KÉK HÍREK
A Rovatból

Videó: Zsákszámra lopta ki a ruhákat egy budapesti plázából a biztonsági őr

L. András és társa közel félmillió forint értékű ruhaneműt vitt el egy józsefvárosi pláza egyik ruhaüzletéből.


A józsefvárosi nyomozók tetten érték és elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat egy VIII. kerületi plázából - írja a Police.hu.

A gyanú szerint a férfiak 2023. február 4-én 0 óra 27 perc körül

közel félmillió forint értékű ruhaneműt vittek el egy józsefvárosi pláza egyik ruhaüzletéből.

L. András a bolt vagyonőreként két zsákot pakolt tele különféle ruhadarabokkal, majd azokat az üzlethez érkező D. Róbertnek átadta. A két zsákkal távozó férfit a nyomozók a plázából kilépve elfogták. Tíz perccel később L. Andrást is elfogták az üzletben, majd mind a két férfit előállították.

A nyomozás adatai szerint L. András már 2023. január 9. és február 2. között is többször lopott a divatüzlet árujából hasonló módszerrel, amellyel több mint négymillió forint kárt okozott.

A két férfit a nyomozók lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint indítványozták letartóztatásukat.

Az 58 éves L. András a terhére rótt bűncselekmények elkövetését csak részben ismerte el, a gyanúsítás miatt panasszal élt. Elmondása szerint korábban ilyen bűncselekményt nem követett el, ám az otthonában tartott kutatás során több zsák ruhát találtak az üzlet címkéjével ellátva. Az 53 éves D. Róbert nem tett vallomást.​

VIDEÓ: A lopásról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták Halász Noémi zaklatóját: egy 21 éves férfi hamis profillal, alpári e-mailekben fenyegette a szegedi politikust
A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.


„Halász Noémi (is) megnyugodhat: a rendőrség elfogta zaklatóját” – így tudatta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság elkapta a szegedi független képviselőjelöltet hetek óta fenyegető férfit.

A gyanúsított egy 21 éves ráckevei fiatalember, F. Norbert, akit személyes adattal visszaéléssel és zaklatással gyanúsítanak.

A rendőrség az elfogás után egyből indítványozta a férfi letartóztatását. F. Norbert a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, és egyelőre vallomást sem tett.

Az érintett szegedi politikus szerint azonban az elfogás önmagában nem oldja meg a mélyebb problémát.

„A közélet brutális lezüllése továbbra is jelen van, a gyalázkodások továbbra is történnek – nem csak velem, és nem csak politikusokkal”

– írta Halász a közösségi oldalán.

A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és a hatósági megfogalmazás szerint „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.

Halász Noémi, a Momentum korábbi szegedi elnöke, aki jövőre független jelöltként indul a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében, még novemberben tett feljelentést a rendőrségen. Akkor úgy fogalmazott, bár megszokta a politikai támadásokat, „de most a dolog túlment egy határon”. A rendőrség a bejelentést követően nyomozást indított, ami mostanra vezetett eredményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A TikTokon élőzhetett a tinilány, mielőtt vonat elé vetette magát szerelmi bánatában
Ismerősök szerint a fiatal lány közösségi oldalain már voltak arra utaló jelek, hogy nincs jól. Egyikük elmondása szerint nem sokkal a halála előtt a tinédzser még élő videót indított a TikTokon.


Újabb megrázó részlet derült ki a múlt héten történt isaszegi tragédiáról, amikor egy kamaszlány szerelmi bánata miatt vonat elé lépett és meghalt.

A Blikknek korábban a tinédzser egyik ismerőse azt mondta, a végzetes döntés előtt szakított a lány és a barátja, majd a lány búcsúlevelet hagyott és kiment a sínekre. A fiú megtalálta a búcsúlevelet és utána is sietett, de már késő volt.

A Bors most azt írja, hogy az öngyilkosságba menekülő fiatal a közösségi oldalakon aktív életet élt, profilján gyakran szerepelt közös képeken a barátjával.

Az ismerősök szerint azonban az utolsó bejegyzéseiből már érezni lehetett, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal.

A lány ugyanis olyan szövegeket írt a fotóihoz, mint „majdnem leszúrtak”, „boldog kapcsolatban vagyok”, „lelki traumát okozott nekem az osztálykirándulás”, „Szerintem skizofréniában szenvedek”, „nincsenek barátaim” .

A lap értesülései szerint a tragédiát megelőzően a sínek felé tartó lány élő videót indított a TikTokon.

„Úgy tudom, hogy a barátjával nagyon szerették egymást, de összevesztek, amit a lány nem tudott feldolgozni. Ezért döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Ami számomra a legrémisztőbb volt, hogy a baleset előtt Bogi bejelentkezett élőben a TikTokon. Akkor mehetett a sínek irányába. Utána nem sokkal már meg is történt a baj”

– mondta el egy ismerős a Borsnak.

A tragédia az egész települést megrázta, a tinédzsert családja, barátai és osztálytársai gyászolják. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset pontos körülményeit.

A MÁV adatai szerint a vasúti pályahálózaton ebben az évben már 128 személyi gázolás történt, amelyek közül 88 bizonyult öngyilkosságnak. A szomorú statisztikában az isaszegi eset is szerepel. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: