Elítélték Ruby Franke-ot. A kínzásokban üzlettársa is részt vett, aki volt, hogy például arra kényszerítette az influenszer lányát, hogy kaktuszba ugorjon.
Börtönbe kerül gyerekei bántalmazásáért a korábban nevelési tanácsaival ismertté vált amerikai influenszer, Ruby Franke – írja a BBC. Ruby-t üzlettársával, Jodi Hildebrandttal együtt ítélték el:
A bíró négy, egyenként egytől 15 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki rájuk.
Ez mind a négy vádpontban a legmagasabb büntetési tétel. Hogy pontosan mennyit kell ülniük, azt a helyi, utahi törvények alapján egy külön bizottság dönti majd el, de négy évnél nem lesz kevesebb.
Az öt gyereket nevelő Franke 2015-ben indította el „anyainfluenszer” csatornáját, az 8 Passengerts-t. Már a nyilvánosan is látható nevelési módszerei között is olyanok szerepeltek, mint az azzal való fenyegetés, hogy levágja gyereke plüssállatának fejét, vagy hogy elmarad a karácsony. Amikor 2020-ban egy fia elszólta magát, megemlítve egy videóban, hogy hét hónapig egy babzsákon kellett aludnia, a rajongók közül is többen gyanút fogtak: petíciót indítottak, de nem sikerült cselkevésre bírniuk a hatóságokat.
Idén augusztusban Franke 12 éves fiának sikerült megszöknie. Miután végtagjain kötél okozta horzsolásokkal borítva, alultápláltan bekopogott a szomszédhoz, hogy ételt kérjen, kórházba került. Ezután derült ki, hogy az influenszer éheztette gyerekeit, víz megvonásával büntette és verte őket, továbbá az is szerepelt a módszerei között, hogy tűző napon dolgoztatja, vagy lekötözi őket. Az üzlettárs, Hildebrandt erről tudott, sőt, rész is vett a kínzásokban: egy alkalommal például arra kényszerítette Franke lányát, hogy többször is egy kaktuszba ugorjon. Eric Clarke, Utah állam ügyésze a tárgyalás során azt mondta:
Franke két, akkor 9 és 11 éves gyermeke „koncentrációs táborszerű körülmények között” éltek, a nő pedig komoly fenyegetés a közösségre nézve.
A bíróságon Franke beismerte a tettét, és bűnösnek vallotta magát. Hildebrandt ugyancsak vallomást tett.
Börtönbe kerül gyerekei bántalmazásáért a korábban nevelési tanácsaival ismertté vált amerikai influenszer, Ruby Franke – írja a BBC. Ruby-t üzlettársával, Jodi Hildebrandttal együtt ítélték el:
A bíró négy, egyenként egytől 15 évig terjedő szabadságvesztést szabott ki rájuk.
Ez mind a négy vádpontban a legmagasabb büntetési tétel. Hogy pontosan mennyit kell ülniük, azt a helyi, utahi törvények alapján egy külön bizottság dönti majd el, de négy évnél nem lesz kevesebb.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.
Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.
A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.
„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”
– fogalmazott a szemtanú.
Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.
A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.
A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.
A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.
„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.
A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.
Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.
A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.
A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.
Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.
Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.
24.hu: Egy épület tetejéről zuhant le a honvédtisztjelölt az NKE campusán, csak 21 éves volt
A lap úgy tudja, hogy a harmadéves honvédtisztjelölt a laktanya egyik épületének tetejéről zuhant le. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.
A lap legfrissebb információi szerint egy 21 éves fiatalember halt meg a Ludovika Campusán. Értesüléseik szerint a fiatal honvédtisztjelölt az egyetemhez tartozó X. kerületben található laktanya egyik épületének a tetejéről zuhant le.
Megkeresték a rendőrségeit is, akik azt közölték, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.