HÍREK
A Rovatból

Újabb gigantikus kínai akkumulátorgyárat jelentett be Szijjártó Péter – a Sunwoda Nyíregyházán építi fel

A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot.
MTI - szmo.hu
2023. július 27.



Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt.

A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán.

"Ez az idén bejelentett legnagyobb beruházás eddig. Ez a harmadik olyan beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel, és ezzel már biztossá válik azon vállalásunk teljesíthetősége, miszerint a tavalyi beruházási rekordot idén nemcsak meghaladjuk, hanem meg is duplázzuk"

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos, a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek.

A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését, ami elősegíti, hogy Magyarország továbbra is azon kevés ország között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a gazdasági teljesítményüket. Mi több, a gyár csatlakozni fog az önkormányzati monitoring rendszerhez a levegő-, talaj- és vízszennyeződések megelőzésének garantálása érdekében.

"A vállalat nemhogy csak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab".

Majd ennek kapcsán kiemelte, hogy a Greenpeace az elsők között üdvözölte nemrég azt a bejelentést, amely szerint újabb nagy elektromos akkumulátorgyárat építenek az Egyesült Királyságban. "Ezért kérek mindenkitől majd óvatosságot és körültekintést akkor, amikor magvas véleményeket fogalmaz meg erről a beruházásról".

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban.

"Itt tenném fel a kérdést azoknak, akik az ilyen beruházások ellen érvelnek, hogy komolyan gondolják-e azt, hogy ezeket a beruházásokat más európai országba kellett volna elvinni? Komolyan gondolják-e azt, hogy nekünk, magyaroknak az lenne az érdekünk, hogy ezek a modern technológiával működő, a gazdaság növekedését hosszú távon biztosító gyárak, amelyek több ezer embernek adnak munkát, valóban más országok területén jöjjenek létre, és más országok húzzanak belőlük hasznot?".

Továbbá úgy vélekedett, hogy ez a projekt is bizonyítja a keleti nyitás sikerét, ugyanis 2019 óta rendre ázsiai országból érkezik évente a legtöbb beruházás Magyarországra, így tavaly és a számok tükrében minden bizonnyal idén is Kínából.

Szijjártó Péter érintette az elmúlt évek rendkívüli nehézségeit is, felidézve, hogy az utóbbi időszakban kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, s szavai szerint ennek nyomán "minden eddiginél élesebben különül el innentől kezdve a győztesek és a vesztesek kategóriája".

"Azok az országok, amelyek majd megszerzik ezen új világgazdasági korszak legnagyobb beruházásait, győztesek lesznek, és mindazok, akik erre nem képesek, azok a vesztesek kategóriájába fognak kerülni".

Majd aláhúzta: kétségtelenül az elektromos autóipar nagy gyárépítései fogják meghatározni, hogy hol lesz gazdasági növekedés és hol nem, ráadásul ez nem csupán gazdasági, hanem környezetvédelmi ügy is, mivel a közlekedési szektor adja jelenleg a globális károsanyag-kibocsátás 14 százalékát.

Arról számolt be, hogy ezért óriási harc zajlik ezen beruházásokért, és egyes országok "tisztességtelen eszközöket" is bevetnek, például felbérelnek másokat, hogy "megtévesszék az embereket", vagy hogy "kihasználják az emberek újtól való félelmét".

Tavaly világszerte tízmillió elektromos autót adtak el, ami az értékesítés 14 százalékát teszi ki, majd az idei első negyedévben 25 százalékos növekedést jegyeztek fel, és valószínűleg exponenciális növekedés előtt áll az ágazat.

A Sunwoda csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy

a Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel Nyíregyházán a Déli Ipari Park területén. Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés. Az üzem lítium-ion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról a kontinens autóipari szereplőit.

A Sunwoda vállalatcsoportot 1997-ben alapították, központja Sencsenben található. Az elektromos járművekhez 2008-ban kezdett el akkumulátorokat gyártani. Termékportfóliója kiterjedt, számos energiatárolási technológiát és ahhoz kapcsolódó hardvert kínál az iparág ismert háztartási márkái számára. Gyárai Kínában és Indiában találhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tihanyi luxusingatlanról posztolt: „Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt egy vadonatúj villája, alsó hangon 300-400 milliót érhet”
A független országgyűlési képviselő információi szerint a partközeli, panorámás, kétemeletes ház 137 négyzetméteres, és egy 700 négyzetméteres telken áll.


„Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt Tihanyban egy vadonatúj villája. A partközeli, panorámás, kétemeletes kecó 137 négyzetméteres, egy 700 négyzetméteres telken áll, alsó hangon 300-400 milliót érhet” – adta hírül Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a villa szemmel láthatóan is új építésű, ami Kontrát Károly vagyonbevallásából is látszik.

„2017-ben vett egy nyaralót, amit 2018-ra teljesen elbontott , majd 2019-ben már állt a vadiúj családi ház a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Gondolom, könnyen megkapta az engedélyt” – fogalmazott Hadházy, majd hozzátette:

„Kell is pihennie államtitkár úrnak, hiszen fáradságos munkával védett minket a migránsoktól. Meg hát az manapság nem is számít embernek, akinek nincsen egy tihanyi luxusháza. Az államtitkárok jól keresnek, de azért ahhoz, hogy ezt kifizesse, elég sokat kellett spórolnia, kb. az összes fizetését ebbe kellett beleraknia, de lehet, hogy a feleségéét is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A bekapcsolt mikrofon buktatta le Trumpot: Putyinról suttogott Macronnak
Az amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Zelenszkijjel és európai vezetőkkel. A háttérben már Putyinnal is szervez egy hármas tárgyalást a háború lezárásáról.


Donald Trump a Fehér Házban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel. A megbeszélések után közölte, hogy felhívta Vlagyimir Putyint, és elkezdte szervezni egy hármas találkozót, amelyen ő, Putyin és Zelenszkij venne részt. A helyszínről még nem döntöttek.

Korábban Trump Alaszkában találkozott Putyinnal, ahol a háború békés lezárásáról beszéltek, de nem született hivatalos megállapodás. Később azt mondta, pozitívnak értékelte az ottani egyeztetést.

A Fehér Házban zajló megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy Trump halkan beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.

A felvételen hallható volt, amint azt mondta: „Azt hiszem, üzletet akar kötni. Azt hiszem, velem akar üzletet kötni. Érted? Bár ez őrültségnek hangzik” - írta a ladbible.com.

Trump arról is beszélt, hogy Moszkva nyitottnak tűnik arra, hogy több ország is részt vegyen Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosításában, ez azonban nem jelentene NATO-tagságot.

Putyin célja, hogy Ukrajna olyan területeket adjon át, amelyeket az orosz hadsereg három év alatt sem tudott megszerezni. Zelenszkij ugyanakkor nem hajlandó átadni az ország egyetlen részét sem.

A mostani találkozón Zelenszkij több vezető támogatását is megkapta. A béke azonban csak akkor valósulhat meg, ha Ukrajna és Oroszország is elfogadja a feltételeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor kezdeményezze, hogy a Putyin-Zelenszkij találkozónak Budapest adjon otthont
A Tisza Párt elnöke szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.


Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy kedden európai vezetők az amerikai és az ukrán elnökkel órákon át egyeztettek a békéhez vezető útról és a szükséges biztonsági garanciákról. A politikus szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól. De hát ő éppen nyaral. Vagy csak nem hívták meg…”

A TISZA azt javasolja, hogy Orbán Viktor ismerje el az 1994-es Budapest Memorandum érvényességét, és kezdeményezze, hogy Budapest adjon otthont egy Putyin–Zelenszkij találkozónak. A 31 éve Magyarországon aláírt megállapodás Ukrajna területi integritásáról, függetlenségéről és a biztonsági garanciákról szólt.

Magyar Péter szerint azok, akik valóban igazságos és fenntartható békét szeretnének, nem uszítanak, nem gyártanak álhíreket, hanem leülnek a tárgyalóasztalhoz.

A politikus bejegyzésében azt is hozzátette: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.

A The Guardian arról számolt be, hogy Budapest is felmerült a Zelenszkij–Putyin-találkozó lehetséges helyszíneként.

(via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Kiderül, lesz-e bátorsága ehhez” – Megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését
A német kancellár leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Merz szerint nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni.


Megkezdték Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának előkészítését - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán.

"Nagyon jó találkozóm volt jeles vendégekkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Alexander Stubb finn elnökkel, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Friedrich Merz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, amit egy további megbeszélés követett az Ovális irodában.

A találkozó során megvitattuk Ukrajna biztonsági garanciáit, amelyeket az egyes európai országok biztosítanának, az Amerikai Egyesült Államokkal koordinálásával"

- ismertette az amerikai elnök.

"Mindenki nagyon örül az Oroszország és Ukrajna közötti béke lehetőségének. A találkozók végén felhívtam Putyin elnököt, és megkezdtem Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítését, amelynek helyszínét még meg kell határozni. A találkozó után háromoldalú találkozót tartunk, amelyen a két elnök mellett én is részt veszek"

- írta Trump.

"Ismétlem, ez egy nagyon jó, első lépés volt a már csaknem négy éve dúló háborúban. JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott egyeztetnek Oroszországgal és Ukrajnával" - emelte ki az amerikai elnök.

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel Washingtonban közép-európai idő szerint kedd hajnalban tartott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, hogy Ukrajna bármilyen csúcsszintű formátumban kész tárgyalni Oroszországgal a háború befejezéséről.

Merz leszögezte, hogy újabb csúcstalálkozóra csak Ukrajna részvételével kerülhet sor a háborús rendezés ügyében. Úgy fogalmazott, hogy kiderül, Putyin elnöknek „lesz-e bátorsága” ehhez.

Mint mondta, az orosz–ukrán csúcstalálkozó a következő két hétben megvalósulhat, helyszínét azonban még meg kell határozni. Megerősítette, hogy ezt követően Donald Trump amerikai elnök is csatlakozna Zelenszkijhez és Putyinhoz egy háromoldalú találkozó keretében.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy nem szabad Ukrajnát területi engedményekre kényszeríteni. Egyben pedig üdvözölte a Trump által kilátásba helyezett, Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat.

„Az Amerikai Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni, és ezeket az európaiakkal közösen koordinálni. Tehát egy békeszerződés esetén Ukrajna megfelelő biztonsági garanciákat kap, ez a mai napon elért eredmény” – húzta alá a német politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: