KÉK HÍREK
A Rovatból

„Van még két törött bordám és egy kulcscsontom” – kerékpárversenyzők elé hajtott egy autós Pannonhalmán

Az első helyezett súlyosan megsérült. Gönczy Gergő az RTL Híradónak mondta el, hogyan történt a baleset.

Link másolása

Szabálytalan autós hajtott a bicikliverseny miatt lezárt útra, az országos bajnokság élmezőnye elé péntek délután - írta az rtl.hu. A versenyt vezető, épp hetvennel száguldó, kerékpáros boly négy tagja nekicsapódott a kocsinak, az első helyezett súlyosan megsérült.

Az RTL Híradónak két versenyző mesélte el pontosan, hogyan történt a baleset:

"Emlékeim szerint az autó az indexelés nélkül és szemlátomást anélkül, hogy belenézett volna a tükörbe, elkanyarodott balra. Miközben mi előztük és emiatt négyen csapódtak az oldalának."

– mondta az RTL Híradónak Gönczy Gergő. A kerékpárversenyzőknek esélyük sem volt kikerülni a kanyarodó autóst.

"Mi 60 km/h feletti sebességgel érkeztünk, és akár tárcsafékes, akár sima patkófékes kerékpárokról beszélünk, nem tudunk megállni egy méteren belül hatvanötről sehogy"

– emlékezett vissza Orosz Gergő, aki kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, ellentétben társával, akinek az ütközés erejétől kitört a kerékpárvázából egy darab, a horzsolásokon kívül pedig súlyos sérülést is szenvedett.

"Van még két törött bordám és egy kulcscsontom, valamint egy enyhe agyrázkódásom. Kissé meghúztam az arccsontomat, de az nem annyira vészes, csak kicsit nehezen rágok majd "

– mondja Gönczy Gergő, aki már otthon lábadozik, hat hét rehabilitáció vár rá.

Az autó 66 éves sofőrje ellen eljárás indult. Az anyagi kár az öt biciklin körülbelül 30 millió forint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felakasztva találták meg egy erdélyi település polgármesterét
A férfi ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt bűnvádi eljárás volt folyamatban, ám az ügyben összeállított vádiratot a bíróság elutasította. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Link másolása

Kedd délután az otthonában holtan, felakasztva találtak rá egy erdélyi polgármesterre, írta meg a Maszol.

Valószínűleg Alvinc (Vințu de Jos) község polgármestere, Petre Ion Barbu az áldozat, akire az

otthonának egyik melléképületében felakasztva találtak rá kedd délután.

A hatóságok csak annyit közöltek, hogy egy 57 éves férfire holttestére találtak rá. A Fehér megyei rendőrség nyomoz az ügyben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk