KÉK HÍREK
A Rovatból

Zaklatta a tűzből megmenekült kisfiú nagyszüleit a férfi, majd rájuk gyújtotta a házat

Az elhunyt házaspár a 12 éves unokájukkal élt együtt, ő könnyű sérülésekkel megúszta a tűzesetet. A férfi nem tett vallomást.


Nem tett vallomást az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakástüzet okozott hétfő hajnalban a Budapest XV. kerületi Pázmány Péter utcában, és ezzel kioltotta egy 60 éves házaspár életét - mondta Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályvezetője keddi online sajtótájékoztatóján.

Az alezredes ismertette: az ingatlanon két épület található, az utcafronti részen a tulajdonos, míg a hátsó épületben egy idős házaspár a 12 éves unokájukkal, valamint a román-magyar kettős állampolgárságú M. András lakott. Valamennyien a tulajdonos vállalkozásának dolgoztak.

A tulajdonosnak egyetlen elvárása volt a lakhatás biztosításáért cserébe: sem a munka során, sem a melléképületben nem fogyaszthattak alkoholt a lakók

- ismertette Gál Sándor.

M. András november közepéig rendszeresen dolgozott a tulajdonos vállalkozásában, de egészségügyi problémákra hivatkozva elkezdte hanyagolni a munkát, a tulajdonos szerint azonban ennek oka valójában a férfi alkoholista életmódja volt.

November 21-én kezdődtek a problémák, ekkor a vidékre utazott tulajdonost telefonon hívta fel a 60 éves asszony, hogy M. András ittasan nem hagyja őket pihenni, dörömböl. A tulajdonos, amikor visszaérkezett Budapestre, azt tapasztalta, hogy a konfliktushelyzet rendeződött, így nem tett további lépéseket. Másnap M. András részegen egy tányér süteménnyel jelent meg a tulajdonosnál, aki kérte, hogy inkább menjen és pihenjen le. A férfi azonban pár perc elteltével visszatért és szóváltásba keveredett a tulajdonossal.

„A tulajdonosnál ekkor telt be a pohár”

- fogalmazott Gál Sándor, hozzátéve: visszakérte a férfitől a lakáskulcsokat, és arra kérte, hogy másnap reggel költözzön el, majd kifizette az addig elvégzett munkáért járó bérét, 53 ezer forintot.

A melléképületből a tulajdonost este azzal hívta fel a 60 éves nő, hogy M. András ordibál, agresszíven viselkedik, kezében egy késsel hadonászik. A tulajdonos odament, de azt látta, hogy a házaspár kezelni tudta a helyzetet, addigra M. András megnyugodott.

A 12 éves fiú elmondása alapján ezt követően a 60 éves asszony adott lakáskulcsot M. Andrásnak, aki azt mondta, hogy elugrik valahova, de még az este folyamán visszamegy. A házaspár és a gyerek is elaludt, a fiú nem tudta megmondani, hogy M. András valóban távozott-e.

Hajnal 3 órakor megszólalt a melléképület tűzjelzője, nagy füst keletkezett és a lakók nem tudtak menekülni a kijárat felé.

Az asszony segítséget kérve hívta a tulajdonost, aki a hatóságokat értesítette és odasietett, de amikor kinyitotta az ajtót, a hő több méterre hátra vágta őt és a bent lévőkön már nem tudott segíteni.

Sütő Krisztián rendőr zászlós elmondta: a helyszínre érve azt látták, hogy a hátsó háznál hatalmas tűz van. A tető felől egy fiú kiabált, őt egy létra segítségével tudta lehozni.

A fiút Tóth András rendőr főtörzszászlósnak adta át, aki elmondta, hogy a fiú sokkos állapotban volt, a nagyszüleit hívogatta, és könyörgött a rendőröknek, hogy mentsék meg őket.

Ekkor értek a helyszínre a tűzoltók, valamint a gyermekmentők.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elrendelték egy Pest megyei gyermekorvos letartóztatását
Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.


Egy dunavarsányi gyermekorvos és asszisztense letartóztatásba került, mert a gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást, hogy azokat valójában nem adták be - írja az MTI a Budapest Környéki Törvényszék közleménye alapján.

Jogszabály rögzíti, mely oltásokat milyen életkorban kell beadni a magyar állampolgároknak és a tartósan Magyarországon tartózkodó külföldieknek. Ugyanakkor számos szülő az oltások esetleges káros hatásai miatt megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a kötelező védőoltásokat, viszont szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól.

Ennek érdekében olyan orvosokat keresnek, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról úgy, hogy ez valójában meg sem történik. A dunavarsányi gyerekorvos is azt vállalta, hogy asszisztensével ilyen valótlan tartalmú igazolásokat állít ki pénzért, illetve ajándékért cserébe.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Miután a két gyanúsított hosszú ideje ugyanolyan módon követte el cselekményét, s abból jelentős jövedelme származott, fennáll a veszélye, hogy kényszerintézkedés elrendelése nélkül folytatnák azt.

Továbbá nagy az esélye, hogy az ügyben érintett személyek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítenék, valamint a bűncselekmény jellege, a nyomozás állása és az egyik gyanúsított büntetőeljárásban tanúsított magatartása miatt is indokolt a két gyanúsított letartóztatása az ügyészi indítvány szerint.

Bírósági meghallgatásán a gyerekorvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg asszisztense beismerte a cselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem tett.

Mindezek alapján a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását - közölte a törvényszék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Biciklist gázolt a fideszes Földi László Cegléden – azonnal új kerékpárt ígért a sérültnek
Földi László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője csütörtök reggel Cegléden ütközött egy kerékpárossal. A politikus maga hívta a mentőket és a rendőröket, a szondáztatás negatív lett.


„Sajnos a mai napom nem indult jól” – ezzel a mondattal kezdte csütörtök reggeli Facebook-videóját Földi László, a Fidesz országgyűlési képviselője, miután Cegléden összeütközött egy biciklissel.

A politikus a videóban elmondta, hogy autójával egy kerékpárossal ütközött. Információi szerint a biciklis nem sérült meg súlyosan. Földi hozzátette, hogy bár nehezek voltak a látási viszonyok, nagyon sajnálja a történteket, és elnézést kér az érintettektől.

A baleset után a képviselő maga hívta a mentőket és a rendőröket, a helyszínen elvégzett szondáztatás pedig negatív eredménnyel zárult

– írta a Telex.

Földi László elismerte a felelősségét a balesetben, és ígéretet tett arra, hogy új kerékpárt vásárol a sérültnek, akit személyesen is szeretne meglátogatni.

Földi a Fidesz-KDNP Pest vármegye 14. választókerületének parlamenti képviselője, 2010 óta képviseli a térséget. A kormánypárt az áprilisi országgyűlési választáson ismét őt indítja a körzetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy 26 éves magyar munkás egy osztrák acélgyárban, 20 éves magyar kollégája az életéért küzd
A két férfi egy acélgyárban végzett felújítási munkát, amikor a gyanú szerint szén-monoxid-mérgezést szenvedtek. A 20 éves túlélő állapota a grazi kórházban kritikus, a rendőrség vizsgálódik.


Meghalt egy 26 éves magyar munkás, 20 éves kollégája pedig az életéért küzd, miután kedden súlyos ipari baleset történt egy stájerországi acélgyárban, Leoben-Donawitzban. A két magyar férfira egy művezető talált rá egy földalatti aknában, ahol éppen felújításon dolgoztak – írja a Telex.

A hatóságok gyanúja szerint a tragédiát szén-monoxid-szivárgás okozhatta.

Ez a színtelen és szagtalan gáz rendkívül veszélyes, mert megakadályozza a vér oxigénfelvételét, így gyorsan eszméletvesztést és halált okoz. A helyszínre riasztott mentők a 26 éves férfi életét már nem tudták megmenteni.

A 20 éves sérültet mentőhelikopterrel szállították a grazi kórházba, ahol az orvosok szerint életveszélyes állapotban van. A kórház szerda délután megerősítette, hogy a férfi állapota továbbra is kritikus, az intenzív osztályon kezelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Áldozatai, nem előidézői vagyunk a helyzetnek” - Megszólalt a Symbol, miután a rendőrség kábítószerterjesztés miatt bezárta a szórakozóhelyet
A rendőrség a Symbol Budapestet egy drogterjesztő hálózat felszámolása és egy ott történt erőszakos incidens miatt záratta be. A Symbol kijelentette: zéró toleranciát alkalmaznak a drogokkal szemben.


Két hónapra bezárják Óbuda egyik legismertebb szórakozóhelyét, írja a HVG. A rendőrség szerint a Symbolban egy ott árusító drogterjesztő-hálózat tagjára csaptak le, pár napja pedig egy vendéget brutálisan megvertek a mosdóban. A hatóság február 19-én függesztette fel a hely működését.

Az ügyet egy február 15-i erőszakos incidens is súlyosbítja. Aznap a Symbol illemhelyiségében egy férfi kábítószert kínált egy másik vendégnek, majd társaival elállták a kijáratot. Amikor a vendég visszautasította az ajánlatot, a drogot kínáló férfi ököllel kétszer arcon ütötte. A 37 éves, korábban profi bokszoló bántalmazót a rendőrök előállították, szervezetében a gyorsteszt többféle kábítószert is kimutatott. Súlyos testi sértés kísérlete, személyi szabadság megsértése és kábítószer birtoklása miatt indult ellene eljárás.

A Symbol rendezvényház munkatársai egy lapunknak eljuttatott közleményben úgy fogalmaztak, „Áldozatai, nem előidézői vagyunk a helyzetnek” és rendezvényhelyszínük „a zéró tolerancia elvét és gyakorlatát követi a drogokkal szemben.

A kábítószerrel való visszaéléseket hallgatólagosan sem tűrjük el és nem is hunyunk szemet felette.” Mindazonáltal úgy vélik

a „jelenlegi joggyakorlat kriminalizálhatja azokat az iparági szereplőket, amelyek a törvények betartásával, a tőlük elvárható maximális körültekintéssel és jóhiszeműen működnek.”

A Szeretlek Magyarország a Symbol vezetőségének nyilatkozatát teljes terjedelmében közli:

„Magánszemély élhetett vissza kábítószerrel a Symbol területén, az étterem segíti a hatóság munkáját. Az eljárás idejére átmenetileg bezár a budai rendezvénhelyszín.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság határozata alapján ideiglenesen (2026. február 19. és április 19. között) felfüggesztették a Symbol Budapest Rendezvényház működését egy folyamatban lévő büntetőeljárással összefüggésben.

Az eljárás egy, a helyszínen tartózkodó magánszemély tevékenységéhez kapcsolódik. Az érintett cselekmény nem a Symbol szervezésében, tudtával vagy támogatásával történt.

Az esetnek áldozatai vagyunk, nem elkövetői. A határozatban szereplő cselekményről korábban természetesen semmilyen információval nem rendelkeztünk. A felfüggesztésről szóló hatósági döntésről a mai napon értesültünk.

Rendezvényhelyszínünk a zéró tolerancia elvét és gyakorlatát követi a drogokkal szemben. A kábítószerrel való visszaéléseket hallgatólagosan sem tűrjük el és nem is hunyunk szemet felette.

A Symbol ugyanis – más vendéglátóipari vagy rendezvényhelyszínekhez hasonlósan – nem nyomozóhatóság, így sem joga, sem eszköze nincs arra, hogy a hatósági jellegű ellenőrzéseket folytasson le. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel törekszünk a biztonságos környezet fenntartására. Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítjük a rendőrséget és a lehető legteljesebb mértékben együttműködünk a hatóságokkal.

A Symbol ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi joggyakorlat kriminalizálhatja azokat az iparági szereplőket, amelyek a törvények betartásával, a tőlük elvárható maximális körültekintéssel és jóhiszeműen működnek.

Az ilyen és ehhez hasonló esetekben érintett rendezvényhelyszínek akár több hetes bezárása ugyanis nem pusztán anyagi, de erkölcsi kárt is okozhat az adott társaságoknak, hiszen egyesekben akaratlanul is erősíthetik azt a képzetet, hogy az adott helyszínek cselekvő részesei és nem vétlen elszenvedői a visszaéléseknek.

A kábítószerekkel szembeni küzdelem közös cél, amelyben a hatóságok és az iparág egy oldalon állnak.

A döntéssel kapcsolatban törvényes határidőn belül jogorvoslattal élünk.

Rendezvénypartnereinkkel folyamatosan egyeztetünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy programjaik biztonságosan és kiszámítható módon folytatódhassanak.

Köszönjük vendégeink és partnereink bizalmát.

Budapest, 2026. 02. 19.

A Symbol Vezetősége”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk