HÍREK

Ugyanazért a könyvért a Lírát ötször akkora büntetéssel sújtották, mint a Librit

A Libri nemrég a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium tulajdonába került, több könyv miatt is büntették, amelyekben a szexualitást vagy a homoszexualitást ábrázolták.


Bár a bíróságon a kormányhivatal ellen nyert a Líra, a könyvesbolthálózat nem változtat a gyakorlatán, már ami a gyermekvédelminek nevezett törvény betartását illeti – tudta meg az RTL.hu.

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy a Libri is félmillió forintos büntetést kapott, mert nem megfelelő módon árusította Benedek Ágota Állva maszturbálok című naplóregényét, ami valószínűleg a „szexualitás öncélú ábrázolása” miatt esett a „gyermekvédelmi törvény” hatálya alá.

Korábban a Líra kapott volna 12 milliós bírságot, mert nem elkülönítve és befóliázva árulta a meleg szerelmet is bemutató Heartstopper című ifjúsági kötetet. Ám a könyvkereskedő végül pert nyert, mert egy vesszőhiba miatt a törvény szövege mást jelentett, mint amire eredetileg szánták.

Nyáry Krisztián, a Líra könyvesboltok kreatív igazgatója szerint rengeteg problémájuk adódik abból, hogy a törvény könyvkereskedőket érinti, míg a korábbi szabályozások a könyvkiadóknak szóltak. Nem véletlenül felelős kiadóknak is szokták hívni őket, a kereskedőnek nem kell tudniuk arról, hogy mi is van egy adott könyvben leírva.

A 12 milliós (elmaradt) büntetés után legutóbb a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal értesítette arról a Lírát, hogy 5 millió forintra büntetik őket azért, ahogyan az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet a kecskeméti könyvesboltjukban forgalmazták. Azt nem lehet tudni, hogy a könyvesbolt-hálózat miért kapott ilyen magas büntetést, miközben máshol ugyanezért a könyvért csak pár tízezer forintot kellett befizetni.

A Libri az RTL megkeresésére azt írta: boltjaikban az elmúlt hónapokban rendszeresen zajlottak a hatályos jogszabályok betartását vizsgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések, két esetben bírságot kiszabó határozatot is kaptak. 2023. júniusban Budapest Főváros Kormányhivatala mint fogyasztóvédelmi hatóság 1 millió forint, a Pest Vármegyei Kormányhivatal 2023 decemberében 500 ezer forint összegű bírság kiszabásával büntette a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t. (A félmillió forintos büntetést a fentebb említett Benedek Ágota-könyv miatt szabták ki.)

A Libri az RTL.hu-val azt is közölte, hogy az ominózus törvényben nem történt változás, és „a hatályos jogszabályok betartása pedig mindenki számára kötelező”.

A nyilvános adatok alapján a Líra eddig a következő könyvekért büntette (vagy büntette volna) a hatóság:

  • homoszexualitás megjelenítése 12 millió forint (Líra) – Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás)
  • nemváltás megjelenítése 5 millió forint (Líra) – Esti mesék lázadó lányoknak (200 méteres szabály)
  • nemváltás megjelenítése 1 millió forint (Libri) – Esti mesék lázadó lányoknak (nem volt befóliázva)
  • szexualitás öncélú ábrázolása? 500 ezer forint (Libri) – Állva maszturbálok
A 12 milliós pernél a Líra feltette a kérdést a Fővárosi Kormányhivatal képviselőjének, hogy milyen alapon büntetik őket a fenti összegekre, és milyen alapon a Librit 1 millió forintra?

A válasz az volt, hogy a Líra esetében egy olyan könyvről volt szó, amely megjelenítette a homoszexualitást, a Libri esetében pedig egy olyan könyvről, amely a nemváltást ábrázolta. Ugyanakkor ezeket a tételeket a jogszabály nem különbözteti meg.

Egy neve elhallgatását kérő könyvkiadói dolgozó azt mondta a jelenlegi zavaros rendszerről, hogy jelenleg mindenki kivár, és próbálja túlélni ezt az időszakot. Ő egyébként azt gondolja, hogy alapvetően az olvasók látják kárát az egésznek, mert gyakrabban tapasztalják, hogy nem találják a könyvet, amit meg akarnak venni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Orbán Viktor rövid időn belül másodszorra látogatott el egy lakossági fórumra váratlanul. A kedd esti ráckevei fórumot eredetileg nem vele, hanem Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel hirdették meg. Amikor azonban a miniszterelnök megérkezett, átvette a szót, és többek között az Európai Unió keddi döntéséről is beszélt. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot.

Orbán Viktor szerint a REPowerEU terv „arról szól, hogy milyen eszközökkel és milyen határidőkön belül – meglehetősen gyorsan - teszik lehetetlenné, hogy Oroszországtól gázt és olajat tudjunk venni, és még azt is meg akarják tiltani, hogy orosz fűtőelemet használjunk a paksi erőműbe.” Pedig szerinte az volt az eredeti terv, hogy olcsóbbá tegyék az energiát Európában.

Hozzátette:

„ha elrekesztik az orosz gáz és kőölaj behozatali lehetőséget, ha nem engedik az orosz fűtőelemeket, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani. Pénzügyileg nem fog menni, mert akkor máshonnan és drágábban kell beszerezni az energiát.”

Bár azt a kormányfő is elismerte, hogy jogilag megteheti ezt az Unió. Arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy a kérdést nem viszik a miniszterelnökök elé, hanem a Bizottság saját hatáskörében dönt a kérdésről. Megfogalmazása szerint: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pápaválasztás: Ekkor szállhat fel az első füst
Mutatjuk, mikor érdemes kémlelni a Sixtus-kápolna kéményét.


A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért

az első füst este hét óra előtt nem száll fel

- közölte a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni hétfőn.

Csütörtök délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér füst fél 11 körül emelkedhet fel.

Ha a szavazás eredménytelen, akkor újabb voksolást tartanak, és azt követően dél körül várható a füstcsík. Csütörtök délután fél hatkor szavaznak, valamint este hét óra körül.

Szerdán a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban töltött első éjszaka után, közös imával és a Szent Márta-házban, fél héttől fogyasztható közös reggelivel kezdik a konklávé napját. Az utolsó pillanatig lehetőségük van az egymás közötti egyeztetésre.

A nyolcvan évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult 135 bíborosból 133 van a pápai államban: a spanyol Antonio Canizares és a kenyai John Njue betegség miatt lemondta részvételét. A sikeres választáshoz szükséges kétharmados többséget tehát 89 voks adja majd.

A bíborosok gyalogosan mennek át a Szent Péter-bazilikában tíz órakor kezdődő misére, amelyet a hagyomány szerint a megválasztandó pápáért mutat be a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros.

Délután autóbusz viszi át őket az apostoli palotákhoz: fél ötre kell a Sixtus-kápolnába együtt bevonulniuk. A Sixtus-kápolna ajtaját a legfiatalabb pápaválasztó, az ukrán származású Mykola Bychok melbourne-i püspök zárja le.

Az első feladatok között szerepel a szavazatellenőrzők és jegyzőkönyvvezetők kisorsolása: a Vatikán felvételeket adott ki arról a 133, egyenként megszámozott gömbről, amelyek mindegyike egy-egy bíboros nevéhez párosul. Ezek sorsolásával választják ki a szavazást felügyelő testület tagjait.

Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol.

Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviseli.

A konklávé eredményét szokás szerint számos találgatás kíséri. A jövőbeli egyházfő tulajdonságait a bíborosok hétfői és keddi ülésének közleménye részletezte, amely szerint "pásztor" pápára van szükség, aki példát mutat emberiességből, aki képes megtestesíteni az egyház irgalmas arcát, közel áll a rászorulókhoz és a sebzett emberiséghez a háborúk, erőszak és erős polarizáció jellemezte korunkban. A bíborosi testület "erőteljesen érzi, hogy lelki vezetőre van szükség, aki irgalmasságot, szinodalitást, reményt képes adni".

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az RTL Híradó megmutatta Schadl György kacsalábon forgó siófoki nyaralóját, amit rég vissza kellett volna bontani – itt van házi őrizetben
Hiába csengettek a háznál, senki nem válaszolt. Pár perc múlva azonban sorra lehúzódtak a redőnyök.


Mint azt mi is megírtuk: végrehajtás indult Schadl György ellen, miután nem volt hajlandó magától visszabontani siófoki nyaralóját. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, akit korrupciós bűncselekményekkel vádolnak, február óta ebben a nyaralóban tölti házi őrizetét.

A siófoki nyaralóhoz ellátogatott az RTL Híradó stábja is.

Hiába csengettek a háznál, senki nem válaszolt. Pár perc múlva azonban sorra lehúzódtak a redőnyök.

Schadl György és felesége még 2020-ban vette meg ezt a házat 90 millió forintért. A felújítás előtt csak kicsit volt nagyobb, mint a mellette lévő ikerházfél. A nyaralóval a Schadl György ellen folyó büntetőper vádirata is külön pontban foglalkozik. Az ügyészség szerint nem csak szabálytalanul és túl nagyra építették, de a végrehajtók volt elnöke azt tervezte, lefizet egy kormányhivatali tisztviselőt, hogy megkapják a házra az engedélyt.

Tavaly a Blikk hozott nyilvánosságra több lehallgatott telefonbeszélgetést, ezekből az is kiderült, menyit szánt kenőpénzre. „Mindenképpen szánnánk egy 500 ezer, egymillió forintot erre, hogy ez...Ötössel kezdek, jó” - hallható a felvételen. A kormányhivatali dolgozó azóta beismerte a büntetőperben, hogy elfogadott kenőpénzt.

Nemrég azonban kiderült: a házat már 3 éve vissza kellett volna bontani az eredeti méretig, magasságig. A Somogy megyei kormányhivatal az RTL Híradónak azt írta, még 2022 januárjában kezdeményeztek építésrendészeti eljárást, amiben megállapították, hogy az üdülőépület bővítése jogszerűtlenül és szakszerűtlenül történt. Határozatban el is rendelték a visszabontását. És, mert ezt a tulajdonos nem tette meg, 2023 februárjában elrendelték a döntés végrehajtását, amivel a területileg illetékes adóhatóságot keresték meg.

Az RTL Híradó kérdezte az adóhatóságot, hogy áll azóta a végrehajtási eljárás, de adásukig nem válaszoltak.

Egy ingatlanokkal foglalkozó jogász szerint ez egy lassú folyamat, úgy véli, hogy akár hosszú hónapokig is elhúzódhat az ügy, sőt, úgy fogalmazott: az éves nagyságrenden sem lepődne meg. A hatóság először azt várja, hogy a tulajdonos önként hajtsa végre a határozatot. Ha ezt nem teszi, többször kiszabhat pénzbírságot. De ha ez sem vezet eredményre, akár karhatalommal is odamehet és visszabonthatja a házat.

„Három ajánlatot fognak bekérni ezen a területen tevékenykedő vállalkozóktól, a legkedvezőbbel szerződést kötnek és ennek nyomán történik meg a határozat szerinti átalakítás, visszabontás, hasonlók” - fogalmazott Nagy Zoltán.

Az RTL Híradó Schadl Györgyöt is kereste, végül telefonon érték utol, de csak annyit mondott: ő nem közszereplő és nem kíván nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Senki sem tévedhetetlen” – Nagy Márton szerint Varga Mihály és Windisch László rosszul számolt, de ők szívesen segítenek
A Költségvetési Tanács szerint jövőre 9 százalékkal kevesebb jut majd egészségügyre a benyújtott költségvetési tervezet alapján. A gazdasági miniszter szerint ez nem igaz, csak nem adtak össze minden sort.


Nagy Márton szerint a Költségvetési Tanács nem számolt minden tétellel, amikor az egészségügyi költségvetést vizsgálta. A miniszter azt mondta:

„Ők nem adták össze az összes egészségügyet érintő sort. Ha szabad így mondani nem voltak elég alaposak, amikor az egészségügyről nyilatkoztak. Senki sem tévedhetetlen, meg kell kérdezni a minisztériumot, mi segítünk.”

A Költségvetési Tanács számításai szerint jövőre kevesebbet költenek egészségügyre, ugyanis az Egészségbiztosítási Alap 1710 milliárd forint támogatást kap, ami 9 százalékkal kevesebb, mint az idei összeg.

A tanács három tagja között ott van Varga Mihály jegybankelnök és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is.

Az RTL Híradónak Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta:

„Évtizedek óta alulfinanszírozott az egészségügy és ennek a következményei emberéletekben mérhetőek. Az orvosok nem tudják úgy segíteni a pácienseket, ahogy szeretnék, mert nincs elég eszköz, gyógyszer, nincs elég kolléga.”

A Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak nevezte a csökkenő forrásokat, és azt követelte, hogy évente 500 milliárd forinttal többet fordítsanak az egészségügyre.

A miniszter szerint viszont az ideihez képest 280 milliárd forinttal többet szánnak az egészségügyre.

Az OECD adatai alapján Magyarország tavaly hátulról a negyedik volt az unióban az egészségügyi kiadások terén. Átszámítva fejenként 746.500 forintot költöttek erre a célra. Románia volt az utolsó 652.800 forinttal, míg Szlovákiában 778.800 forint jutott egy emberre. Az EU-átlag 1.413.200 forint volt, a legtöbbet Németországban fordították egészségügyre, ott 2.126.800 forint jutott fejenként.

Takács Péter államtitkár márciusban azt mondta, hogy idén növelik a forrásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: