Tűzoltó borult az árokba – menteni indult, de nem bírt a csúszós úttal
A mentéshez érkező tűzoltó két személyautóhoz indult mentési bevetésre. Az egyik személyautó sofőre könnyen megsérült, más személyi sérülésről nincs információ.
A meredek lejtőn kialakult tükörjég miatt hajmeresztő balesetek történtek a Kétvölgy és Felsőszölnök közötti útszakaszon – írta meg a 112press.hu. Az ónos eső jégbordássá tette az utat, ami autókat sodort árokba, sőt, egy tűzoltóautó is felborult.
Két személyautó kora reggel csúszott meg a jeges úton, mindkettő az árokba hajtott. Az egyik autó sofőrje a roncsok közé szorult, ezért riasztották a körmendi és szentgotthárdi hivatásos, valamint a felsőszölnöki önkéntes tűzoltókat, hogy segítsenek.
A szentgotthárdi tűzoltók a helyszínre igyekeztek, de járműfecskendőjükkel szintén megcsúsztak a tükörjégen, és felborultak. A legénység sérülés nélkül, saját erejéből ki tudott mászni a járműből.
A körmendi tűzoltók és a felsőszölnöki önkéntesek folytatták a mentést. Először áramtalanították a balesetet szenvedett járműveket, majd akkumulátoros orrfűrész és feszítővágó segítségével kiszabadították az egyik sofőrt, akit később a mentők kórházba szállítottak.
Az egyik személyautó vezetője könnyebben megsérült, a tűzoltók hivatalosan nem sérültek meg, de a mentők kivizsgálásra kórházba vitték őket. A balesetek az önkormányzati útszakaszon történtek, ahol a helyszíni munkát a Katasztrófavédelem műveleti szolgálata irányította.
A meredek lejtőn kialakult tükörjég miatt hajmeresztő balesetek történtek a Kétvölgy és Felsőszölnök közötti útszakaszon – írta meg a 112press.hu. Az ónos eső jégbordássá tette az utat, ami autókat sodort árokba, sőt, egy tűzoltóautó is felborult.
Két személyautó kora reggel csúszott meg a jeges úton, mindkettő az árokba hajtott. Az egyik autó sofőrje a roncsok közé szorult, ezért riasztották a körmendi és szentgotthárdi hivatásos, valamint a felsőszölnöki önkéntes tűzoltókat, hogy segítsenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Leszállás közben lezuhant, és feje tetejére állt a Delta Air Lines egy repülőgépe a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren – írtuk meg mi is. A hétfői baleset pillanatairól most egy videó is megjelent:
A CNN azt írja, a mentők egy közleménye szerint 15, más hírek szerint összesen 18 ember sérült meg. A baleset okait még mindig nem állapították meg.
„A sürgősségi csapatok azonnal reagáltak, minden utast biztonságban ki tudtak menteni”
– adta közzé nem sokkal a baleset után a repülőtér. Az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatalának (FAA) közleménye szerint 80 embert evakuáltak a gépről.
„A végére fejjel lefelé lógtunk, mint a denevérek. Megpróbáltunk minél gyorsabban kijutni onnan”
– nyilatkozta a balesetről egy túlélő. Hozzátette, hogy amint kijutott a gépből, egy robbanás történt, de szerencsére a tűzoltók ott voltak. Egy másik túlélő arról mesélt, hogy hogyan segítették egymást az utasok:
„Azt láttam, hogy a repülőgépen hirtelen mindenki nagyon közel került egymáshoz, úgy értve, hogy hogyan segítsenek egymásnak, hogy hogyan vigasztalják egymást.”
Leszállás közben lezuhant, és feje tetejére állt a Delta Air Lines egy repülőgépe a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren – írtuk meg mi is. A hétfői baleset pillanatairól most egy videó is megjelent:
A CNN azt írja, a mentők egy közleménye szerint 15, más hírek szerint összesen 18 ember sérült meg. A baleset okait még mindig nem állapították meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem tudta, hogy gyilkost engedett közel a lányaihoz – sokkolta az az anyát, hogy a gyerekei molesztálásával vádolt férfi korábban lefejezett egy 12 éves kisfiút
László többször is ült börtönben gyilkosság és erőszak miatt. A vád szerint ismerőse gyerekeit szexuálisan zaklatta és brutálisan kegyetlen videókat nézetett velük.
Nem tudta, hogy gyilkost engedett közel a lányaihoz – ezt írta az RTL Híradónak az anya, akinek 9 és 11 éves gyerekét molesztálhatta a korábban emberölés miatt elítélt ismerőse. Az asszony a férfi állítását is tagadja, ami szerint a kislányok kérték: mutasson nekik lefejezésről készült videókat.
A Híradó értesülései szerint a férfi 3 éve adott munkát egy négygyerekes anyának, aki takarítónőként is dolgozott. Hamar összebarátkozott vele és a gyerekeivel. Gyorsan a bizalmukba férkőzött – erről kirendelt helyettes védője beszélt múlt héten. „Rengeteg vagyontárgyat vett nekik, édességgel halmozta el őket, programokra vitte őket, mozizni, fagyizni” – mondta el akkor Duzs Edit.
Az anya egy idő után rá is bízta a gyerekeket, volt, hogy esténként is a férfi vigyázott rájuk. Tavaly egy ilyen alkalommal zaklathatta a lányokat. Bátyi Péter, a Pest Vármegyei Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója a Híradónak elmondta:
„Az édesanya távollétében a 9 és 11 éves lánygyermekeket szexuálisan bántalmazta. Továbbá erkölcsi és szellemi fejlődésüket súlyosan veszélyeztető videókat mutatott számukra.”
Információk szerint a férfi azzal is védekezett: volt, hogy a kislányok kérték, ők is nézhessenek erőszakos tartalmakat is, köztük lefejezésről készült videókat. Az édesanyjuk szerint azonban ez nem igaz. Az asszony a Híradónak azt írta: „Mi a gyerekeknek soha nem mutogattunk ilyen videókat.” Azt is hozzátette, nem tudta, kit enged a gyerekei közelébe. Úgy fogalmazott:
„László múltját nem ismertük.”
A férfi még 1995-ben, 17 évesen lefejezte 12 éves ismerősét. A bőröndbe rejtett testet – a korabeli újságok szerint – a Gubacsi híd alatt találták meg. Szabadulása után nem sokkal késsel támadt egy 12 éves fiúra Dabason, emiatt 14 évig kellett ülnie. Legutóbb három éve szabadult, ezután molesztálhatta a kislányokat. A férfi tagadja az ellene felhozott vádakat.
Nem tudta, hogy gyilkost engedett közel a lányaihoz – ezt írta az RTL Híradónak az anya, akinek 9 és 11 éves gyerekét molesztálhatta a korábban emberölés miatt elítélt ismerőse. Az asszony a férfi állítását is tagadja, ami szerint a kislányok kérték: mutasson nekik lefejezésről készült videókat.
A Híradó értesülései szerint a férfi 3 éve adott munkát egy négygyerekes anyának, aki takarítónőként is dolgozott. Hamar összebarátkozott vele és a gyerekeivel. Gyorsan a bizalmukba férkőzött – erről kirendelt helyettes védője beszélt múlt héten. „Rengeteg vagyontárgyat vett nekik, édességgel halmozta el őket, programokra vitte őket, mozizni, fagyizni” – mondta el akkor Duzs Edit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A néhány héttel ezelőtti tragédia után újabb öngyilkosság rázta meg Tatabányát, egy középiskolás lány vetett véget az életének, írja a kemma.hu. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A lap úgy tudja, a fiatal lány jó tanuló volt, tette a családját, tanárait és diáktársait is sokkolta.
A közelmúltban egy általános iskolás lány is öngyilkos lett nemrég a városban, ő is vonat elé lépett. Az ismerősök szerint semmilyen előjele nem volt a tragédiának - írta a lap.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
A néhány héttel ezelőtti tragédia után újabb öngyilkosság rázta meg Tatabányát, egy középiskolás lány vetett véget az életének, írja a kemma.hu. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A lap úgy tudja, a fiatal lány jó tanuló volt, tette a családját, tanárait és diáktársait is sokkolta.
A közelmúltban egy általános iskolás lány is öngyilkos lett nemrég a városban, ő is vonat elé lépett. Az ismerősök szerint semmilyen előjele nem volt a tragédiának - írta a lap.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő: Az FBI szólt, hogy iskolai mészárlásra készül egy fiú Vas megyében – videóval
Egy közösségi médiafelületre írta ki egy fiatalkorú, hogy mindenkit meg fog ölni az iskolájában, majd utána magával is végezni fog. Elfogása után azt mondta: „feltűnési viszketegségből” követte el a bűncselekményt.
Ismét az FBI, vagyis az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Műveleti Szolgálat Transzatlanti Műveleti Osztályát arról, hogy egy magyarországi felhasználó az egyik közösségi platformon életellenes bejegyzést tett közzé.
Az angol nyelven írt poszt magyar idő szerint február 15-én este fél kilenckor került fel az online nyilvános csoportba. A címe ez volt: „iskola mészárlást tervezek”. A szövegben az szerepelt, hogy a bejegyzés írója utálja az iskoláját, és azokat is, akik odajárnak. Konkrét intézménynevet azonban nem adott meg. Azt írta, viccelődnek rajta, és ezt nem fogja hagyni; megöl mindenkit az iskolában, majd utána magával is végezni fog.
A KR NNI nyomozói a jelzést követően soron kívül azonosították a felhasználót, aki egy Vas vármegyei fiatalkorú volt. Közben kiderült, hogy a platformon korábban is voltak öngyilkos hajlamú bejegyzései. A nyomozók február 16-án este fogták el a fiút.
A rendőrök a házban tartott kutatás során tizenöt szúró-vágó eszközt találtak, köztük dobócsillagot, tőröket, kardokat, valamint három airsoft puskát is.
Ezek mindegyikét lefoglalták, szakértői vizsgálatnak vetik őket alá.
Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút emberölésre irányuló előkészület miatt, és szabadlábon védekezik. A fiú elismerte a poszt közzétételét, azonban a tényleges szándékot tagadta. Mint fogalmazott, „feltűnési viszketegségből” követte el a bűncselekményt. Az otthonában talált tárgyakkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azok bátyja tulajdonát képezik – írta a police.hu.