hirdetés
koronavirus-westerdam-hajo.jpg

Koronavírus: karanténba kerül a holland óceánjáróról hazatért harmadik magyar is

MTI - szmo.hu
2020. február 18.


hirdetés

Az államtitkár azt is elmondta, hogy

a magyar hatóságok a kambodzsai hatóságok tájékoztatása alapján úgy tudták, hogy a harmadik magyar, aki a személyzet tagja volt, továbbra is a hajón tartózkodik. Kiderült azonban, hogy ő is hazautazott. "Ez kedd délelőtt jutott a tudomásunkra, és ma sikerült vele felvenni a kapcsolatot" is

- mondta

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta, a három magyart a kórház területén erre kialakított karanténépületben helyezik el.

Mint mondta, az épületet fertőtlenítették, miután vasárnap hazaengedték a 14 napos megfigyelésből azt a hét magyart, akit korábban francia közreműködéssel hoztak haza Vuhanból.

A szakorvos azt is elmondta,

a most megfigyelés alatt lévők végig láztalanok voltak, tünetmentesek és megkezdődtek a laborvizsgálatok is. Ők jövő péntekig lesznek elzárva a külvilágtól, látogatót sem fogadhatnak, csak telefonon tarthatják a kapcsolatot a hozzátartozókkal.

A harmadik magyart, aki felszolgálóként dolgozott az óceánjárón, kedden viszi az Országos Mentőszolgálat a kórház karanténépületébe - közölte Szlávik János.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ures-utca.jpg

Videón a szellemvárossá vált magyar települések

Budapest, Szombathely, Győr és más városok utcái is teljesen elnéptelenedtek a kijárási korlátozás után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Az RTL Klub operatőrei meséltek szóban és képekben arról, mi fogadja őket mostanában, amikor nagyvárosok máskor zsúfolt terein forgatnak.

Géresi Attila operatőr szerint olyan ez, mintha egy katasztrófafilm díszletében lenne.

Mások felváltva beszélnek nyugalomról és feszültségről a különböző városokból. Az üres utcák és parkok nyugalmat sugározhatnak, de van olyan, aki szerint érezhető a kevés, utcán lévő emberen, hogy tartanak attól, hogy átadják egymásnak a betegséget.

Peller Péter Pál szombathelyi operatőr szerint annyi pozitívuma van az üres közterületeknek, hogy azt mutatja, az emberek nagy része betartja a kijárási korlátozást. Erre biztatnak egyébként mindannyian.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-new-york-northfoto-scaled.jpg

Már többen haltak meg Amerikában a koronavírus miatt, mint a 9/11-es terrortámadásban

New Yorkban lassan súlyosabb lesz a helyzet, mint Vuhanban.
Fotó: Northfoto/© 2020 by Newscom via ZUMA - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Egyre súlyosabb a koronavírus-helyzet az Egyesült Államokban, ahol jelenleg eddig a legtöbb fertőzöttet regisztrálták az egész világon.

A szerda reggeli hivatalos adatok szerint már 189 618 embernél mutatták ki a vírust, ami 25 ezerrel több, mint az előző napon.

Az utóbbi egy napban 909-an haltak bele a betegség szövődményeibe, így már több mint 4000, egészen pontosan 4079 halálos áldozata van eddig a járványnak Amerikában. Ez a szám már most magasabb, mint ahányan a 2001. szeptember 11-én történt terrorista merényletekben életüket vesztették.

Aznap az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozatának részeként 19 géprabló több repülőgépet is eltérített, amelyek közül kettő a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe, egy pedig a pennsylvaniai Shanksville mellett a földbe csapódott. A repülők utasai közül senki sem élte túl a támadásokat, a gépeltérítőkkel együtt összesen 2995 ember vesztette életét. Ezt a számot haladta meg az elmúlt két napban a koronavírus-járvány áldozatainak száma.

Persze a két eseményt nem lehet összehasonlítani, maximum az áldozatok számát lehet összevetni, ahogyan ezt tette az amerikai média is. Donald Trump demokratapárti ellenfelei viszont úgy gondolják, hogy ahogy az akkori kormány a terrortámadások előtt a hírszerzéseket nem vette elég komolyan, most a járványra vonatkozó vészjelzésekkel nem foglalkozott kellőképpen az amerikai elnök (március elején még politikai támadásnak és demokratapárti kamunak nevezte a koronavírust), az intézkedésekkel pedig kissé elkésett.

hirdetés

Azért is kritizálják a jelenlegi vezetést, hogy az elmúlt években több pénzt kellett volna fordítani az egészségügyre, mint a terrorizmus elleni védekezésre.

Érdekesség, hogy 9/11 is New Yorkot sújtotta leginkább, most pedig a koronavírus is ott fertőz a legjobban eddig.

Egy New York-i orvos a Guardiannek nyilatkozva azt mondta, már most is pokoli a helyzet a világvárosban, és ez nem túlzás.

"9/11 semmi nem volt ehhez képest. Akkor csak vártuk a pácienseket, akik végül nem jöttek, most viszont folyamatosan érkeznek újabb betegek minden korosztályból"

- mondta Steve Kasspidis, aki hozzátette, hogy senki ne higgye azt, hogy csak az idős emberek halhatnak bele a fertőzésbe.

Az intenzív osztályon dolgozó orvos azt is elmondta, hogy az egészségügyi ellátórendszer mindenhol leterhelt. A lánya még csak elsőéves rezidens, de már őt is az intenzíven foglalkoztatják.

"Bekerülnek az emberek, intubáljuk őket, majd meghalnak. És kezdődik minden elölről"

- mondta Kasspidis.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
semjenzsolt.jpg

Semjén Zsolt megtiltaná a nemváltoztatás lehetőségét

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes gyorsan változtatna a transzneműekre vonatkozó szabályozáson a járvány elleni védekezés közepette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Semjén Zsolt éjjel benyújtott salátatörvény-tervezete sok egyéb más intézkedés mellett betiltaná a nemváltoztatás anyakönyvezésének lehetőségét.

A törvény elfogadása esetén módosulna az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, bekerülne a születési anyakönyvbe a születési nem, ami a javaslat szerint „az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem”.

„Az anyakönyvbe bejegyzett nem, tulajdonképpen az orvos által megállapított tényen alapul, amelyet az anyakönyv deklarál. Az anyakönyv ellenkező bizonyításig a bejegyzett tényeket, jogokat igazolja, tehát jog keletkeztető hatása nincs. Az anyakönyv által deklarált nem alapján azonban már jogok, illetve kötelezettségek keletkezhetnek, ennek megfelelően szükséges a születési nem fogalmának meghatározása. Tekintettel arra, hogy a biológiai nem teljes megváltoztatása nem lehetséges, jogszabályban szükséges rögzíteni, hogy ennek megváltoztatására az anyakönyvi nyilvántartásban sincs lehetőség”

- áll a jogszabály általános indoklásában.

A parlament hétfőn szavazta meg a koronavírus-törvénynek is nevezett felhatalmazási törvényt, amely értelmében a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. A törvényt itthon és külföldön is sokan bírálták, elsősorban az időbeli korlátozás hiánya miatt. A kormány minden esetben a koronavírus elleni védekezéssel magyarázta a rendkívüli helyzetet.

hirdetés

A tegnap éjjel beadott salátatörvény-tervezetben többek között a polgármesterek jogkörének elvétele, a Városliget beépítési tilalmának megszüntetése vagy például két budai ingatlan ingyen átadása szerepel a kormányközeli történész, Schmidt Mária alapítványa számára.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
karacsony-2.jpg

Karácsony: Öncélúan likvidálják a települések önállóságát, és ez emberéletekbe kerülhet

A főpolgármester nonszensznek nevezte Semjén Zsolt törvényjavaslatát, ami szerinte gyámság alá helyezi az önkormányzatokat.
Fotó: Máté Zoltán, MTI - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

„Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést” - Karácsony Gergely Orbán Viktor uniós vezetőknek szóló mondatával kezdte azt a Facebook-bejegyzését, amelyben a kormány törvénytervezetére reagál, ami lényegében elvenné a polgármesterek jogköreit.

Mint említi, a javaslat értelmében a demokratikusan megválasztott helyi vezetők helyett nem csak rendőrök és katonák, de olykor „pártkatonák” is döntenének.

„Sok baj van ezzel a javaslattal, de leginkább az, hogy emberek egészsége és élete múlhat rajta”

- írja a főpolgármester, majd úgy folytatja:

hirdetés

„"Békeidőben" a főváros és a kerületek egy hónapban körülbelül 2-3 ezer határozatot hoznak. Ezek most, járványhelyzet idején olyan azonnali, gyors döntési helyzetekkel egészülnek ki, amelyek a kerületi egészségügyi ellátásra, idősgondozásra, szociális válsághelyzetek kezelésére, vagy akár a hajléktalan-ellátásra vonatkoznak. Most nem napok, hanem órák, néha percek alatt kell reagálni. Ezt a felelősséget a választók októberben a polgármesterekre bízták. A veszélyhelyzet nem lehet ürügy a választói akarat leradírozására. El nem tudom képzelni, hogyan lenne képes felelősen mérlegelni például egy kerületi szociális helyzet kezelését a szakmájában mégoly képzett katonatiszt, rendőrtiszt, vagy tűzoltó.”

Mint írja, a kormány feladatokat szabott ugyan az önkormányzatoknak, de pénzügyi támogatást nem adott. Ahogy fogalmaz, „ez most nem katonai, hanem egészségügyi, szociális és gazdasági válság, amelynek kezelésében a választói legitimációval, egyben helyismerettel rendelkező önkormányzatok és polgármesterek kiemelt szerepet kell kapjanak”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!