Előkerült egy videó arról a két lányról, akik hétvégén elkötöttek egy csuklós buszt a sándorfalvai autóbuszállomásról. Ahogy arról mi is írtunk, a fiatal lányokból álló tartó társaság egy hétvégi buli után tartott hazafelé, amikor az az ötletük támadt, hogy ellopnak egy buszt, és azzal furikázva szórakoznak tovább.
A történtekről beszámoló Délmagyar úgy tudja, a három lány egyike takarítőnő a buszállomáson, ezért könnyű dolguk volt, főleg, hogy az indítókulcs is benne volt a buszban.
A lapnak nyilatkozott egy, a buszpályaudvar mellett dolgozó férfi, aki szerint
a lányok először csak Sándorfalván tettek egy kört a busszal, Homokpuszta felé indultak, majd letértek az aszfaltútról, és a tanyavilágba vezető út felé vették az irányt. Ezután ismét visszatértek Sándorfalvára, aztán elindultak Szeged felé. Egészen a Mars térig jutottak, majd visszahozták a buszt Sándorfalvára, ahol a többórás buszozás után már a rendőrök várták őket.
Az út során viszont nekimentek egy közlekedési táblának és a busz oldala is megsérült, így kárt is okoztak.
Most viszont kiderült, hogy a lányok videóra is vették a furikázást, a felvételt a Délmagyar hozta nyilvánosságra az interneten.
Előkerült egy videó arról a két lányról, akik hétvégén elkötöttek egy csuklós buszt a sándorfalvai autóbuszállomásról. Ahogy arról mi is írtunk, a fiatal lányokból álló tartó társaság egy hétvégi buli után tartott hazafelé, amikor az az ötletük támadt, hogy ellopnak egy buszt, és azzal furikázva szórakoznak tovább.
A történtekről beszámoló Délmagyar úgy tudja, a három lány egyike takarítőnő a buszállomáson, ezért könnyű dolguk volt, főleg, hogy az indítókulcs is benne volt a buszban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fagyállót találtak a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett mellett. A 27 éves nő ismerősei szerint a három hete túrázás közben eltűnt nő nem tett volna ilyet. Egyikük szerint nem életszerű, hogy valaki egy bokorban fekve készül végezni magával.
A fiatal nőt vasárnap találták meg, miután több mint 500 civil kereste a hegyen. Az egyik résztvevő, egy polgárőr a Tényeknek mesélte el, hogy zajlott a kutatás.
Több ruhadarabot is találtak, amit jeleztek a rendőröknek. A keresők között volt egy jó helyismerettel rendelkező túrázó is, ő ment be a területre, hogy szétnézzen, és ő találta meg a holttestet.
Egy fagyállót találtak a nő teste mellett egy üvegben.
A rendőrség szerint öngyilkosság történhetett, de még vizsgálják a tragédia részleteit.
Fagyállót találtak a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett mellett. A 27 éves nő ismerősei szerint a három hete túrázás közben eltűnt nő nem tett volna ilyet. Egyikük szerint nem életszerű, hogy valaki egy bokorban fekve készül végezni magával.
A fiatal nőt vasárnap találták meg, miután több mint 500 civil kereste a hegyen. Az egyik résztvevő, egy polgárőr a Tényeknek mesélte el, hogy zajlott a kutatás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Népszava: Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben”.
Az ügyet pénteken vonta el a rendőrségtől a Legfőbb Ügyészség, és a továbbiakban a KNYF az illetékes, ahol külön nyomozócsoport is alakult.
„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölt csoportja a társhatóságoktól már bekérte az ügyiratokat, és megkezdi azok áttanulmányozását. A nyomozó csoport soron kívül intézkedik a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról” – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin ügyészségi szóvivő.
A Népszava arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ügyészségi nyomozás érdemi része még el sem kezdődött, mivel az iratok tanulmányozásának szintjén tart, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet kiváltó parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy csak nemrég indult a nyomozás. Gulyás azt is állította, hogy kiskorú sérelmére nem követtek el bűncselekményt.
A rendőrség ugyanakkor szeptember 18-án azt írta a Népszavának, hogy
„a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak”.
A Telex ugyanakkor úgy tudja, Juhász Péter Pál ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is.
Egy fiú ugyanis azt állította, hogy 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe.
Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken a 39 éves James Paul Anderson megérkezett a houstoni bíróságra, ahol 35 év börtönt kapott volna a felesége, a 34 éves Victoria Anderson 2023-as meggyilkolása miatt. Röviddel ezután rosszul lett a tárgyalóteremben, összeesett és meghalt. Halálának okát a boncolás állapítja meg.
A hatóságok szerint Anderson kábítószert fogyasztott, miközben az ítélethirdetésre várt. Helyi értesülések szerint az ügyvédje egy közeli szemetesben barna tasakot talált kristályszerű anyaggal, feltehetően metamfetaminnal.
Szemtanúk elmondták, hogy a férfi érkezés után röviden beszélt az ügyvédjével, majd pár percre elvonult, beleköpött a szemetesbe, és hányni kezdett.
Andersont 2023. szeptember 24-én vették őrizetbe. A rendőrséget a felesége hívta ki, mert azt mondta, a férje azzal fenyegeti, hogy lelövi. A férfi kiengedte a gyereküket a házból, a feleségével órákig bent maradt, majd megadta magát a kiérkező rendőröknek.
A vádlott korábban tanárként és bohócként is dolgozott, és állítólag Mister Jazzz néven ismerték - írja a 444.hu.
Pénteken a 39 éves James Paul Anderson megérkezett a houstoni bíróságra, ahol 35 év börtönt kapott volna a felesége, a 34 éves Victoria Anderson 2023-as meggyilkolása miatt. Röviddel ezután rosszul lett a tárgyalóteremben, összeesett és meghalt. Halálának okát a boncolás állapítja meg.
A hatóságok szerint Anderson kábítószert fogyasztott, miközben az ítélethirdetésre várt. Helyi értesülések szerint az ügyvédje egy közeli szemetesben barna tasakot talált kristályszerű anyaggal, feltehetően metamfetaminnal.
Szemtanúk elmondták, hogy a férfi érkezés után röviden beszélt az ügyvédjével, majd pár percre elvonult, beleköpött a szemetesbe, és hányni kezdett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zavarta a csecsemő sírása az anyát, ezért úgy megrázta és bántalmazta a kicsit, hogy súlyos fogyatékos lett
A bíróság szerint a pici nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Beismerte az anya a bíróságon, hogy többször rázta és bántalmazta gyerekét. Elismerte, hogy ő okozta a baba maradandó sérüléseit. Az állította, hogy idegesítette a kéthetes kislány sírása.
A picit felkapta és úgy megrázta, hogy a baba feje előre-hátra billent, vagy befogta a száját, vagy pelenkázáskor durván lefogta a lábát, bedobta a kiságyba, a csecsemő fejét a matracba nyomta.
Az apa ugyan többször tapasztalta, hogy az anya hogy bánik a kicsivel, de nem kért segítséget.
A kislány a bántalmazás miatt maradandó sérülést szenvedett, nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Most kezdődött a per amelyben életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. A szülők elismerték tettüket. Az apa felfüggesztett börtön, az anya öt évet kapott. A gyerekről intézetben gondoskodnak.