KULT
A Rovatból

8 sci-fi, ami pontosan megjósolta a jövőt

Gondoltad volna, hogy már évtizedekkel ezelőtt megálmodták a tabletet, a vezető nélküli autót és a mobiltelefont is?


A sci-fik írói már a műfaj kialakulásától kezdve gyakran nyújtottak bepillantást a jövő technológiáiba. Elég, ha csak Nemo kapitány hipermodern tengeralattjáróját nézzük Jules Verne regényeiből, vagy az H.G. Wells által leírt űrhajót az 1897-ben megjelent a Világok harcából, de számos másik példát lehetne említeni a mozgóképek megjelenése előttről is.

Utána pedig még átélhetőbbek lettek a jóslatok, hiszen már nem csak elképzelhettük, de a saját szemünkkel láthattuk is őket. Mivel rengeteg film ábrázolt fiktív technológiákat az idők során, ez a lista természetesen távolról sem teljes. Inkább olyan alkotások szerepelnek benne, amelyek legkorábban megjelenítettek egy adott technológiát, ami ma már mindannyiunk számára hétköznapi valóság.

laser-11646_960_720

Íme tehát nyolc film, ami bámulatosan pontos előrejelzést adott a jövőről. A a kiadás időpontját figyelembe véve állítottuk őket sorrendbe, a legrégebbitől a legújabbig.

1. Metropolis (1927)

Technológia: android

Nem, a rendező Fritz Lang korszakalkotó filmje nem a Google nyílt forráskódú operációs rendszerét mutatja be. Viszont ez a legkorábbi filmes ábrázolása egy olyan robotnak, ami úgy néz ki, mint egy ember. A filmben egy őrült tudós, Rotwang hoz létre egy robotot egy másik karakter Maria képére, hogy leverjék a munkáslázadást.

Bár a mai androidok nem hasonlítanak úgy az emberekre, mint Rotwang teremtménye, azért rengeteg meglehetősen valósághű humanoid robot van. A realisztikusabb androidok titka talán abban rejlett, hogy Rotwang Tesla tekercset és fordított pentagramot használt. Ráadásként a sci-fi rajongóknak, a robot a Metropolisban úgy néz ki, mintha a Star Wars szereplőjének, C3PO-nak és az Űrgolyhók Dot Matrix-ának keresztezése lenne.

2. Nő a Holdon (1929)

Technológia: űrutazás

Bár a francia rendező, Georges Méliés híres, Utazás a Holdba című filmje több, mint 20 évvel megelőzte a Nő a Holdon-t, maga az űrutazás Fritz Lang filmjében sokkal valósághűbb. Míg az Utazás a Holdba karakterei egy ágyút használtak, hogy elindítsák űrhajójukat, a Nő a Holdon meglehetősen pontosan ábrázolja egy többlépcsős rakéta elindítását.

Másrészt, a film ábrázolása néhány szempontból elég messze volt a valóságtól, például a rakéta vízről való elindításával kapcsolatban. Mégis, A nő a Holdon meglepően hitelesen jeleníti meg a későbbi utazásokat az űrbe, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a film a szovjet Szputnyik-1 szonda fellövése előtt 28 évvel készült.

3. 2001: Űrodüsszeia (1968)

Technológia: tablet számítógép

Stanley Kubrick korszakalkotó sci-fi-jében bemutatott eszközét ma valószínűleg sokan használják a mindennapokban: ez nem más, mint a tablet. Amellett, hogy a filmben szereplő eszköz összetéveszthetetlen hasonlóságot mutat a mai kéziszámítógépekkel, Kubrick filmje megközelítőleg meg is jósolta azt az időszakot, mikor ezek az eszközök feltűntek. Az Apple iPad 2010-ben debütált, 9 évvel a 2001: Űrodüsszeia-ban megjósolt időszak után.

A Samsung az Apple-lel folytatott szabadalmi vita során azzal a panasszal állt elő, hogy a tábla PC-kkel külsőre szinte teljesen megegyező készülékek szerepeltek a 2001: Űrodüsszeia című filmben. Szerencsére – amennyire tudjuk – még senki nem tudta lemásolni Kubrick által megjelenített gyilkos mesterséges intelligenciáját.

