KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb botrány: őrizetben egy újbudai óvodai dolgozó szexuális kényszerítés bűntette miatt

Őrizetbe vették a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik dolgozóját szexuális kényszerítés bűntette miatt. A 24.hu úgy tudja, a férfi pedagógiai asszisztensként dolgozott az óvodában és gyanúsítottként már ki is hallgatták.

Link másolása

A BRFK 11. kerületi Rendőrkapitányság bejelentés alapján, szexuális kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, amelyben egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfit a nyomozók őrizetbe vették

és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé – közölte a BRFK.

Az óvoda vezetése levélben értesítette a szülőket a történtekről, és az érintett dolgozó azóta nem léphet be az óvoda területére, nem találkozhat a gyermekekkel. A hat éve ott dolgozó férfinek haladéktalanul megszüntették a munkaviszonyát. Az óvoda szerint korábban semmilyen panasz nem volt a pedagógiai asszisztensre.

Újbuda Önkormányzata péntek délután sajtóközleményt adott ki. Eszerint a kerület polgármestere azonnali belső vizsgálatot rendelt el azt követően, hogy névtelen feljelentés érkezett a rendőrségre a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik munkatársával kapcsolatban. A fő feladat az igazság kiderítése – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Játékból ugorhatott ki az ötödik emeletről a hároméves csepeli kisfiú: „Először azt hittük, csak elbújt”
Jonatán csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta a 15 méteres zuhanást. Az anyukája szerint a kisfiú úgy esett rá egy bokorra, mintha egy csúszdán suhant volna végig.

Link másolása

Játékból ugrott ki az ötödik emeleti lakásuk ablakán Jonatán a múlt héten Csepelen. A kisfiú szinte karcolásokkal megúszta a zuhanást, már kiengedték az intenzív osztályról és hamarosan haza is mehet a kórházból - írja a Blikk.

Jonatán anyukája a lapnak azt mondta, hogy ő éppen zuhanyzott, amikor az eset történt, a lakásban lévő nagymama és a többi gyermek pedig csak két percre hagyták magára Jonatánt a szobájában. Az ablak bukóra volt állítva, a gyerek azonban valahogy kinyitotta azt.

„Először azt hittük, csak elbújt, az ablakon lenézve pedig már azt láttuk, hogy egy járókelő őrzi kétségbeesve a földön. A párkányon ott volt mindkét talpnyoma, tehát nem kiesett, hanem kiugrott. Ennek köszönhető, hogy túlélte, ugyanis így nem a betonra, hanem egy bokorra zuhant”

- mondta az anyuka a lapnak.

A nő ezután kétségbeesve lerohant az ötödikről, de amint odaért a kisfiához, látta, hogy Jonatán életben maradt.

A kórházban a röntgen után az is kiderült, hogy a kicsi néhány töréssel és a tüdő zúzódásával, illetve enyhe agyrázkódással úszta meg a körülbelül tizenöt méteres zuhanást. A gyereket már kiengedték az intenzív osztályról, néhány napon belül pedig vélhetően haza is mehet.

„Úgy esett a bokorra, mintha egy csúszdán suhant volna végig.

Rengeteg ág súlyosan megszúrhatta volna, de semmi ilyesmi nem történt. Kisebb horzsolásokat szerzett a kezén és a lábán, de mintha csak egy mászókáról esett volna le. Már nevetgél, úgy viselkedik, mint otthon” - mondta az anyuka a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 12 éves kisfiú Tamásiban
Bálint Lóránt hétfőn elment iskolába, a tanítás után azonban nem ért haza.
K.A. - szmo.hu
2024. április 24.


Link másolása

Eltűnt egy 12 éves kisfiú Tamásiban. Bálint Lóránt április 22-én reggel elment iskolába, azonban a tanítást követően nem ment haza, tartózkodási helye azóta ismeretlen - írja keddi közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Lóránt 153 centiméter magas, zömök testalkatú, erősen szeplős, barna rövid hajú. Eltűnéskori ruházata fekete sportcipő, sötétkék adidas melegítőnadrág fehér csíkokkal, fekete kapucnis pulóver, szürke sapka.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható a fiú jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/573-910-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
31 gyereket kellett kórházba vinni egy budapesti általános iskolából – szúrós gázszag terjengett
A diákokat kivizsgálásra szállították a Heim Pál Gyermekkórházba, gondatlan veszélyeztetés miatt pedig nyomozást indított a rendőrség.

Link másolása

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a XXIII. kerületi Török Flóris Általános Iskolában szerda reggel történt tömeges rosszullétek miatt, amelyek előtt szúrós szag terjengett az épületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére szerdán.

A BRFK kommunikációs osztályán elmondták:

az intézményben történtek miatt a BRFK XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitánysága foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Hozzátették: a katasztrófavédelem szakembereinek bevonásával folytatott eljárás célja, hogy tisztázzák, pontosan mi történt, mi okozta a szúrós szagot, illetve történt-e bárki részéről mulasztás.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint szerda reggel ki kellett üríteni a Dinnyehegyi közi általános iskolát, mert szúrós gázszagot éreztek az ott tartózkodók, amitől többen rosszullétre panaszkodtak.

A mentők 31 gyermeket szállítottak vizsgálatra a Heim Pál gyermekkórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tudta az igazgató, hogy szexelt egy 15 éves lánnyal az egyik gyerekfelügyelő, mégsem tett feljelentést
Egy tavalyi ombudsmani jelentésben azt írták, az nem volt elegendő, hogy az érintett nevelőt elbocsátották, mert a feljelentés nem mellőzhető ilyen esetben.

Link másolása

Négy gyerek ügyében érkezett bejelentés tavaly az állampolgári jogok biztosához a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon miatt - írja a 24.hu. A panaszbeadványok közül az egyik egy gyermekfelügyelő ellen érkezett, aki a gondjaira bízott gyermekkel szexuális kapcsolatot létesített, és nem indult feltáró és a gyermek helyzetét vizsgáló eljárás.

Az ügyeket feltáró jelentés tavaly került az ombudsmani hivatal honlapjára, és a bicskei botrány, illetve kegyelmi ügy kapcsán Magyar Péter hívta fel rá a figyelmet.

Az ombudsmani jelentésből kiderül, a gyermekjogi képviselő 2023. március 20-án tett intézménylátogatása során a Gyermekotthon igazgatójától értesült arról, hogy az egyik gyermekfelügyelő vélhetően szexuális kapcsolatot létesített egy akkor 15 éves növendékkel.

A gyermek az egyik nevelőjének mondta el a történteket, a próbaidős gyermekfelügyelő tagadta, hogy bármi történt volna, a munkaviszonyát azonban azonnal megszüntették.

A lány a szexuális kapcsolatáról tavaly augusztusban számolt be a gyermekvédelmi gyámjának, ő tett feljelentést a gyermekfelügyelő ellen.

A férfit azonban csak Magyar posztja után néhány héttel vették őrizetbe, és a Fővárosi Főügyészség keddi közleménye szerint szexuális visszaéléssel, valamint kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsították meg.

Az ombudsman jelentése szerint nem volt elegendő az, hogy megszüntették a felügyelő munkaviszonyát, mert a feljelentés nem mellőzhető ilyen esetben.

„Ugyanis

csak a büntetőjogi felelősség megállapítása esetén van arra lehetőség, hogy a jövőben a gyermekvédelmi rendszerben szakmai munkakörben ne legyen foglalkoztatható”

- írta akkor Kozma Ákos.

Az ombudsman azt is megállapította, hogy míg a gyermekotthon igazgatója a gyermekfelügyelő ellen nem tett büntetőfeljelentést, addig a gyermekvédelmi gyám is csak hónapokkal az esemény megtörténte után tette ezt meg, e mulasztás pedig önmagában alkalmas arra, hogy a jövőre nézve a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon, továbbá nem egyeztethető össze a gyermek legjobb érdekét képviselő eljárás elvével.


Link másolása
KÖVESS MINKET: