Munkahelyére indult a vak férfi, mikor egy autó halálra gázolta a Csongrád-Csanád megyei Kisteleken. M. Sándor a vakvezető kutyájával, Infrával haladt át az úton. A kutya látva a veszélyt, próbálta a gazdája életét menteni, nagyot rántott a hámján, de már késő volt.
Az Infrát kiképző Baráthegyi Alapítvány bejegyzése szerint a sérült férfi a mentőben még beszélt, de a kórházban már nem tudták az életét megmenteni. A kutyája kisebb sérüléseket szenvedett, a hám egy vérömlenyt okozott a mellkasán, mikor kétségbe esetten próbálta gazdáját elrántani az autó elől.
Az alapítvány úgy tudja, hogy
a férfi már a felezővonalon túl járt, amikor elgázolta őket az autó. A lap úgy értesült, hogy a gázoló azzal védekezett a rendőröknek, hogy a felkelő nap elvakította, és ezért nem vette észre a férfit és a kutyáját.
A Blikknek az áldozat keresztlánya elmondta, hogy a környéken nincs zebra, és csak ott van bejárat, máshol nem tudtak volna átkelni. „El sem tudom képzelni, mit élhetett át szegény keresztapám, amikor Infra megérezte a bajt. Nem tudhatta, hogy mit akar jelezni a kutya” – mondta. Hozzátette, hogy szeretnék, ha Infra is ott lehetne a temetésen, mert nagyon hálásak neki.
A kutya most az alapítványnál, korábbi kiképzőjénél, ismerős környezetben van. Azt még nem tudni, hogy a fiatal, ötéves kutya újra munkába tud-e állni: Ez attól függ, hogy mennyire heveri ki az átélt stresszt.
Munkahelyére indult a vak férfi, mikor egy autó halálra gázolta a Csongrád-Csanád megyei Kisteleken. M. Sándor a vakvezető kutyájával, Infrával haladt át az úton. A kutya látva a veszélyt, próbálta a gazdája életét menteni, nagyot rántott a hámján, de már késő volt.
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.
A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.
Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.
György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy az ellopott újszülött babával menekül a parókás nő, majd egy kórházban hagyja a gyereket
A 31 éves nő hazugsággal férkőzött a csecsemő anyjának bizalmába, így tudta ellopni a gyermekét. Később azonban felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.
A nő hívta a rendőrséget, akik megkezdték a szükséges intézkedéseket, közben viszont értesítették őket, hogy egy kerületi kórházban egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt, ugyanabban az öltözetben, amelyet az eltűnt baba viselt. A rendőrök elvitték az anyát a klinikára, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a kicsi épségben van.
A nyomozóknak sikerült azonosítani az újszülöttet ellopó nőt, aki nem volt otthon, amikor a rendőrök kimentek hozzá, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül vasárnap dél körül egy VI. kerületi gyorsétteremben fogták el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a 31 éves nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő beismerte tettét és a rendőrök őrizetbe vették.
Azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján is elmondták, hogy a fiatal nő a vallomásában azt mondta, neki nem lehetett gyereke, ezért döntött úgy, hogy magával viszi a babát. A 24.hu információi szerint
Renáta elhitette a saját családjával és az élettársával is, hogy gyermeket vár, az újszülött ellopásával ezt akarta bizonyítani nekik.
A lap arról is ír, hogy a vallomásában azt állította, hogy eredetileg csak kölcsön akarta kérni a babát az anyától, de végül másképp döntött.
A cikk szerint
Renáta később felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle a történtek miatt, be is vallotta neki, hogy miért lopta el a gyerekét.
Azt is elmondta neki, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta a babát.
A 24.hu szerint a nő taxival érkezett az anya lakásához és azzal is ment a saját családjához, majd ismét taxival vitte a babát a kórházhoz is. Akkor fogták el a rendőrök, amikor másnap újra találkozott az édesanyával.
Az ijesztő eset során a nyolcnapos csecsemőnek nem esett baja, testi épsége nem volt veszélyben. Egy-másfél óra telt az ellopása és a kórházban hagyása között.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.
Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint
a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.
Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.