Betiltották az ellenzéki összefogást, nem állíthat több párt közös listát Albániában
Jövő áprilisban választásokat tartanak Albániában, a kormányzó szocialisták pedig fél évvel a voksolás előtt úgy döntöttek, alaposan átírják a választási rendszert.
A parlament már el is fogadta a törvényt, amelynek szavazásánál a jobboldali ellenzék képviselői meg sem jelentek, mert szerintük „az országot bűnözők vezetik.”
Az új törvény értelmében ki van zárva a lehetőség, hogy több párt közös listát állítson, így lényegében megtiltották az itthon is jól ismert ellenzéki összefogás lehetőségét.
Az ellenzék szerint a kormánypárt célja ezzel hatalmának végleges bebetonozása. A parlamenti bejutási küszöb egyébként 1 százalék lesz, és a választók a támogatott párt jelöltjei közül hármat is bejelölhetnek a szavazólapon, akár külön is, közülük kerülnek majd ki a listáról bejutott képviselők.