KÉK HÍREK
A Rovatból

Trump ellen vonulnak több százezren a washingtoni nőtüntetésen

Madonna is beszédet mondott, nagyon sokan demonstrálnak az amerikai fővárosban a nők jogaiért.


Több százezer Trump-ellenes tüntető részvételével szombat délben nagygyűléssel kezdetét vette a Nők Menete elnevezésű washingtoni demonstráció.

A különböző nőjogi szervezetek és csoportok által szervezett megmozdulásra az Egyesült Államok több szövetségi államából érkeztek résztvevők az amerikai fővárosba. A tüntetők szombat délelőtt a Capitolium előtti hosszú téren, a Mallon gyülekeztek, sokan Hillary Clinton vesztes demokrata elnökjelöltet támogató táblákat tartottak a kezükben, mások Trump-ellenes jelszavakat skandáltak, de a legtöbben az abortusz jogának megtartása mellett síkraszálló táblákat emeltek a magasba. Akadtak olyanok is, akik a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról beszéltek amerikai televíziós tudósítóknak. A sokféle céllal érkező tüntetőket egyetlen dolog tartja össze: a Trump-ellenesség.

Hillary Clinton, akit egyes - a közösségi médiában keringő - információk szerint a szervezők nem hívtak meg a megmozdulásra, szombaton reggel Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról a tüntetőket, s azt írta: "Köszönet, hogy kiálltok, felemelitek szavatokat, és meneteltek az értékrendünkért".

miami

Miamiban is sokan vannak

A tüntetés szervezőbizottsága szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: "A választási kampány retorikája sokunkat sértett és fenyegetett. A nők menete azt az egyértelmű üzenetet küldi új kormányzatunknak és a világnak is már az első napon, hogy a női jogok emberi jogok". A szervezőbizottság öttagú tiszteletbeli elnökségében olyan ismert személyiségek foglalnak helyet, mint a hetvenes évekből ismert Angela Davis polgárjogi harcos, Harry Belafonte színész vagy Gloria Steinem, az amerikai feminista mozgalom képviselője.

A tüntetők menete helyi idő szerint déli egy órakor indult meg, miután beszédek hangzottak el. Beszédet mondott mások között Gloria Steinem, aki "mentálisan instabilnak" nevezte Donald Trump elnököt, továbbá Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Van Jones demokrata párti politikai aktivista, a CNN hírtelevízió kommentátora.

Michael Moore filmrendező beszéde közben látványosan széttépte a The Washington Post címoldalát, amiért a lap azt írta, hogy "Trump átvette a hatalmat", ami szerinte nem igaz. "A hatalom itt van nálunk, mi vagyunk Amerika többsége" - kiáltotta.

Madonna is fellépett:

madonna

Madonna...

Ashley Judd színésznő egy ismeretlen verset idézve azt mondta, hogy "Hitlert érzem ezeken az utcákon". Megjelentek a Demokrata Párt kongresszusi politikusai közül is néhányan, így Debbie Wasserman Schultz képviselő, a Demokrata Országos Bizottság manipulációk miatt lemondani kényszerült volt vezetője is, aki arra buzdította az egybegyűlteket, hogy tanúsítsanak ellenállást az új kormányzattal szemben, amelyet a női jogokra nézve fenyegetőnek minősített.

Washington mellett több amerikai nagyvárosban - Bostonban, Chicagóban, Seattle-ben, Denverben vagy Los Angelesben is - megrendezik a Nők Menetét".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyolc métert zuhant az állványról egy munkás Mosonmagyaróváron
A mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért a helyszínen. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



Szombat délután mentőhelikopter szállt fel egy mosonmagyaróvári hotel mellől, miután egy munkás lezuhant egy állványról. A férfi életveszélyesen megsérült, jelenleg is kritikus állapotban van, számolt be róla a Tények.

A baleset a hotel tetőfedési munkálatai közben történt.

A középkorú férfi körülbelül nyolc métert zuhant, a fején és a mellkasán is súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Egy szemtanú éppen hazafelé tartott, amikor meglátta, hogy mentősök érkeznek a hotel bejáratához. Elmondása szerint látta, ahogy a sérültet a helyszínen ellátták, majd rövidesen megjelent a mentőhelikopter is.

Úgy tudni, a munkálatokkal megbízott cég vezetője, valamint a hotel vezetője is a helyszínre sietett. A mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért, végül helikopterrel szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: