Autóbalesete után öngyilkos lett egy férfi Lukácsházánál
A férfi árokba borult az autójával, majd kimászott a kocsiból, és elfutott egy földúton. Az egyik szemtanú utána ment, de egy bokros részen elveszítette.
Szerda délután szenvedett balesetet egy Fiat Scudo kisteherautó sofőrje a 87-es úton. A férfi Kőszeg felől Szombathely irányába haladt, amikor a jármű Lukácsháza határában hirtelen balra egy kis mellékútra akart bekanyarodni. A sofőrnek az út mellé sikerült kormányozni a járművet, ami az út menti árok feletti hídról ezért lecsúszott, majd a jobb oldalára borult - írja a sonline.hu.
A balesetet szemtanúk is látták, akik azonnal megálltak segíteni a férfinak.
A Fiat vezetője kimászott az oldalán fekvő autóból, majd elfutott egy földúton.
Az egyik szemtanú utána eredt, de egy bokros részen szem elől tévesztette, így visszament a baleset helyszínére.
Nem sokkal később egy Ford is megállt a helyszínen, hogy kell-e segítség. A szemtanúk elmondták neki, hogy a sofőr elfutott, így a Ford vezetője továbbment Kőszeg felé, majd mikor már a rendőrök és a tűzoltók is a helyszínen voltak, visszajött, és elmondta, hogy Kőszeg irányában az úttól jónéhány száz méterre az egyik villanyoszlopon mintha egy emberalakot vélt volna látni.
Kiderült, hogy a Fiat vezetője az, aki a baleset helyszínétől közel egy kilométerre egy villanyoszlopra, körülbelül három méteres magasságban egy kötéllel felakasztotta magát. A negyvenes éveiben járó férfi életét már nem tudták megmenteni.
Az eset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
Szerda délután szenvedett balesetet egy Fiat Scudo kisteherautó sofőrje a 87-es úton. A férfi Kőszeg felől Szombathely irányába haladt, amikor a jármű Lukácsháza határában hirtelen balra egy kis mellékútra akart bekanyarodni. A sofőrnek az út mellé sikerült kormányozni a járművet, ami az út menti árok feletti hídról ezért lecsúszott, majd a jobb oldalára borult - írja a sonline.hu.
A balesetet szemtanúk is látták, akik azonnal megálltak segíteni a férfinak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtélyes eltűnés a Pilisben: nem értik, honnan és hogyan küldte az utolsó üzenetet Niki, mielőtt nyoma veszett
A nő utoljára vasárnap jelentkezett, a készüléke hétfőn már nem volt elérhető. A hatóságok vizsgálják, milyen eszközről mehetett az utolsó üzenet, és részletesen ellenőrzik, kikkel beszélt és kikkel találkozott az eltűnést megelőző napokban.
Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.
„Egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett” – mondta a testvére, Kaszás Andrea, aki szerint a hiány borzasztóan megterhelő az egész családnak. Egy barátnője, Anna úgy fogalmazott: Nikolett gyakorlott túrázó, kizárt, hogy baleset érte.
„Az eltűnés legnagyobb rejtélye az utolsó üzenet”
– mondta Horváth Zsolt nyugalmazott nyomozó. Szerinte nem biztos, hogy azt mobilról küldték, „az sem zárható ki, más küldte a lány nevében”. Hozzátette: a rendőrség ilyenkor minden lehetséges körülményt ellenőriz, a kapcsolatoktól és utazási tervektől kezdve az egészségi és lelki tényezőkig.
A hatóság elrendelte a körözést, és tételesen visszanézi Nikolett legutóbbi napjait: hol járt, kivel beszélt, kivel találkozott. Az ügy a budapesti rendőröktől a pest vármegyeiekhez került.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) vezetője, Balázs László azt mondta: az esti és késő esti órákban Nikolett a közösségi profilján beszélt a párjával, és azt is kiemelte, hogy „a kirándulás jól sikerült”. Emiatt a túraútvonal célzott átvizsgálása sokáig nem tűnt indokoltnak. Információik szerint a kommunikáció vélhetően nem a mobilkészülékről ment, hanem más eszközről. A szervezet kapcsolatban áll a rendőrséggel, és ha kell, azonnal megkezdi a keresést ott, ahol ezt a hatóság jelöli.
Csütörtök délben a rendőrség kérésére a HUNGO önkéntesei mégis átnézték a Spartacus-tanösvény egy veszélyes, meredek szakaszát. A kiemelt pontokat gyalog és drónnal is átfésülték, de lapzártánkig nem hozott eredményt a keresés.
A Blikk időközben megtudta, hogy már nem Budapesten keresik a nőt, a körözést a monori rendőrök viszik tovább.
Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottja, ahogy a tetőről leugorva menekül a gyilkosság helyszínéről
A felvételen a férfi a tetőről a fűre ugrik, majd egy erdős rész felé indul. A hatóságok szerint Converse cipőt, fekete hátizsákot és amerikai zászlós, sasos pólót viselt.
A rendőrség bemutatott egy videót, amin a feltételezett elkövető látható pillanatokkal a Charlie Kirk elleni merénylet után menekülés közben. Utah kormányzója, Spencer Cox a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy a gyanúsítottról készült videó mellett magyarázatot fűznek a korábban nyilvánosságra hozott fotókhoz is, írja a BBC.
A videó azzal az épülettel indul, ahonnan a végzetes lövést leadták.
Egy feketébe öltözött alak a tetőn fut az épület sarka felé, lemászik a peremén, a fűre ugrik, majd egy közeli úthoz sétál, átkel rajta, és bemegy egy erdős területre.
A hatóságok szerint az illető napszemüveget, Converse cipőt és egy jellegzetes fekete pólót viselt, amelyen amerikai zászló és sas látható.
A felvételt itt lehet megnézni:
A rendőrség a nyilvánosság segítségét kérte a tettes kézre kerítéséhez. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy eddig hétezernél is több bejelentés és tipp érkezett a lakosságtól, ami az FBI szerint a 2013-as bostoni maratoni robbantás óta a legnagyobb szám egy ügyben. Több mint kétszáz kihallgatás történt a merénylettel összefüggésben. A rendőrök arra kérnek mindenkit, hogy minden fotót vagy videót küldjenek el az FBI-nak, ami kapcsolódhat a szerdai merénylethez.
Az FBI korábban két fotót is nyilvánosságra hozott a feltételezett elkövetőről:
A rendőrség bemutatott egy videót, amin a feltételezett elkövető látható pillanatokkal a Charlie Kirk elleni merénylet után menekülés közben. Utah kormányzója, Spencer Cox a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy a gyanúsítottról készült videó mellett magyarázatot fűznek a korábban nyilvánosságra hozott fotókhoz is, írja a BBC.
A videó azzal az épülettel indul, ahonnan a végzetes lövést leadták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két holttestet találtak egy szegedi lakásban szerdán a rendőrök – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint egy férfi és az élettársa volt az áldozat.
A férfi munkahelyén feltűnt, hogy nem jelent meg dolgozni, ezért kollégái keresni kezdték.
Végül a rendőrök derítették ki, mi történt.
A portál olvasója szerint a rendőrség a helyszínen egész napos szemlét folytatott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják.
A hatóság szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Ez azt jelenti, hogy baleset vagy öngyilkosság történt.
Két holttestet találtak egy szegedi lakásban szerdán a rendőrök – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint egy férfi és az élettársa volt az áldozat.
A férfi munkahelyén feltűnt, hogy nem jelent meg dolgozni, ezért kollégái keresni kezdték.
Végül a rendőrök derítették ki, mi történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csütörtökön este a Salt Lake City-i FBI képeket tett közzé egy férfiről, aki feltételezéseik szerint az elkövetője lehet annak a merényletnek, melynek során nyakon lőtték Charlie Kirk jobboldali influenszert, írja a BBC.
A feltételezett elkövető mindkét fotón fekete napszemüveget, fekete pólót és szintén fekete baseball-sapkát visel.
A hatóságok a nyilvánosság segítségét kérik a személy azonosításához. Ezek az első képek, amelyeket a rendvédelmi szervek arról az emberről tettek közzé, akiről úgy vélik, köze lehet Kirk halálához. Az alábbiakban láthatók a fotók:
We are asking for the public's help identifying this person of interest in connection with the fatal shooting of Charlie Kirk at Utah Valley University. 1-800-CALL-FBI Digital media tips: https://t.co/K7maX81TjJpic.twitter.com/ALuVkTXuDc
Az FBI néhány órával ezelőtt azt is bejelentette, hogy megtalálták a gyilkos fegyvert egy erdő területen. Azt is közölték, hogy feltehetően egy egyetemista korú lehetett a merénylet elkövetője: