HÍREK
A Rovatból

Fotók: Nagy Mártonék ebben a luxusszállodában tartottak volna megbeszélést

A nemzetgazdasági miniszter a sajtó megjelenése után váratlanul lefújta az eseményt, amit szerinte a sajtó munkatársai vertek szét. A Nils „18 év feletti felnőtteknek” szól, „akik tudják, hogyan kell élvezni az életet”, és kifejezetten ajánlja magát LGBTQ+ vendégeknek, csoportoknak és üzleti utazóknak is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, néhány perc alatt fújta le a Nemzetgazdasági Minisztérium felső vezetésének ausztriai értekezletét Nagy Márton, miután megjelent a 444, és érdeklődni kezdett. A miniszter később távozott, de közölte, hogy a lemondás miatti büntetést minden résztvevő a saját fizetéséből fogja állni.

A riporter szerint az értekezleten legalább négy államtitkár, két helyettes államtitkár és az Államadósság-kezelő Központ vezetője is részt vett volna.

A rendezvény pedig meghaladta a tízezer eurót, tehát nagyjából négymillió forintos áron lettek volna itt egy éjszakára. Az ár tartalmazta a wellnessrészleg használatát is.

A beszámoló szerint "az esemény hivatalosan szakértői találkozó lett volna, amelyet egy NGM-s dolgozó szervezett. Ő kérte az árajánlatot, mindenkinek külön szobát és a miniszter számára a luxus lakosztályt is. A tervek szerint a szállodai wellness-t is használták volna. Ez a meeting maradt el azzal, hogy mindenről megkérdeztük a minisztert" - mondta el a riporter.

A Weiden am See település közelében található szálloda bemutatkozása szerint a hely „18 év feletti felnőtteknek” szól, „akik tudják, hogyan kell élvezni az életet”, és kifejezetten ajánlja magát LGBTQ+ vendégeknek, csoportoknak és üzleti utazóknak is.

A Nils saját partszakasszal, kültéri medencével, és megannyi kényelmi szolgáltatással, például a szobákhoz járó Ipad használatával csábítja a vendégeket.

Képeken a szálloda!

Nagy Márton később feldúltan távozott a szállodából, és a riporternek azt mondta:

„Köszönöm szépen, hogy itt voltak. Szétverték az NGM-nek a meetingjét. Az NGM innentől kezdve Budapesten, a minisztériumban tartja meg.”

A miniszter hozzátette, a nagyjából egy éve tervezett rendezvény lemondása miatt a szállodának járó büntetést mindenki a saját fizetéséből állja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézyék kirúgták a MÁV SZK-vezetőt, akiről kiderült, hogy ő volt az egyik győri fekete ruhás provokátor
A Gulyáságyú Média úgy tudja, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium hétfőn felmondott Szabó Gábornak, a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatójának. A férfi egy korábbi felvételen Orbán Viktor győri kampányrendezvényén feketeruhásként lökdösődött, és Gulyás Balázsnak keménykedett.


Azonnali hatállyal menesztették hétfőn a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatóját, Szabó Gábort, aki a tavaszi kampányban Orbán Viktor egyik győri rendezvényén feketeruhásként tűnt fel. A Vitézy Dávid által vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium döntése értelmében a férfinak azonnal távoznia kellett. Mivel vezető állású munkavállalónak számított, a tárcának nem kellett indokolnia a lépést - értesült a Gulyáságyú Média.

Szabó Gábor a MÁV Szolgáltató Központ szakanyag- és általános anyag beszerzési igazgatójaként dolgozott. Ez a terület kulcsfontosságú a MÁV-csoporton belül, mert az igazgatóság felelt a pályavasúti, távközlési, gépészeti és egyéb szakanyagok beszerzésének tervezéséért, szervezéséért és ellenőrzéséért.

A menesztés azért érdekes, mert a férfi a lap szerint részt vett azon a március 27-i győri kampányeseményen, ahol fekete ruhás, izmos férfiakból álló sorfal állta el az ellentüntetők és a sajtó útját, a helyszínen dulakodás is kialakult.

A lap szerint egy csuklyás alak próbálta a helyszínen szintén jelen lévő szerkesztőjüket a sorfalba lökni, majd Szabó Gábor is lökdösődni kezdett, miközben egy harmadik ember videóra vette a reakcióját.

A lap alapító-főszerkesztője, Gulyás Balázs a provokáció céljáról azt írta: „Vélhetőleg az volt a mesterterv, hogy kellőképpen felbosszantsanak, esetleg tettlegességre ragadtassam magam.”
Szabó Gábor beleáll az újságíró arcába:

A fekete kabátosok ügyben május elején a rendőrség vizsgálatot indított.

Közben a közlekedési tárca élére került Vitézy Dávid gyors személycseréket hajtott végre a MÁV-csoportnál: egy héttel ezelőtt menesztette a MÁV Szolgáltató Központ addigi vezérigazgatóját, Bada Jánost. Helyére múlt szerdán Simon Enikőt nevezték ki. Szabó Gábor hétfői felmondása ebbe a sorba illeszkedik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Keresték a kistestvérüket, és azt akarták, hozzam haza őt” - Két hónapra elválasztották az anyát újszülöttjétől, mert a gyámhatóság szerint túl szegények nyolcadik gyerekhez
Egy nyolcgyermekes családnál a gyámhatóság a szűkös lakhatási körülményekre és az anyagi gondokra hivatkozva nem engedte haza az újszülöttet a kórházból. A törvény szerint azonban gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad elválasztani a családjától.


A Telex arról közölt cikket hétfőn, hogy egy Mária nevű édesanya február 25-én szülte meg nyolcadik gyermekét, Herminát. Másnap az anyát hazaengedték, a csecsemőt azonban nem vihette magával, mert a kórház a gyámhivatal által kiállított „haza nem adhatósági” határozatra hivatkozott.

A gyámhatóság a döntését azzal indokolta, hogy az anya a hét gyerek nevelésekor „elaprózódik”, az apa alkalmi munkákat végez és keveset van otthon, a családnak anyagi gondjai vannak, a kétszobás lakás pedig szűkös.

Az ügyben végül a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyújtott jogi segítséget a családnak.

„A határozatban felhozott indokok nem támasztják alá a veszélyeztetettség fennállását” – mondta Nyitray Zsuzsanna.

A szakértő arra is emlékeztetett, hogy a törvény kifejezetten kimondja:

gyereket „kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”.

Az eljárás során ráadásul súlyos mulasztás is történt. A „haza nem adhatósági” határozat ugyanis önmagában nem szünteti meg a szülő törvényes képviseletét, az mindaddig fennmarad, amíg a gyámhivatal nem jelöl ki ideiglenes gyámot a gyereknek. Mivel ez nem történt meg, jogilag végig Mária volt Hermina törvényes képviselője. A TASZ szerint a két hónapos időszak egy „jogon kívüli állapot” volt.

A fordulatot az hozta el, hogy a TASZ jogásza felvette a kapcsolatot a gyámhivatallal, és hivatalosan is képviselte az anyát. Miután a szülők ismét nyilatkozatban erősítették meg, hogy fel akarják nevelni a lányukat, és a családsegítők is úgy nyilatkoztak, hogy az újszülött nincs veszélyeztetve, Mária végre hazavihette Herminát a kórházból.

A két hónapos különlét azonban mély nyomokat hagyott a családon. Az anya beszámolója szerint a csecsemőnek traumát okozott a helyzet, a súlya nem növekedett megfelelően, neki pedig a stressz miatt elapadt a teje.

„Egy gyermeknek a szülők mellett lenne a helye, nagyon nehéz volt ez az időszak, a tesók keresték a kistestvérüket, és azt akarták, hozzam haza őt” - idézte fel Mária.

A „haza nem adhatóság” intézményének bevezetésekor az akkori kormányzat a veszélyeztetett gyerekek gyorsabb védelmével érvelt, jogvédők szerint a gyakorlat szociális alapú szeparációhoz vezethet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt leváltotta a Szent Imre Kórház vezetését
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette, hogy Járai Zoltán veszi át a Szent Imre Kórház irányítását. A távozó főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba vonul, az új vezetés feladata pedig a korábbi működés hibáinak feltárása lesz.


Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette, hogy vezetőváltás történik a Szent Imre Kórház élén. A miniszter arról írt, hogy a tárcánál egyeztetett az intézmény két köztiszteletnek örvendő, régi munkatársával.

„A mai napon, 2026. június 8-án reggel az Egészségügyi Minisztériumban megbeszélést folytattunk a Szent Imre Kórház két osztályvezető főorvosával, az intézmény működését jól ismerő, köztiszteletnek örvendő régi munkatársakkal: Prof. dr. Járai Zoltánnal és dr. Kerkovits Andrással.”

Hegedűs közölte, hogy a minisztérium munkatársaival áttekintették a kórház helyzetét és problémáit.

„A kórház közelmúltja sajnos nem volt mentes a sajtóban is megjelent komoly működési zavaroktól; példaként említhető a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája, illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása.”

A miniszter szerint a fenti okokból is indokolt az intézmény élén a csere, valamint „egy új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása”.

A poszt szerint a vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Rétvárinak: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
Magyar Péter a gyermekvédelem helyzetéről szóló parlamenti vitában tette fel a kérdést a KDNP-s Rétvári Bence frakcióvezetőnek. A politikus szerint a Fidesz-KDNP az egyszülős és azonos nemű párok örökbefogadását problematizálja a valódi bajok helyett.


Mai parlamenti vitájáról tett fel rövid videót Magyar Péter miniszterelnök.

Rétvári Bence azért nyújtott be interpellációt, mert szerinte „genderaktivisták” lepték el a kormányt, és szeretné tudni, a kormány az azonos neműek házasságának előkészítésén munkálkodik-e, hiszen a Medián is lemérte, hogy a társadalom kétharmada támogatja a melegek házasságát.

Magyar válaszában a KDNP frakcióvezetőjének szegezte a kérést.

„Frakcióvezető úr, ne csak mondják, hanem menjenek is ki, jöjjenek ki a magyar embereknek a hálószobájából, mielőbb” – mondta.

Magyar Péter egyébként azzal vágott vissza az egész felhozott témára, hogy a kormánypártok a „gender” és a „pride” szavakkal kelnek és fekszenek, miközben szerinte nem a valós problémákkal foglalkoznak. Példaként hozta fel Takács Péter képviselőt, aki állítása szerint a vita alatt is a közösségi médiában volt aktív. Arról posztolt, hogy „bőrtangás férfiak miről álmodoznak”, miközben az adófizetők azért fizetik, hogy a parlamentben dolgozzon.

A téma ezután az örökbefogadásra terelődött. Magyar Péter felvetette, hogy a Fidesz-KDNP az egyszülős családok és az azonos nemű párok örökbefogadását problematizálja, ahelyett, hogy a gyermekvédelem valódi helyzetével foglalkozna. Ennek alátámasztására egy drámai kérdést tett fel Rétvári Bencének.

„Ön szerint hol van jobb helyen egy család nélkül felnővő, vagy éppen egy alkoholista családból származó gyerek? Válaszoljon egyenesen, hol van jobb helyen, Hollandiában emberkereskedőknél, szexuális bűnözőknél, drogkarteleknél, vagy Magyarországon egy egyszülős, vagy egy meleg párnál”

– kérdezte, majd hozzátette:

„Erre az egyszerű kérdésre válaszoljon. Frakcióvezető úr Jézus nevében, vagy a magyar emberek nevében.”

Rétvári úgy válaszolt, hogy II. János Pál pápa szerint nem szabad az azonos neműeknek házasodni.

Azt már mi tesszük hozzá, a katolikus egyház álláspontja e tekintetben nem sokat változott a híresen konzervatív János Pál 2005-ös halála óta, viszont XIV. Leó és elődje Ferenc pápa is nyitott az azonos nemű párok felé, például azzal, hogy engedélyezte, hogy informális egyházi áldásban részesüljön egyesülésük.

Ebben a kérdésben a magyar papok szembe is mentek „Jézus földi helytartójának” akaratával.

Továbbá azt is érdemes kiemelni, ez csupán a katolikus egyház álláspontja a házasságról, az állam és az egyház pedig két különböző dolog.


Link másolása
KÖVESS MINKET: