KÉK HÍREK
A Rovatból

Tűzhalálnak álcázták a milliárdos megölését, aki bennégett a bári kastélyában – elfogták a gyilkosokat

A két férfi hónapokkal a gyilkosság előtt rátelepedett az idős vállalkozóra azért, hogy megszerezzék a vagyonát, majd megöljék őt.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2022. február 09.


Link másolása

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kedden a kora reggeli órákban őrizetbe vették azt a bűnügyi felügyelet alatt álló 49 éves férfit és 51 éves társát, akiket a bári emberöléssel gyanúsítanak - közölték a police.hu oldalon.

A Baranya megyei Bárban 2020 nyarán kigyulladt a Fehér-kastély, amely egy budapesti milliárdos, M. István tulajdonában volt. A színesfém-kereskedelemből meggazdagodott idős vállalkozó is éppen ott tartózkodott akkor, benn is égett az épületben. A helyiek körében és a sajtóban már akkor elterjedt a hír, hogy nem csupán egy halálos tűzesetről van szó, hanem gyilkosságról. Ezt most a rendőrség is megerősítette.

A két férfi 2020 kora tavaszától rátelepedett a milliárdosra, hogy megszerezzék a vagyonát, majd megöljék őt. Miután 2020. augusztus 10-én a hajnali órákban megölték áldozatukat, tüzet gyújtottak a férfi lakrészében, hogy eltüntessék a nyomokat, és leplezzék a tettüket.

A két férfi már korábban is a rendőrök látókörébe került, majd a hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozás során az egyenruhások elegendő bizonyítékot szereztek ahhoz, hogy az ügyészségnél kezdeményezzék a két gyanúsított letartóztatását.

A rendőrség az esettel kapcsolatban központi sajtótájékoztatót tart majd, ennek pontos helyét és időpontját később közlik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sírva kértek bocsánatot a támadók családjai a brutálisan megvert kemecsei kisfiú szüleitől
Adriánt az iskolájában verték meg a diáktársai, a támadás után az intenzív osztályra került. Az állapota már stabilizálódott, de még hetekig kell a kórházban maradnia.

Link másolása

Péntek délután megírtuk, hogy nyomozást indítottak annak a bántalmazott 10 éves kemecsei diák ügyében, akit négy diáklány vert meg szerda délután, aminek következtében az intenzív osztályra került.

A Blikk friss információi szerint már kiengedték a fiút az intenzív osztályáról, azonban még egy ideig kénytelen a kórházban lábadozni.

"Adrián elmondása szerint védekezni sem igazán tudott, hiszen egyszerre négyen támadtak rá. A földre kerülve becsukta a szemét, aztán már csak arra eszmélt fel, hogy a barátja felsegítette és bekísérte, majd szóltak a tanároknak"

– mesélte a lapnak Adrián édesapja, Zoltán.

Az apuka beszámolója szerint részben a negyedikes fia vele egykorú osztálytársai, részben pedig nála idősebb, már 12 éves lányok támadtak rá. Az indítékról egyelőre nem lehet tudni. Elmondása szerint évek óta ismerik egymást a gyerekek, semmi nézeteltérés nem volt közöttük.

„Előtte fél órával még a tanárnő küldött a fiamról és az egyik barátjáról egy fotót, hogy milyen jól érzik magukat, aztán meg már azzal csörgött a telefon, hogy összeverték. Mondanom sem kell, mit éreztünk. Külsérelmi nyomok ugyan nem látszódtak rajta, így eszünkbe sem jutott, hogy mekkora gond lehet. A mellkasi röntgen még rendben volt, a hasi ultrahangon viszont láttak az epe körül folyadékot. Egy kis bemetszést ejtve kamerával megvizsgálták, amiből kiderült: a lépe megrepedt és onnan szivárgott, a belső vérzés miatt egy életmentő műtét során azonnal el kellett távolítani a lépét"

– magyarázta az édesapa.

Kiderült, hogy a fiú már nincs az intenzív osztályon, de még mindig erős fájdalmai vannak. Az üggyel kapcsolatban mindenkit sikerült beazonosítani, azonban a hatóságok egyelőre nem hallgatták meg.

„A támadás másnapján még biztosan mentek iskolába az elkövetők, de Adrián húgát viszont már nem engedem többé oda. A következő tanévet már egy másik iskolában fogják kezdeni. Úgy gondolom, a lányokat el kellene tanácsolni, de senkit nem vádolok, a hatóságoktól várom az igazi, becsületes igazságszolgáltatást. Egyébként

személyesen is jól ismerjük a családjaikat, akik csütörtök este sírva kértek tőlünk bocsánatot és jobbulást kívántak Adriánnak"

– fejtette ki álláspontját Adrián édesapja.

A kemecsei iskola igazgatónője, Lipőkné Papcsák Anita elmondása szerint a gyerekek a pedagógusok és az iskolaőr jelenlétében játszottak, ám mégis olyan gyorsan történt minden, hogy a felnőttek nem vettek észre semmit. Megjegyezte továbbá azt is, hogy a bántalmazókat megrovásban fogja részesíteni a rendőrségi eljárást követően.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Négy diáklány vert meg egy tízéves fiút, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba
A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.

Link másolása

Lányok verték meg azt a tízéves fiút, aki a sérülése miatt most intenzív osztályon fekszik. Szerdán a református egyházhoz tartozó kemecsei iskolában az udvaron támadtak rá diáklányok, lerántották a földre, majd rugdosni kezdték. A támadók négyen voltak. Két fiú segítette fel a gyereket a földről, ők vitték el egy tanárhoz.

A gyereknek erős fájdalmai voltak, kiderült, hogy megrepedt a lépe, ezért műteni kellett.

Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, ízután hívták ki a mentőket. A rendőrség nyomozást indított, az iskolában belső vizsgálat indult. Az iskola tájékoztatása szerint 10-12 éves lányok voltak a bántalmazók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A Magyar Honvédség ezredesét gázolták halálra az M1-esen csütörtökön
Bárány Mihály ezredest a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti.

Link másolása

Súlyos, tragikus baleset történt csütörtökön az M1-es autópályán. Öt autó ütközött össze, majd mikor az utasok kiszálltak a járművekből, az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba, ahol áthajtott rajta egy arra közlekedő gépjármű, és a helyszínen az életét vesztette.

A honvédelem.hu közleménye szerint a balesetben a Magyar Honvédség egyik ezredes hunyt el.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bárány Mihály ezredes, életének 55. évében, 2024. május 9-én elhunyt. Bárány ezredes nem csupán kiemelkedő katonai vezetőként, de kiváló diplomataként is szolgálta hazánkat és a nemzetközi közösséget. Munkássága alatt számos jelentős pozíciót töltött be, melyek során mindig a szakmai precizitás és az emberi méltóság szempontjait tartotta szem előtt.

Bárány Mihály 1990-től kezdve szolgálta a Magyar Honvédséget különböző pozíciókban. Korán kivívta bajtársai tiszteletét és elismerését. Nemzetközi területen is kimagaslóan teljesített: 2001 és 2002 között az Egyesült Nemzetek katonai megfigyelőjeként, majd 2004 és 2005 között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretein belül szolgált Grúziában. 2005-től több mint egy évtizeden át látott el különböző vezetői feladatokat a Honvédelmi Minisztériumban. Legutóbb a Védelmi Innovációs Kutatóintézet EDF szakértője volt. Életét szakmai elhivatottság, nagylelkűség és a mindennapi kihívásokkal szembeni állhatatosság jellemezte.

Nem csak, mint kiváló katonai szakértő, hanem mint megbízható szakember és barát marad meg emlékezetünkben. Kivételes életútja és szakmai hozzájárulása példaként áll előttünk, emlékét tisztelettel őrizzük.

Bárány Mihály ezredest a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti" - írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Brutális baleset az M1-en: egy ember meghalt, mikor több autó ütközött és az egyik kiszálló utast elgázolták
A megdöbbentő tragédia miatt lezárták az M1-es autópályát Bicskénél mindkét oldalon. Több kilométeres a torlódás mindkét irányba.
MTI - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél - közölte a katasztrófavédelem. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.

A baleset az autópálya 36-37-es kilométerénél Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon történt. A járművekben összesen tíz ember utazott. A bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, valamint a társhatóságok járművei mellett egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

Marosán Angelika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy

öt személyautó ütközött össze. Az utasok kiszálltak a járművekből, ám az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba, ahol áthajtott rajta egy arra közlekedő gépjármű, és a helyszínen az életét vesztette.

Az Útinform tájékoztatása szerint a Hegyeshalom felé vezető oldalon a torlódás több mint 7 kilométeres, Budapest felé pedig 4 kilométeres. Azt javasolják, hogy az autósok térjenek le az 1-es főútra, de már ott is erős forgalomra, torlódásra kell számítani. A Hegyeshalom felé vezető oldalon a 27-es Zsámbék/Herceghalom csomópontban leterelik a forgalmat az autópályáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk