KÉK HÍREK
A Rovatból

Vizsgálja a rendőrség Rogán Antal kabinetfőnökének egyetemi vizsgáját – Schadl György intézkedhetett a sikeresség érdekében

Egy másik szálon, szintén Schadlhoz köthetően, gyanús Covid-gyorsteszek ügyében nyomoznak. Kihallgatásokig egyik esetben sem jutottak még.


A rendőrség továbbra is vizsgálódik két olyan ügyben, ami a Schadl-Völner-féle korrupciós botrányhoz kapcsolódik, de a tanúk kihallgatásáig még egyikben sem jutottak el – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az RTL-lel.

Ezt a két nyomozati szálat leválasztották a konkrét korrupciós ügyekről, és átadták a rendőrségnek, ezekben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytat eljárást.

Az egyik ügy lényege, hogy a Schadl György vezette Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) gyanús szerződést kötött koronavírus-gyorstesztekre, a másikban pedig a szervezet elnökét gyanúsítják azzal, hogy többeket is megpróbált átsegíteni egyetemi vizsgákon.

Ezekben az eljárásokban egyelőre senkit sem hallgattak meg, még tanúként sem

– közölte az ORFK a csatorna internetes hírportáljával.

A gyanú szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar csaknem ötvenezer forintos darabáron kötött szerződést 2500 koronavírus-gyorstesztre a járvány első hullámában. A tesztekre azzal a magán-mentőszolgálattal szerződtek, amelytől Schadl György kék villogót is szerzett az autójára. A gyanúsan drágának tűnő szerződést Völner Pál volt igazságügyi államtitkár hagyta jóvá, a kar részéről pedig a nyomozati iratok alapján a jelenleg is pozíciójában lévő hivatalvezető, Takács Katalin írta alá. Takács Katalint a fő ügyben a nyomozó hatóság semmivel nem vádolta meg.

A másik folyamatban lévő nyomozást azért indították, mert Schadl György több embernek – mások mellett Rogán Antal miniszter akkori kabinetfőnökének – is segíthette a jogi vizsgáját.

Schadl egy másik esetben Lukács Tamást, a végrehajtói kar alelnökét kérhette meg, hogy járjon közben egy vizsgázónál. A jegyzőkönyvek szerint ezt ő meg is tette, de a vizsgázó teljes felkészületlensége miatt nem volt sikeres. Az ügyészség nem válaszolt arra, hogy meghallgatták-e Takács Katalint és Lukács Tamást, indoklásukban azt közölték, hogy az ügy már bírósági szakban van.

A Telex megemlíti, hogy sorra intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat Schadl György, például Rogán Antal kabinetfőnökének és Völner rokonának is. A korábbi nyomozati iratok szerint a tavaszi szemeszter végén Schadl három tanulmányi akadály leküzdésében segített a kabinetfőnöknek, pedig Nagy Ádám ott sem volt a vizsgán, sőt, még a Neptun-rendszerben is Schadl intézhette a jelentkezését a vizsgára a kapcsolatain keresztül.

A lap arról is írt, hogy Rogán Antal több mint öt év után először épp ebben az ügyben szólalt meg a Parlamentben. Akkor azt mondta: „Nem ismertem Schadl nevű urat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: