News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Videón, ahogy a TEK-esek elfogják a magát iszlamistának valló férfit, aki terrorcselekményre készülhetett Magyarországon

A 21 éves magyar férfit őrizetbe vették. A gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, egy kedden végrehajtott akció során elfogtak, gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy magát iszlamistának valló, 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a férfit a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják.

Mostanra egy videó is megjelent arról, hogyan fogta el a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével a fiatal férfit.

VIDEÓ: A terrorcselekmény előkészületével gyanúsított férfi elfogása



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Letelt az ultimátum: nyilvánosságra hozta a polgármester a Szilasligetnél maszturbáló férfi videóját
A képen látható perverz egyén nem jelentkezett idejében, hogy feladja magát a hatóságoknak.

Link másolása

hirdetés

Mint arról szerdán tegnap mi is beszámoltunk, Gyuricza László, Kerepes polgármestere egy videóban elmondta: felvétel készült egy férfiról, aki önkielégítést végzett Szilasliget HÉV-megállóban. Egyben üzent a videón szereplőnek, hogy ha két napon belül feladja magát, nem hozzák nyilvánosságra a közösségi médiában.

Ám csütörtökre lejárt az ultimátum, Gyuricza közölte:

„Tegnap este letelt a két nap! A „jóember” nem jelentkezett, rendőrségnek nem sikerült még elfogni! Rengeteg fenyegetést kaptam, de hiszem azt, hogy a jóérzésű emberek csöndes többsége hasonlóan látja mint én és a közvetlen környezetem!”

Ennek megfelelően a település első embere be is váltotta ígéretét: megosztotta a felvételt a perverz férfiról. A felvételt ITT LEHET megtekinteni.

A polgármester hozzátette azt is:

„nem normális dolog, hogy az ilyen emberek mint köztudott legjobb esetben is megússzák egy ejnyebejnyével és 2 hét múlva folytathatják perverz tevékenységüket”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: Toronydaru dőlt egy társasházra a XIII. kerületben, durva pusztítást végzett
A katasztrófavédelem keresőkutyás egysége is átvizsgálta a területet, eddigi információk szerint senki nem sérült meg.

Link másolása

hirdetés

Egy építkezésen használt toronydaru dőlt rá egy többemeletes társasházra szerda délután Budapest XIII. kerületében, a Reitter Ferenc utcában - adta hírül a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a közösségi oldalán.

A kiérkező fővárosi tűzoltók átvizsgálták és kiürítették az épületet. A katasztrófavédelem keresőkutyás egysége is átvizsgálta a területet. A rendelkezésre álló információk szerint az eset során senki nem sérült meg.

Statikusok jelenleg is vizsgálják az épületet, a munkálatok idejére lezárták az utcát.

VIDEÓ: A balesetről

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Kiakadt a Mentőszolgálat: gyerekekkel a karjukon fotózták, videózták egy férfi haldoklását a Balaton mellett
A mentők hiába próbálták meg elterelni a bámészkodókat a középkorú féri mellől, akinek az életét sajnos már nem sikerült megmenteniük.

Link másolása

hirdetés

Felháborodott posztban számolt be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy balatonmáriafürdői esetükről.

A szolgálat munkatársait egy, a Balatonban rosszul lett 50 év körüli férfihoz riasztották, akit a tóból húztak ki. A perceken belül kiérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek.

Az esetet „rengeteg bámészkodó figyelte a parton még annak ellenére is, hogy bajtársaink takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást. Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni”

– írja az OMSZ.

„A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet” – folytatják a megdöbbentő történetet.

„A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában”

– közlik.

hirdetés

A kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.

A poszt végére a mentősök odaírták a szokásos, de ez esetben mindennél fontosabb hashtagjüket: vedd észre a mentőt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Egy balatoni szabadstrand WC-jébe rejtett kamerát egy német férfi, teljesen kiakadtak a strandolók
A férfi a felvételeket távolról is nézhette. Hétfőn fogták el, a házkutatáskor kamerákat és adathordozókat is találtak nála.

Link másolása

hirdetés

Mini kamerát találtak a balatonfenyvesi szabadstrand egyik WC-jében. Erről a hétvégén értesítették a rendőrséget.

A rendőrök közlése szereint:

"Tiltott adatszerzés miatt indult eljárás egy negyvenhat éves német állampolgárral szemben. A férfi egy balatonfenyvesi szabadstand női illemhelyében rejtett el egy mobil kamerát, hogy rögzítse az ott történteket. Kollégáim a nyomozás során azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A házkutatás alkalmával a kamerán kívül adathordozókat és egyéb számítástechnikai eszközöket is lefoglaltak, a férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki".

A kukkolót hétfő délután fogták el. Beismerte, hogy

múlt csütörtökön késő este ő rejtette el a mobillal vezérelhető kamerát, aminek a felvételeit távolról, telefonján is nézhette.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: