átadtam a megözvegyült férjnek. Ebből az eseti kezdeményezésből, az itt megtapasztalt segítségnyújtás örömét megismerve döntöttem el, hogy a hasonló helyzetbe került rendőrcsaládoknak máskor is megpróbálok támaszt adni”

- mondta korábban a nyomozó az indulásról. Az alapítvány nevét két kislánya, Zoé és Léna neveinek összevágásából alakította ki.

A robbantásban megsérült, nem intenzív osztályon ápolt rendőröket Pintér Sándor belügyminiszter is meglátogatta a kórházban a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Három hónappal az esküvőjük után halt meg rákban az angol kapus felesége, meghatóan tisztelegtek előtte csapattársai
A kedd esti Derby County-mérkőzésen róluk szólt minden. A kapus pár hete szerződött a csapathoz, és nyáron volt az esküvője is.

Link másolása

A Derby County futballistája, Josh Vickers több éves küzdelem után elvesztette feleségét, Laurát, aki rákban halt meg.

A 27 éves Rams-kapus, (a csapatot így hívják a helyiek), aki az Arsenalban kezdte pályafutását, az Instagramon dokumentálta felesége, Laura hosszas küzdelmét, beleértve a számos kemoterápiás kezelést - írta a Daily Mail.

Josh egy érzelmes posztban osztotta meg a szívszorító hírt, hogy a felesége meghalt, mindössze három hónappal azután, hogy összeházasodtak.

„Annyiszor próbáltam leírni, és még mindig nem találom a megfelelő szavakat, nem tudom, hogy valaha is fogom-e. Kedd este a feleségem elvesztette a rák ellen folytatott hosszú küzdelmét...”

- írta.

„Laura a legerősebb, legbátrabb és legszeretetreméltóbb ember, akivel valaha találkoztam. Mindazok ellenére, amin keresztülment, végig mosolygott, és soha nem hagyta, hogy bármi is akadályozza abban, hogy jól érezze magát, és életre szóló emlékeket szerezzen. Sírtunk, nevettünk és táncoltuk át magunkat néhány nehéz időszakon” - tette hozzá a megtört játékos.

„Minden együtt töltött pillanatot meg fogok becsülni az első találkozástól kezdve egészen addig a pillanatig, amikor békésen eltávoztál. Tudom, hogy figyelsz rám, és továbbra is inspirálsz minden nap” - írta még a posztban.

Természetesen Vickers csapattársai is megosztották támogatásukat, Martyn Waghorn egy csapatfotót posztolt a „mindannyian veled vagyunk, haver” felirattal, a Rams pedig „Josh 31” feliratú mezben melegített be a Carlisle elleni mérkőzésre. Aztán a meccs 18. percében James Collins gólja után a magasba tartották a feliratot.

A klub az X-en (a korábbi Twitteren) tisztelgett Vickers előtt, és a győzelem után megosztott egy csapatfotót, amelynek felirata egyszerűen így szólt: „Joshért”.

A kapus mindössze 13 hete írt alá a Ramshez, a hírt akkor az Instagramon keresztül jelentette be, mondván, hogy „nagyon örül” a váltásnak. Alig három héttel korábban, június 1-jén posztolt a Laurával való esküvőjéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk