FELFEDEZŐ

Álomotthont vett a házaspár, hogy a beteg fiukról gondoskodjanak, de jött a hidegzuhany: képtelenek kilakoltatni a volt tulajdonos ismerősét

Az idős házaspár Down-szindrómás fiuk miatt is választotta a patinás környéken lévő New York-i ingatlant. Ugyanakkor lehet, hogy a volt tulajdonos egykori gondozója legálisan tartózkodhat ott.

Link másolása

2 millió dolláros (közel 725 millió forintos) álomotthonba tervezett költözni egy New York-i pár, hogy méltóképp gondozhassák fogyatékkal élő fiukat, de tervük hamar rémálomba fordult, amikor kiderült: a hát nem üres, egy házfoglaló azt szintén a magáénak tudja.

A 68 éves Susana és Joseph Landa 2023 októberében vásárolta meg az otthont családtagjaik mellett, a csendes New York-i Douglaston lakónegyedben, Queens városrészben – számolt be az ABC7 csatorna.

A rokonokhoz közeli hely tökéletes lett volna fiuknak, Alexnek, aki Down-szindrómás, és könnyen gondozható lenne, ha valami történne a párral.

Azonban még négy hónappal az okirat aláírása után sem sikerült beköltözniük a több millió dolláros otthonba, miközben megpróbálnak megszabadulni a házfoglaló Brett Florestől.

A 32 éves Florest heti 3000 dolláros fizetésért alkalmazta az egykori háztulajdonos a gondozójaként, amíg a férfi 2023 januárjában meg nem halt. Ő pedig azt állítja, a néhai tulajtól kapott engedélyt arra, hogy halála után is a házban lakhasson.

„Egyszerűen nem tudjuk elhinni. Az egész lakásvásárlásunk egy rémálommá vált” – nyilatkozta Susana Landa.

A helyzetet bonyolítja, hogy New York-i házfoglalóknak (angolul squatterek, azaz „guggolók”) vannak bizonyos jogaik. Ők azok, akik törvényes tulajdonjog vagy az ingatlantulajdonos engedélye nélkül birtokolnak egy ingatlant. A törvények szerint pedig „jogellenes bármely olyan személy kilakoltatása vagy kilakoltatásának kísérlete, aki legalább harminc egymást követő napon át jogszerűen lakta a lakóegységet”.

A háztulajdonosok 10 napos felmondást adtak Floresnek a távozásra, majd megpróbáltak bejutni az ingatlanba egy biztosítási ellenőr mellett, de a házfoglaló kihívta a rendőröket. Emellett egy percig sem könnyíti meg Landáéknak, hogy egyezségre jussanak. Az egykori gondozó elkezdte kiadni egy-egy alkalomra a ház egyes szobáit 50 dollárért. A tulajdonosok szerint mindeközben folyamatosan nyitva tartja az ablakokat is, amivel jelentős fűtésszámlát halmoztak fel.

A házaspár bíróságra is vitte az ügyet, ám a tárgyalások Flores viselkedése miatt rendre botrányba fulladtak. 2024 január 9-én például ügyvéd nélkül jelent meg a bíróságon, megakadályozva ezzel a jogi eljárást. Legutóbb pedig csődöt jelentett be, amivel automatikusan lehetővé tette, hogy a házban maradhasson.

Landáék rendkívül elkeseredettek, egyszerűen nem akarják elhinni, hogy semmilyen jogi eszközük nincs arra, hogy kitegyék a kéretlen lakójukat saját ingatlanjukból.

Újabb bírósági tárgyalásukra csak áprilisban kerülhet sor.

via New York Post

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: