A Rovatból

Visszakéri a kormány a választások előtt szétosztott pénzt az önkormányzatoktól

Szeptember végéig vissza kell utalniuk a még el nem költött összeget.


"A napokban számos település polgármestere kapott olyan levelet, amelyben a Magyar Államkincstár (MÁK) illetékes pénztára értesíti őket, hogy ha a település részére megítélt európai uniós forrásból nyújtott támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot, a számlájukon kezelt, még fel nem használt összeget szeptember 30-ig át kell utalniuk a MÁK számlájára" - írja a Népszava.

A lap azt írja, hogy ezt a pénzt a 2018-as választás előtt kapták meg az önkormányzatok.

Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármestere azt mondta a Népszavának, hogy szerinte az állam így akarja "kozmetikázni" a költségvetési hiányt, ami részben éppen amiatt keletkezett, hogy az országgyűlési választások előtti az idei érvre tervezett 2200 milliárd forintos kifizetések több mint felét átutalták az önkormányzatoknak. "A pénzt azonban javarészt a költségvetés terhére fizették ki" - írja a Népszava.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere pedig azt nyilatkozta a lapnak, hogy "ez az intézkedés szerinte tovább szűkíti a települések önrendelkezéshez való jogát, és baljós árnyakat vetít előre."

Frissítés: A Magyar Államkincstár a cikk fenti állításaival kapcsolatban a következő közleményt juttatta el hozzánk:

"Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a többek között helyi önkormányzatok által elnyert, 100 millió forintot meghaladó összegű uniós források kifizetése csak az adott település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára történhet.

A hatályos szabályozás szerint a korábban kereskedelmi banki számlára kiutalt, még fel nem használt uniós forrásokat is be kell 2018. szeptember 30-ig utalni a település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, ha a megítélt támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot és az adott projekt nem zárul le 2018. október 31-éig.

Ezen szabályozás azonban egyáltalán nem jelenti a már kifizetett uniós források "visszavételét". Ezen források továbbra is az önkormányzatoké, az önkormányzatok rendelkezése alatt maradnak, csupán a számla vezetője változik.

Ezzel a források cél szerinti felhasználása is biztosítottá válik, mivel a kincstári számláról csak az adott fejlesztési célhoz kötődő kifizetések teljesíthetőek."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: