KÉK HÍREK
A Rovatból

„Túszul ejtették a fiamat a saját otthonunkban” – élőben nézte végig a torontói apa, ahogy a gyereke idegeneket engedett be a házukba

A család alig két héttel korábban rakott biztonsági kamerát a bejárati ajtóra, az alkalmazás pedig értesítette a szülőket. Ekkor pont egyikük sem volt otthon.

Link másolása

Traumatikus élményről számolt be egy torontói apa - írja a Global News.

„Pedig számtalanszor mondtuk neki, hogy ne nyissa ki az ajtót idegeneknek”

– nyilatkozta neve elhallgatása mellett az apa a lapnak.

A 13 éves fiú egyedül volt otthon egy szombat délután, amikor egy férfi és egy nő ment a bejárati ajtóhoz, és többször kopogtattak. Végül a fiú kinyitotta az ajtót, a pár pedig azonnal besétált.

„Szia! Anyukád ott van?" - kérdezte a fiútól, majd azt mondta neki, hogy az anyukája kérésére jöttek el hozzájuk.

Eközben a fiú szülei, akik nem voltak otthon, értesítést kaptak mobiltelefonjukra a bejárati ajtóra szerelt biztonsági kamerához kapcsolódó alkalmazástól. Ezt alig két héttel korábban szerelték fel.

„Ránéztem, és elborzadtam attól, amit láttam. A fiamat gyakorlatilag túszul ejtették a saját otthonunkban”

– mondta az apa. Azonnal hívták a 911-et, és hazasiettek. Ő dolgozott, a felesége pedig a lányukat vitte táncórára.

A kisfiú később azt nyilatkozta, hogy a pár akkor lett neki gyanús, amikor már bent voltak a házban. A férfi a kezében tartott valamit, ami a gyereknek csavarhúzónak tűnt, amire azt mondta nekik, hogy az anyja a pincében, az apja pedig a hátsó kertben van.

"Azt viszont nem vette észre, hogy a nő közben végignézett a szobában, hogy mi az, amit el lehetne lopni. Végül csak egy laptopot vitt el, de nem bánjuk, mert nem esett senkinek se baja"

- mondta az apa. A pár ezután elment, még azelőtt, hogy a rendőrök kiérkeztek volna, akik nyomozást indítottak az ügyben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvittek a kórházból egy ismert orvost a rendőrök Salgótarjánban az asszisztensével együtt
Az a gyanú ellenük, hogy hálapénzt fogadtak el. A rendőrség megerősítette a történteket.
SZMO, fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Egy ismert orvost és asszisztensét vitték el a rendőrök hálapénz elfogadása miatt a salgótarjáni kórházból, írta meg a nool.hu.

A történteket a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette:

"A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőeljárásban munkatársaink vesztegetés elfogadása miatt december 7-én állítottak elő egy orvost az egyik Nógrád vármegyei kórházból."

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rémálom a sípályán: nyolc métert zuhant az anya és fia, amikor kizuhantak a sífelvonóból Ausztriában
Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

Link másolása

A sífelvonó, amelyben a család ült, hirtelen meglazult, és hátracsúszott, majd összeütközött a következő üléssel. A baleset Schwendauban történt: egy 38 éves nő és 11 éves fia a körülbelül nyolcméteres mélységbe zuhantak.

A Blikk összefoglalója szerint a négyüléses székben az anya és a fiú mellett a családfő is ott volt, amikor eddig ismeretlen okból a baleset bekövetkezett.

Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

A családot mentőhelikopterrel szállították az innsbrucki kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
128 késszúrással ölte meg 19 éves feleségét – akár életfogytiglant is kaphat
Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.

Link másolása

Élete végéig börtönbe kerülhet az a 22 éves férfi, aki két éve 128 késszúrással végzett 19 éves feleségével Jászladányban. A házaspár tagjai aznap hangosan veszekedtek, ez fajult el a vád szerint. A gyilkosság után a férfi elrejtette felesége holttestét a lakásban, később a rokonai ott találtak rá - hangzott el az RTL híradójában. A párnak két kisgyereke van. Első fokon októberben a férj 14 év börtönt kapott, de ezt az ügyészség kevesellte, ezért fellebbeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: