„Anyukám egyedülállóként fogadott örökbe és nevelt fel. Ha ő nincs, ma már talán nem élnék”
Trencsényi Beatrix a Facebook-oldalán osztott meg egy Kásler Miklósnak címzett levelet, melyben leírja élettörténetét és kéri az emberi erőforrások miniszterét, hogy ne lehetetlenítse el az egyedülálló szülők örökbefogadását.
A levelet a szerző engedélyével, teljes terjedelmében közöljük.
„Bevallom, gondolkodom egy ideje azon, hogy megírjam-e ezt a posztot, de megérintett ez a dolog és úgy érzem, ez az a pont, hogy nekem, mint érintettnek igen is, fel kell emeljem a szavam” - kezdi levelét Beatrix.
„A lentebbi első képen az látható, amint anyukám hazahoz magához Budapestre. Születésem után, az aki a világra hozott a papírok szövegét idézve nem tudott és nem is kívánt nevelni, így állami gondozásba kerültem, addig a napig, amíg anyukám (akkor még csak leendő) nem írt egy nagyon szép levelet az érintetteknek, melyben vázolta, hogy sajnos neki nem lehet gyeremeke, de nagyon szeretne egy kislányt. Az égiek tették dolgukat, s nem sokkal később, a fentebb említett kép elkészülhetett.
Anyukám EGYEDÜLÁLLÓ volt. Egyedülállóként fogadott örökbe és nevelt fel. Ha ő nincs, ma már talán nem élnék, de hogy nem lehetne az a minőségű életem, ami ma, az biztos.

Itt térnék a második képre. A kép az Google Maps azon pontját mutatja, ahova eleinte hivatalosan be voltam jelentve. Nem, a ház nem vezet Narniába, s alatta sem található egy palota.
Ez, vagy hasonló lett volna az életem, mert minden statisztika, minden arra mutat, hogy nem nagyon kínálkozik hatalmas és csodás életút az állami gondozásból kikerültek számára.

Az ön által aláírt törvény okán, egyedülálló szülő csak akkor fogadhat örökbe gyereket, ha minden kötél szakad, a sor legvégén, de leginkább sehogy.
Egy egyedülálló nőként örökbefogadott és felnevelt anya gyerekeként mondhatom, mentális fejlődésem rendben volt, tisztában vagyok a ferfi és női szerepekkel, tudok fúrni, villanykörtét cserélni, megfelelően és biztonságosan tüzet gyújtani, főzni, mosni, tehát mindent, amit egy anya és apa mellett felcseperedett egyén.
Nem, nem kellett hozzá másik fél. Amit tudott anyukám megtanított nekem, amit nem, keresett valakit aki megteszi. De őszinte leszek 99,99%-ban tőle van minden tudásom.
A fentebb említett törvény által majdnemhogy inkompetensnek nevezett egyedülálló szülőként felnevelő anyukám minden hétvégén kirándulni vitt, külföldre is, taníttatott, egyetemre járatott, nyelvkurzusokra, rajz órákra, tánc órákra, beszéd órákra, támogatott, amikor azt mondtam katonai ügyész akarok lenni, amikor azt mondtam masszőr, amikor azt, hogy varrónő, vagy színésznő, vagy királylány. Magas az IQ-m, együttérző vagyok, s mindez azért, mert nem hagytak egy nevelőintézetben, ahol sokadmagammal a figyelemért és a jobb életkörülményekért kellet volna küzdenem.
Anyukám és én meglátogattuk az intézményt, ahonnan elhozott. Sok gyermek, sok baba volt ott. Miért? Miért nem akarjuk, hogy minden megszületett megkaphassa azt, amit én? Miért nehezítjük meg emberek helyzetét? Mitől félünk? Nem lesz elég pénzük, akaratuk? Őszintén! Mennyi olyan "családot" látni, ahol teher a gyerek, mennyi olyan "családot" látni, ahol ugyan ott van "anya" és "apa", de a gyerek nem fejlődik, bántják, vagy egyszerűen csak van, és nem lesz belőle később a társadalom számára hasznos polgár? Csak nézzünk körbe az utcán, ahol a gyereküket kezelni és nevelni nem tudó "szülők" gyülekeznek! Miért jobb? Miért ér többet valaki, ha papír köti egy másik emberhez? Mit jelent az a papír? Nem lehet elválni, nem lehet elhagyni a gyereket? De. Lehet. Tudjuk. Látjuk.
Sosem gondoltam magam egy drámai pozícióba, csak mert ez történt velem. Kicsi voltam, s később minden arról szólt az életemben, hogy fejlődjek s több legyek. Kívánom ezt minden olyan gyereknek, aki most egy intézményben él, vagy fog élni, hogy legyen egy ilyen ember az életükben, legyen nekik is egy anyukájuk, apukájuk, bárki, aki azt érzi, hogy szeretni és gondoskodni akar róluk.
Sajnos sejtem, hogy ez a törvény csak miattam, nem módosul. Sejtem, hogy ez egy pusztába kiáltott szó lesz, de leírom, háta eljut önhöz, hátha eljut valakihez, aki megérti, s egy nap nem nehezítjük tovább azt, ami így is nehéz.”
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.