Váratlan fordulat a Teréz körúti robbantás ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség már terrorcselekmény előkészületének bűntettével is gyanúsítja a P. Lászlót, a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, aki egy millió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni - írja az Inforádió portálja.
A megalapozott gyanú szerint az elkövető a Teréz körúti robbantást követően e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, illetve a robbanószerkezet elkészítésének lépéseit, és
jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni
- közölte a főügyészség.
A gyanúsított szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumtól egymillió euró készpénzt kényszerít ki azzal a fenyegetéssel, hogy újabb robbantásokat fog elkövetni, amelyek újabb emberi életeket fognak kioltani.
A terrorcselekmény előkészülete bűntettének törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
A korábban a gyanúsítottal közölt tényállást a főügyészség azzal egészítette ki, hogy a gyanúsított a két rendőr megölését követően a náluk lévő szolgálati lőfegyvereket akarta megszerezni - áll a közleményben.
A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a robbanás közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a robbanás 2,5-3 méteres körzetébe tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, az attól távolabb lévő személyek testi épsége, egészsége jelentős veszélybe kerüljön. A főügyészség így már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletének vádolja a férfit.
E bűncselekmény törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés.