A szlovák és a lengyel miniszterelnök is csalódott Magyarország háborús hozzáállása miatt
Eduard Heger és Mateusz Morawiecki szerint felháborító, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.
Eduard Heger szlovák, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteki találkozójuk untán arról beszéltek, Pozsony és Varsó feladata, hogy továbbra is kitartóan segítsék Ukrajnát, ezért az Oroszország elleni szankciók fokozását szorgalmazzák - írja a BBC.
Heger emellett elmondta, csalódott Magyarország hozzáállása miatt, amely nem hajlandó fegyverekkel ellátni Ukrajnát, és a fegyvereket szállító katonai szállítmányokat sem engedi át a területén.
Morawiecki azt is hozzátette:
őt és szlovák kollégáját is felháborította, hogy olyan országok, mint Magyarország és Németország tiltakoztak az Oroszországot célzó szankciók ellen.
A BBC szerint ezek a megszólalások azt sugallják, hogy a V4 országok között szélesedik a szakadás az orosz-ukrán háború miatt. Csehország, Szlovákia és Lengyelország szállít nehézfegyvereket, például tankokat, Magyarország pedig szigorúan semleges marad - fogalmaznak a BBC cikkében.
Eduard Heger szlovák, és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteki találkozójuk untán arról beszéltek, Pozsony és Varsó feladata, hogy továbbra is kitartóan segítsék Ukrajnát, ezért az Oroszország elleni szankciók fokozását szorgalmazzák - írja a BBC.
Heger emellett elmondta, csalódott Magyarország hozzáállása miatt, amely nem hajlandó fegyverekkel ellátni Ukrajnát, és a fegyvereket szállító katonai szállítmányokat sem engedi át a területén.
Morawiecki azt is hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jóestét kívánok mindenkinek, kedves barátaim, a választási eredmény, bár még nem teljes, de érthető és világos. A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam.
Nektek, önöknek köszönöm a rengeteg munkát, soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztunk egyetlen választási kampányban sem. Van is ennek látszatja, hiszen 2,5 millió szavazót sikerült összegyűjtenünk, 2,5 millió ember bízott bennünk a mai napon is.
Kedves barátaim, hogy a… különösen is köszönöm a határon túlról érkezett elsöprő erejű támogatást, és üzenjük a határon túlra, hogy ránk a jövőben is számíthatnak.
Kedves barátaim, hogy a hazánk és a nemzet sorsa számára ez a ma esti választási eredmény mit jelent, és mi ennek a mélyebb vagy magasabb értelme, azt most nem tudjuk, azt majd az idő eldönti.
De akárhogyan is alakult, mi ellenzékből is a hazánkat és a magyar nemzetet fogjuk szolgálni.
Kedves barátaim, a feladat, amely előttünk áll, világos, a kormányzás súlya nem nyomja a vállunkat, ezért most az a dolgunk, hogy a közösségeinket megerősítsük.
2 millió 500 ezer szavazó bízott bennünk, üzenjük meg nekik innen, soha nem fogjuk őket cserben hagyni.
És talán mondanom sem kellene, hiszen több mint 30 éve vagyunk itt együtt, éltünk már meg nehéz és könnyű, szép és szomorú éveket, de egy dolgot mindenki tudhat itt ebben a teremben és az egész országban.
Mi nem adjuk fel. Soha, soha, soha, de soha nem adjuk fel.
Ezek a napok, amelyek előttünk állnak, még a sebek gyógyításáról szólnak, de aztán újra indul a munka, és ebben a munkában mindenkire, mindannyiótokra, mind a 2 millió 500 ezer szavazónkra számítok.
Tisztelt hölgyeim és uraim, mindannyiuknak sok erőt, jó egészséget, és a mainál szebb estéket kívánok. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok. Köszönök mindent. Köszönök mindent. Jó éjszakát mindenkinek.
Videón a beszéd
Jóestét kívánok mindenkinek, kedves barátaim, a választási eredmény, bár még nem teljes, de érthető és világos. A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam.
Nektek, önöknek köszönöm a rengeteg munkát, soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztunk egyetlen választási kampányban sem. Van is ennek látszatja, hiszen 2,5 millió szavazót sikerült összegyűjtenünk, 2,5 millió ember bízott bennünk a mai napon is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erősödik a forint a TISZA győzelmének hírére - 369 az euró, 317 a dollár
Vasárnap este a hétvégi, nem hivatalos piacon látványosan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. A mozgást a közel-keleti feszültség enyhülése és a belpolitikai várakozások is fűthetik.
Vasárnap este nagyot fordult a piac: egy euróért 369, egy dollárért pedig 317 forintot adtak, ami órák alatt bekövetkezett, jelentős erősödést mutat a délutáni jegyzésekhez képest – írja a Telex.
A politikai várakozásokat a külföldi befektetők is figyelik, bár óvatosan. „Reálisan nézve messze vagyunk attól a forgatókönyvtől, hogy Orbán ne uralja a politikai terepet” – mondta Adnan El-Araby, a Barings Eastern Europe Fund társkezelője a Daily News Hungary által szemlézett Bloomberg-cikkben.
Ezzel együtt a piacokon téma, hogy egy esetleges politikai fordulat megnyithatná az utat a befagyasztott, mintegy 18 milliárd eurós uniós források előtt.
Ez az összeg mai árfolyamon körülbelül 6642 milliárd forintot jelent. Ezzel szemben a kormányzati és jegybanki kommunikáció a feszes monetáris kondíciók fenntartásával igyekszik lehorgonyozni az inflációs várakozásokat és biztosítani a forint stabilitását – derül ki a Yahoo Finance egyik tudósításából.
Vasárnap este nagyot fordult a piac: egy euróért 369, egy dollárért pedig 317 forintot adtak, ami órák alatt bekövetkezett, jelentős erősödést mutat a délutáni jegyzésekhez képest – írja a Telex.
A politikai várakozásokat a külföldi befektetők is figyelik, bár óvatosan. „Reálisan nézve messze vagyunk attól a forgatókönyvtől, hogy Orbán ne uralja a politikai terepet” – mondta Adnan El-Araby, a Barings Eastern Europe Fund társkezelője a Daily News Hungary által szemlézett Bloomberg-cikkben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
91,9 százalékos feldolgozottságnál 138 mandátuma van a Tiszának
Ez biztos kétharmadot jelenthet. A Tisza mellett a Mi Hazánk is bekerült a parlamentbe, hét képviselővel. Más párt nem jutott be, így hárompárti parlament jön.