4. Star Trek 3 - Spock nyomában

Technológia: mobiltelefon

Ha jövőbeli technológiák előrejelzéséről van szó, egyértelmű, hogy a Star Trek franchise túlszárnyalt minden más sci-fit együttvéve. Jó néhány jelenleg létező eszköz meglétét előrevetítette a franchise, mint például a videohívást, 3D nyomtatót, vagy a számítógépes beszédfelismerést. Azonban talán a legismertebb Star Trek technológia amely később valósággá vált, a kézi kommunikációs eszköz.

Érdekes, hogy az első két Star Trek moziban a karakterek a csuklójukra helyezett beszélőt használták, így talán az okos órákat is bele kellene venni a fenti felsorolásba. Martin Cooper, az első mobiltelefon feltalálója elmondta, hogy a Star Trekben látott kézi kommunikációs eszköz inspirálta. Míg Cooper első mobiltelefonja tégla alakú volt, a későbbi nyitható kivitelt is közvetlenül a sorozat ihlethette.

5. Rövidzárlat (1986)

Technológia: katonai robot

Bár az ebben a filmben egy villámcsapás következtében öntudatra ébredő robot nem szilárd tudományos alapra támaszkodik, a hadsereg érdeklődése a robotok iránt valós. A filmben Johnny 5 egy kísérleti prototípus, amelyet a kormány dolgozott ki katonai felhasználásra. Ma a robotok katonai felhasználása felderítésre és támadásra már jól megalapozott.

A legismertebb katonai robotok pilóta nélküli repülőket irányíthatnak az amerikai és más hadseregeknél szerte a világon. Vannak azonban olyan katonai robotok is, amelyeknek olyan kötött pályás kialakítása van, mint Johnny 5-nek. Remélhetőleg ezek sosem ébrednek öntudatukra.

6. Vissza a jövőbe 2. (1989)

Technológia: okosszemüveg

Az egyik legismertebb időutazásos film nem meglepő módon több futurisztikus technológiát is megjelenített. Miközben még mindig várjuk a légdeszkát, a szintén itt megjósolt az okos szemüveg (amit Marty McFly gyerekei használnak a filmben) már létezik. Ez egy fejre szerelt virtuális valóság-eszköz, mint az Oculus Rift, vagy még inkább a Google Glass.

7. Az emlékmás (1990)

Technológia: vezető nélküli autó

A sci-fi író Philip K. Dick rövid sztorija alapján készült kasszasiker, Arnold Schwarzenegger főszereplésével tele van mindenféle futurisztikus ketyerével, beleértve azt a technológiát, amelyet jelenleg a Google fejleszt: a vezető nélküli autó. A Google önvezérlésű autó projektje szerencsére nem tartalmazza a hátborzongató robotvezérlőt, ami úgy néz ki, mint Andy Griffith és Hello Doody utódja. A önvezérlésű autók valószínűleg jobban hasonlítanak majd az Én, a robotban látottakra, azonban először mégiscsak ebben a filmben mutatták be, és egy napon valószínűleg széles körben használt technológia lesz majd.

8. Különvélemény (2002)

Technológia: gesztus alapú irányítás

Ismét egy Philip K. Dick novella volt az alapanyaga egy olyan filmnek, ami több olyan fiktív technológiát ábrázolt, amelyek azóta valósággá váltak. Ilyen például az arcfelismerő szoftver, a személyre szabott reklámot és a megjósolható bűncselekmények. Na jó, talán az utolsó nem... Egyelőre! Ugyanakkor a film megjósolta a gesztus- és mozgásalapú felhasználói felületet, jóval az érintőképernyő és mozgásérzékelő előtt. Ez látható a videó jelentében, amiben John Anderton – Tom Cruise – a képeket a számítógépen mozgással irányítja.

Meg kell jegyezni, hogy a Különvélemény lenyűgözően előrelátó jóslatai nem csak találgatások arról, hogy ez majd a jövőben is, érintés nélkül így fog működni. Steven Spielberg rendező elmondta, hogy mint annak idején Kubrick a 2001: Űrodüsszeia-ban, ő is konzultált rengeteg tervezővel, reklámszakemberrel, futuristákkal, hogy elképzelje, hogy fog kinézni a világ a jövőben.

via CheatSheet

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk