KÉK HÍREK
A Rovatból

„Voltál velem a börtönben, megismertelek!” – fura párbeszédek hallatszanak a Pikó ellen tüntetők élő közvetítésében

Az RTL Híradója szerint az egyik résztvevő az önkormányzat épületét nézte iskolának. Pikó András azt mondja, bértüntetők próbáltak hangulatot kelteni.


A Fidesznek semmi köze a tegnapi Józsefvárosi tüntetés szervezéséhez – közölte a párt VIII. kerületi szervezete.

Mint arról mi is beszámoltunk, az önkormányzat épülete előtt szombaton demonstrációt tartottak. A résztvevők elsősorban a közétkeztetés miatt tiltakoztak, szerintük romlott húst kapnak a gyerekek a menzán.

Józsefváros ellenzéki polgármestere azt mondja, soha nem történt ilyen, viszont a Fidesznek érdekében áll, hogy fizetett áltüntetőkkel hangulatot keltsen.

Egy facebookos élő közvetítésből az derült ki, hogy a tüntetők egy része vidékről érkezett, és nem is tudta pontosan, hol van és miért demonstrál.

"Egy elég nagy iskoláról beszélünk, itt az iskola" – hangzik el a felvételen, ami valójában a józsefvárosi önkormányzat épülete előtt készült. Később a drogok és a bűnözés ellen emelték fel a hangjukat a jelenlévők. Közben az élő közvetés hátterében az is hallatszott, ahogy két régi ismerős üdvözölte egymást.

"Voltál velem a börtönben. Megismertelek. Megismertelek. Hun voltunk, Solton, vagy Pusztán? Szolnokon. Meg Szolnokon, igaz! Itt laksz fenn Pesten? Itt laksz Pesten? Dehogy!"

– mondja az egyik tüntető.

AZ RTL Híradó riportja:

Pikó András elismeri, hogy a kerületben vannak problémák a közétkeztetéssel: nemrég ötvenmillió forintra bírságolta az önkormányzatot a közbeszerzési döntőbizottság, mert szabálytalanul cserélték le a közétkeztetést végző céget. De romlott ételt soha nem szolgáltak fel – állítja a polgármester.

"Kérem a józsefvárosiakat, hogy ne azokra az emberekre haragudjanak, akik tegnap tüntettek ott, mert nem tudták, mit csinálnak, sokszor azt sem tudták, hol vannak, azt sem, hogy miért kell tüntetni. Szerintem azzal a politikai erővel kell, hogy kritikusak legyünk, amely ilyen eszközöket alkalmaz"

– nyilatkozta Pikó.

A józsefvárosi Fidesz még a tüntetés előtt közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy „teljes mértékben egyetértenek” a demonstráció célkitűzéseivel. A tüntetés után pedig azt közölték, hogy a szervezésben „a Fidesz-KDNP semmilyen formában nem vett részt”.

A Híradó megkeresésére a párt nem reagált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

„Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

„Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

– mondta a bíró.

A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

„Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megcsókoltatták a cipőjüket a 14 éves fiúval középiskolás társai - kiderült, milyen büntetésre számíthatnak
A támadásról felvétel készült, a család szakemberhez viszi a fiút. Négy gyanúsítottnál próbára bocsátást és értékrend-korrekciót kérnek, az ötödiknél közérdekű munkát, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészi javaslatot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Kisvárdán egy 14 éves fiúval durván bánt egy tízfős társaság: az utcán sarokba szorították, ütötték, majd arra kényszerítették, hogy megcsókolja a cipőiket, derül ki a Tényekből. Az esetet az egyikük rögzítette, a felvételen pofozás és térdre kényszerítés is látszik.

A család szerint a februárban történtek mély nyomot hagytak a fiún. Zárkózottabb lett, és szakember segítségét is kérik számára.

Márk nevelőszülőknél él Kisvárda közelében. Több sportágban is tehetséges, kajak-kenuban, kerékpározásban és szertornában is kiemelkedő eredményeket ért el.

A kisvárdai fiatalok ennek ellenére kinézték, és megalázásáról videó is készült.

Az ügyészség most öt fiú ellen emelt vádat, akik korábban beismerték, mit tettek. A büntetlen vádlottak esetében próbára bocsátást és értékrend-korrekciós programot indítványoznak, a korábban már büntetett kamasznál közérdekű munkát javasolnak. Ha a bíróság jóváhagyja az indítványt, négyen a programban vesznek részt, az ötödiknek közmunkát kell végeznie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk