FELFEDEZŐ
A Rovatból

16 ezer kilométert utazott egy tacskó, hogy öt hónap után újra gazdijaival lehessen Ausztráliában

Ilyen nehezen még nem ért haza tacskó, mint a kis Pip. Videó is készült a megható pillanatról, amikor végre hazaért a családjához.


Éppen egy világkörüli vitorlásúton volt a négytagú Eilbeck család, amikor a koronavírus-járvány miatt 48 órán belül haza kellett repülniük Ausztráliába. 40 láb hosszú hajójukkal kikötöttek Dél-Karolinában, gyorsan összecsomagoltak, de az ország szigorú háziállat-behozatalra vonatkozó szabályai miatt a család tacskóját egy ismerősre kellett bízniuk, írja a CNN.

Úgy számoltak, hogy Pipsqueak csak hat rövid hétig lesz tőlük távol, de a dolgok másképp alakultak.

Eilbeckékhez két évvel korábban csatlakozott a kis tacskó. Zoe és Guy, valamint két fiuk, Cam és Max éppen a négyévesre tervezett világkerülő vitorlázás kellős közepén jártak, amikor Szicíliában az útjukba sodorta a sors Pipet. Tisztában voltak vele, hogy amikor majd eljön az idő, nem lesz egyszerű hazavinni a kutyát: 10 napos karantén várt Pipre. De akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy tovább nehezíti a helyzetet a 2020 elején kitörő világjárvány is.

Így került egy ismerősön keresztül a kis Pip a vitorlás után egy amerikai bölényfarmra. Mivel azonban a tulajdonosnak már voltak kutyái, akik nem vették jó néven az apró jövevény érkezését, kénytelen volt új gyámot keresni a kutyusnak.

A tacskó ekkor a hirdetésre jelentkező átmeneti gazdijelöltek közül az észak-karolinai Ellen Steinberget választotta ki, aki csak keveset tudott a kutya előéletéről. A folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően aztán az igazi gazdik és befogadó nagyon jól összebarátkoztak, miközben Zoe hónapokon keresztül intézte a kutya importjának adminisztrációját Ausztráliában.

Közben Pipnek lett saját Instagram-fiókja is, ahol gyorsan komoly követőtáborra tett szert. A kaland akkor fordult különösen izgalmasra, amikor kiderült, hogy Eilbeckék a járvány miatt nem térhetnek vissza a kutyáért az Egyesült Államokba, így Pipnek egyedül kell megtennie hazáig a több mint 16 ezer kilométeres utat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Pip Pupdate: Thank you enormously to everyone who shared Pip’s plea for a travel buddy across America to LA next week - the post was shared 135 times and viewed by over 18,500 people; we’ve been blown away by the kind offers of help received from so many. Ultimately Pip’s chosen ‘wing gal’ for the two flights from North Carolina to Los Angeles is the amazing Melissa Young @mhyoung83 who has generously offered to take Pip across the country in a time of great uncertainty and deliver her to Jetpets for her onward international journey. At this point Pip will do final vet checks before climbing aboard Air New Zealand to avail herself of their hospitality en route to Auckland. Why NZ? Because Qantas aren’t flying and we need to get this gal home. After a night in NZ to get some sleep and a good meal, Pip will fly cargo to Melbourne to complete her 10 (not 14) day quarantine. We envisioned ourselves driving the 12 hours to Melbourne to collect her (hoping like mad she remembers who the hell we are after all this!) but Victoria’s just closed their borders due to the latest Covid wave so we will find a way to get her out and home to us in the coming weeks - this journey certainly feels like a never ending roller coaster! No one’s kidding themselves that this is going to be a happy trip for Pip but she’s been in limbo now for 4 months and we are determined to get her home! Melissa’s generosity and bravery in taking Pip across borders in the USA is inspiring and humbling. she also happens to be on the Board of a NFP called @sparkyfoundationnc that rescue and find dogs loving homes for “the happily ever after story book ending that they all deserve.” If you wanted to help Pip or just want to acknowledge Melissa’s act of kindness and bravery, please consider donating to her foundation - every cent received will be used wholly for animal rescue in tough times ahead. #thankyou #generosity #helpingothers #cmonpip #dachshund #minidachshund #weinerdog #doxie

No Plans Just Options (@noplans.justoptions) által megosztott bejegyzés,

Végül számtalan nehézség és kudarcba fulladt ötlet után Új-Zélandon keresztült tudták megoldani a tacskó hazaszállítását. A folyamatos járattörlések miatt további hónapokat kellett várni, mire Pip végül felülhetett a Los Angelesből Aucklandbe tartó járatra, ahonnan augusztus 11-én érkezett meg új és végleges otthonába, Sydneybe.

A nagy pillanatról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szijjártó Péter nem bírt magával, és lefutott egy félmaratont az Orbán-Trump találkozó előtt
Az ebéd környéki megbeszélés előtt lefutott egy laza 21 kilométert a miniszter. Szijjártó pár perccel napfelkelte előtt indult kocogni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 07.



Szijjártó Péter megállíthatatlan. A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön érkezett Washingtonba Orbán Viktorral a fél magyar kormánnyal együtt, hogy pénteken Donald Trumppal tárgyaljanak.

Úgy látszik azonban, hogy a hosszú repülőút nem viselte meg Szijjártót, aki valószínűleg jetlaggel sem küzd, mert helyi idő szerint reggel 6:40-kor, vagyis pár perccel napfelkelte előtt már arról posztolt, hogy futni indul.

„Washington még alszik, úgyhogy a szokásos: félmaraton”

- olvasható a miniszter posztjában, aki ezek szerint egy laza 21 kilométeres futással hangol az ebéd környéki megbeszélésre.

Szijjártó Péter futófelszerelése azonban némileg meghökkentő: nem is elsősorban a feltűnő sapka az érdekes, hiszen ilyentájt az amerikai fővárosban meglehetősen csípős az időjárás, mindössze 3 fok van Washingtonban. Sokkal inkább különös a német Bayern München logójával díszített melegítőfelső a közismerten óriási Budapest Honvéd-drukker külügyminisztertől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk