Az egész ország felfedezte Jocó bácsit
Balatoni József, azaz Jocó bácsi már azelőtt is tekintélyes rajongótáborral rendelkezett, hogy másfél héttel ezelőtt portrécikket szenteltünk neki: Facebook-oldalát 4200-an követték, és a Pesten Hallottam csoportban is százával - sőt, inkább ezrével - kapta a lájkokat minden bejegyzése.
A fentiek ellenére az országos média nem igazán szentelt neki figyelmet, leszámítva persze az RTL Klub 1 perc és nyersz című műsorában való szereplését. Azután viszont, hogy megjelent az interjúnk, alapjaiban változott meg a helyzet: a cikket majdnem 25 ezren olvasták, és olyan láncreakciót indított el, amit még sosem tapasztaltunk portálunk lassan ötéves fennállása alatt.
Jocó bácsi videoüzenete az interjú megjelenése után nem sokkal:
Posted by Jocó bácsi világa on Rum headache day, Octobarrr 11, 2015
Először a Petőfi rádió hívta meg egy másnap reggeli beszélgetésre, majd jött az igazi bombahír: Tóth Balázs, a balatonlellei Alka Apartmanház tulajdonosa felajánlott egy 5 napos szálláslehetőséget az egész osztályának - ugyebár pont egy ilyen balatoni kirándulásra szerette volna közösségi összefogással előteremteni a pénzt, miután az RTL-en végül nem jött össze a nyeremény.
A dolog azonban nem állt meg itt. A Jocó bácsi világa Fb-oldal a mai napig 2300 új követővel gazdagodott, maga Jocó pedig sorra kapja az újabb és újabb felkéréseket. Forgatott vele és osztályával a Petőfi TV, cikkezett róla egy sor internetes oldal. Nemrégiben hosszú posztot is szentelt a dolognak, idemásoljuk szó szerint:
Figyelem, kivételesen komoly poszt következik, kendőzetlenül őszintén.
Az elmúlt időszakban fenekestül felfordult az életem. Másfél hét alatt 14 interjút adtam, újságoknak, tv-ben, rádióban. Igen, igen élvezem, persze, hisz ha nem, akkor nem tenném. Rengeteg kedves, bíztató levelet, kommentet kapok, az emberek szeretettel fordulnak felém, ami nagyon jól esik. De azért vannak más jellegű észrevételek, de ez nem baj. Most egyben reagálnék mindenre, ami bennem kavarog és amik felmerültek.
"Celeb lettél!"- igen, a klasszikus értelemben igen, hisz hirtelen, egy dolog miatt felkaptak és népszerű lettem. De ezt vállaltam.
"Az ország legnépszerűbb tanára"- pillanatnyilag lehet. De ez csak azért, mert jókor voltam jó helyen és jól menedzselem ezt a dolgot.
"Bárhová elmész?"- nem, van egy szint. De természetesen rádiós és tévés magazinokba, nívós műsorokba szívesen megyek. És szakmai meghívásoknak is szívesen teszek eleget. Mert abból is van, csak az nem kap médiafigyelmet.
"Az ország legjobb töritanára"- biztos nem. Hiszem, hogy mindenkinél van jobb. Nálam biztos.
"Ez már nem a gyerekekről szól, ez öncélú magamutogatás."- valóban ez már nem csak a gyerekekről szól. De róluk is. Magamutogatás? Hát van tükröm, köszönöm, de öncélúan biztos nem mutogatnám magam. Én egyszerűen célul tűztem ki magam elé, hogy megmutatom, hogy lehet így is. És ha néhány gyereket kicsit másképp tanítanak a hatásomra, akkor már nyertem. Rengeteget.
"Ha van egy kis pénzem, azt inkább beteg gyerekeknek adom és nem szórakozásra."- Rendben, köszönöm, tégy így. Beteg gyerekeknek rengetegen gyűjtenek. Én is adok, természetesen. De én most a saját, "hétköznapi" gyerekeimnek gyűjtök. A felfogás demagóg, de ez van. Senkitől sem kuncsorogtam pénzt, aki meg ad, attól nagyon megköszönve elfogadom.
"Biztos rájuk költöd?"- nem, már vettem két cipőt... Ugyanmár. Magamat köpném szembe, ha nem rájuk fordítanám az egészet. Egész eddig költöttem rájuk, saját pénzből. Sőt, a közös gyűjtéshez én is mindig teszek. De aki nem hiszi, az ne tegye. Senkinek sem tartozom elszámolással a gyerekeken kívül. De azért a szülőket meg lehet kérdezni nyugodtan!
"Nehogy elszállj!"- nem szokásom. Belül egy őszinte, 5 éves kisfiú vagyok és maradok is. Kinek hol több, hol kevesebb, hol meg nincs önbizalma. És aki folyton kételkedik, jól és jót cselekszik-e. Egy biztos: sokkal magabiztosabb lettem, de ezt lehet persze elszállásnak venni. Mert akkor igen.
"Elfelejted honnan jöttél!"- nem, soha. Hálás vagyok Papkeszinek, Pápának, Pécsnek és azoknak az embereknek, akiktől rengeteget kaptam. De azért azt sem felejtem, hogy a szülőhelyemen nem kellettem (most már mondhatom, hogy szerencsére), mert pályakezdőből nem kérünk, van más, aki jobb hátszele van. Persze, most már kellenék. Hát, köszönöm, már nem élnék vele. De attól még nem felejtem el ki vagyok. Mert egy 5 éves kisgyerek.
Hát valahogy így vagyok én most. A gyerekek nagyon büszkék, sokan szeretnek és elismerik a munkámat. A barátaim aggódva nézik, hogy nőnek a táskák a szemeim alatt a fáradtságtól... Igen, ember vagyok és elfáradtam. És bámulok ki tovább a vonat ablakán és várom a percet, hogy végre megölelhessem a családomat. Mert most pihenek. Mert kell...
A Szeretlekmagyarország.hu mindig örömmel áll a pozitív üzenetű civil kezdeményezések mellé, így különösen jó érzés számunkra, hogy katalizátorai tudtunk lenni ennek a mesébe illő történetnek. Nem állítjuk, hogy nélkülünk nem valósulhatott volna meg, de azt talán ki lehet jelenteni, hogy nem feltétlenül így, illetve nem pont most. Emiatt az egész kicsit számunkra is sikersztori.
Oszd meg ezt a cikket, ha te is örülsz Jocó bácsi sikerének!
