KÉK HÍREK
A Rovatból

Világot akart látni, szó nélkül lelépett otthonról - újabb részletek a Budapesten megtalált német kisfiúról

A német rendőrség azonnal nemzetközi körözést adott ki, amikor a szülők jelentették az esetet. De mégsem tűnt fel senkinek, hogy a gyerek teljesen egyedül utazgat.


Mint azt megírtuk, Németországból szökött hozzánk egy 12 éves kisfiú. Kedden éjjel találták meg a Keleti pályaudvaron.

Alexander W. a rendőröknek azt mondta, hogy azért jött Budapestre, mert látni szerette volna a várost, de ismerőse nem él itt, és a szülei sem tudnak arról, hogy Budapestre jött.

Mint kiderült,

a gyereknek naponta gyógyszert kell beszednie, és szülei amiatt is aggódtak, hogy az állapota rosszabbra fordulhat a szerek nélkül.

A család azonnal jelezte a fiú eltűnését a német rendőrségen, akik nemzetközi kőrözést adtak ki.

A német Merkur portál úgy értesült, hogy Alexander

szombaton indult el otthonról,

a francia-német határ melletti Kenzingenből Berlinbe. A 700 kilométeres út után egy napig nézelődött, majd újra vonatra szállt, Budapest felé.

A lap szerint a német gyerekek átlag 50 eurós zsebpénzt kapnak havonta a szülőktől, így ebből tudott gazdálkodni a kisfiú is. A vonaton egyedül utazott, és ez annak ellenére nem tűnt fel senkinek, hogy a német hatóság már akkor napok óta kereste a gyereket.

A Keleti pályaudvarra érkezve az aluljáróban bolyongott éjjel, a magyar rendőrök felfigyeltek rá.

Mikor azután érdeklődték, hogy hol vannak a szülei, kiderült, hogy csak németül beszél és iratok sincsenek nála.

A nagy utazásnak szerdán vége lett, délután - az érte érkező édesapjával - elindult haza.

A MÁV szabályzatában azt írja, hogy 10 éven felüli gyerek csak írásos szülői nyilatkozattal utazhat egyedül a vonaton. A jegyvizsgáló ezt elkérheti, ha pedig nincs ilyen papír, akkor az illetékes hatóságot értesítenie kell - írta meg a Blikk.

Címlap: illusztráció, forrása: Google Maps


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.


Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.

"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.

"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"

— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.

"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.

A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen

— közölte a híradó.

"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: